A nyaralásról

Hazafelé jövet egy nagy dugóba keveredtünk a fizetőkapuknál, ahogy próbáltuk az olasz autópályát elhagyni. Két teljes órán át araszoltunk, nyolc km-t megtéve így. Próbáltuk magunkat mindenfélével lekötni, énekeltünk, tapsoltunk, játszottunk. Aztán a végefelé már azzal szórakoztattam saját magamat, hogy alaposan megnézegettem a velünk araszolókat.
Mennyiféle nyaraló létezik! Van, aki az egész "házát" (lakókocsit) húzza maga után. Mintha egy darabkát akarna elhozni az otthonából. Próbáltam már ilyet, még az "átkosban" is, sógornőm családjával, utánfutóval, sátrorral, a jugoszláv tengerpartot megcélozva. És vittünk mindent: a krumplitól (hámozóstul) a mosogatószeren át, a kis gázpalackon és a szörfdeszkákon keresztül a lefagyasztott csirkepöriig mindent. Egy nap volt a bepakolás, egy a kipakolás, sátorállítás - és két hét nyugalom, boldogság, tengerpart. Lakóautóval már saját családdal mentünk, az is sajátságos élmény volt.
Aztán vannak, akik hobbyjuk, sportjuk, szenvedélyük eszközeit applikálják valahogy a járművükre, vagy utánfutóra. Elhaladtak az orrom előtt tetőre szerelt biciklik, méltóságos yachtok és bebugyolált szörfvitorlák, sőt valamilyen fajta terepre kitalált járgányok is zötykölődtek arra (quad? nem tudom igazán...).
Vannak, akik számára a nyaralás -szemmel láthatóan - az otthonukba való visszatérést jelenti, egy kis időre. Sok vendégmunkást láttunk, német, svájci és holland rendszámú autókban, dugig tömött csomagtartókkal és telepakolt utastérrel, ahol a teljes család szinte kapkodott a levegőért. Hogy én ezt hányszor átéltem a Svájcban töltött évek alatt.... Máig érzem - szinte - a bordámban a Bátyámnak vitt gyönyörűséges bringa kormányát, amivel a hátsó ülésen utaztam egyszer egy Genf-Budapest távolságot. Látszik ezeken az embereken, hogy - ahogy mi is tettük annak idején - mindenkinek hoznak (visznek) valamit, a legtávolabbi rokonig, ismerősig. Hiszen ők "Nyugatról" jönnek....
Sokakat láttam kispárnákkal felszerelve - nálunk is hozták magukkal a Kicsik. Én nem merek elaludni Zoli mellett - félek, hogy ő is elbóbiskol.... Ezért aztán szóval tartom a "szerencsétlent", no meg, ha látom, hogy már sűrűn vakargatja a tarkóját, akkor - akár mű-indokkal is - megállást kérek...
Sok autóban fent a láb az anyósülésen ülőnél... (Zoli is imádja, ha ezt teszem, persze legfeljebb csak ilyen dugóban...). Sokan esznek, néhányan dohányoznak, és rengetegen nyújtogatják a nyakukat, hogy lássák: közel-e már a "szabadulás"?
Vannak, akik öten ülnek egy Daewo Matizban, hűtőtáskákat ölelve, és vannak, akik ketten egy lenyitható tetejű sportkocsiban... Az utóbbiaknál, úgy képzelem, hogy a csomagtartójukban csak egy méregdrága neszeszer van és egy jól feltöltött bankkártya. Ők luxusnyaralásra indulnak vagy onnan jönnek vissza.

És jól tudom, rengetegen vannak, akiket nem láthatok soha (vagy csak nagyon ritkán) így, az utakon, mert nem jutnak hozzá a nyaralás élményéhez.

Pedig a nyaralás mindenkinek, akárhogyan is tervezi meg és éli meg, luxus. Az ÉLET luxusa. Amikor más dimenzióba kerül mindenki.

Ebből a dimenzióból jöttünk mi haza tegnap. Hogy hol jártunk és milyen típusú nyaralás volt a miénk, azt hamarosan leírom. Csak vágok egy csapást a mosógépig és megpróbálok egy picike rendet rakni a csomagok borította házban.