Pages

2010. július 21., szerda

Vágta

Igen, ismét a lovaglás tölt majd be egy bejegyzést. Ugyanis, úgy érzem, hogy kezd egy kicsit elhatalmasodni ez a dolog "kicsinyke" családom körében. És valahogy fokozódik.

Elutazásunk előtti délután megtörtént végre az, ami nekem rémálmom, Zitának és Emmának viszont évek óta dédelgetett vágyálma volt: terepen voltak. Igen, felültek a lovakra, és másfél órán át a természetet járták ezeknek a nagy és igen ijedős állatoknak a hátán - persze Dóri, a lovasoktató kíséretében. És hogyan jöttek vissza? BOLDOGAN! Ezt megelőzően már azzal is többszörös szívbajt kaptam, hogy vágtáztak, szabadon. De ez is olyan volt számukra, mintha valami vigyorcseppeket szedtek volna: hosszú ideig ült utána az arcukon az örömtől sugárzó mosoly.

Nos akkor, mit tehet egy igencsak aggódós anya ilyen helyzetben? Nem sokat, csak ami a "nevében" is benne van: aggódhat. Mert most parancsoljak álljt? Amikor két nagylányommal szembe jött az, amire olyan sokan vágynak: a SZENVEDÉLY?! Hogyan mondhatnám Emmának, akiről mindenki szuperlativuszokban beszél lovaglás ügyben (még a saját nővére is!!!!), hogy maradj továbbra is futószáron, vagy ne menj lovagolni?! Amikor attól sírógörcsöt kap, ha néhány hétig nem látja Marcipánt, az ő drága póniját? Amikor azt mondtam és azt érzem, hogy bízhatok Dóriban, a lovasoktatóban: ha ő azt mondja, hogy mehet terepre, akkor mehet?! Igen, veszélyes a lovaglás. De annál azért sokkal több. Értem én, tudom. És izgulok. Persze, balesetek bármikor történhetnek, nem kell ahhoz lóra ülni. Na ja, de ezzel növeljük az esélyét. Ahogy azzal is, ha megtanítjuk biciklizni, síelni, később pedig autót vezetni.

Szóval, a lányok teljesen feldobódva vágtak neki a nyaralásnak, sűrűn emlegetve az utazás alatt is előző napi élményeiket. Ezek után, talán nem meglepő, hogy megérkezésünk másnapján már foglaltuk is a lovaglóleckéket - igaz, csak hétfőre, hétfőtől. Külön öröm volt az összes lovaspalánta számára, hogy ismét Isa, a bájos lengyel ifjú hölgy tanítgatta őket.

Már "nagy mellénnyel" érkeztek a csajok, így megegyeztünk, hogy Isa is megnézi, hogy a kissé más technikájú western-stílusú lovaglás is megy-e nekik olyan jól, hogy ott is terepre menjenek... Igenám, de itt azért már tényleg azt mondtam, hogy ácsi! Csak akkor, hogy ha az apjuk is velük megy, mert azért csak kell egy tolmács, meg egyáltalán... Így aztán Zoli is lóra pattant másnap, és Isa nem győzött csodálkozni, azon, hogy ennyi év kihagyás után is milyen ügyes az én drága férjem! Zoli is büszke volt, nem kicsit, és szemmel láthatóan gyorsan elkapta őt is újra - a lovaglás szenvedélye.
Mindig reggel lovagoltak. A szerdai reggelünk tehát már így festett: Zita, Emma és Zoli terepre indultak fél 9-kor, Klára és Imó pedig félórás beosztással, ugyancsak lóra pattantak, egy körkarámban. Izgalmas egy óra volt, de csak én fáradtam ki, idegileg, az összes többi családtagom üdvözült vigyorral ült le a reggelihez...
Csütörtökön a két Nagy ismét "csak" a fedett lovardában edzett. Ezúttal a vágtát gyakorolták... Imó is lovagolt félórácskát. Addig Zoli és Klára bevásároltak pár dolgot.

Pénteken ismét szívbaj-szeánsz következett: Zita, Emma és Zoli terepre, utánuk a Kicsik körkarámban. Úgy jöttek haza terepről, hogy Zoli vigyorogva megkérdezte (a vigyor látszik majd a felvételen, a kérdés nem nagyon hallatszik), hogy "Szerinted vágtáztunk, vagy vágtáztunk?!" Ez csak azért volt érdekes, mert addig Zoli sosem vágtázott (illetve de, egyszer, véletlenül, még a gyermektelen időszakukban, amikor egyszer megijedtek a lovak...).

Nos, tehát, a hattagú családunkban a lóbolondok aránya igen magas; talán egyedül Klára az, aki nem teljesen elvakult... Nos, soha rosszabb szenvedélyt egyiküknek sem. Mindazonáltal, azért, szeretnék egy fohászt intézni ahhoz, akit ez illet: csak ne essék egyiknek sem túl nagy baja!!!!!

5 megjegyzés:

SKY írta...

Megértelek, és az aggódást leszámítva... hihetetlen szépek a lányok a lovakon. Mind.
És már látom a végemet, Hanna vallomást tett ló és lovaglás ügyben. Mikolt még fél, de a kobakot már ő is felvette... és akkor Áronról még szó sem esett. :)

Hella írta...

Én is megértem az aggodalmaid. De a lányok csodás peckesen, büszkén ülik meg a lovat. Jó rájuk nézni.

És még mindig jobb, mint ha az oroszlánokhoz vonzódnának.;))))

Vera írta...

szerintem is gyönyörűen lovagolnak a lányok! :)
Azt hiszem, én is átérzem az aggodalmat, de egyetértek azzal, hogy bárhol kerülhet veszélyes helyzetbe: Kinga 3 hete akkorát esett biciklivel, hogy azt hittem szájsebészetre kell menni, pedig csak szimpla biciklizés volt.
És bizony ő is egyre többet emlegeti a lovaglást, és alig várja, hogy átköltözzünk Diósjenőre, mert ott állítólag van lovarda, ahol lehet lovagolni, és csak át kell sétélni az erdő mellett...
És ha idén már lehetett volna saját autóm, akkor bizony Kinga is mehetett volna szuper lovas táborba, élvezte volna, így én is megbírkóztam volna az aggódás okozta gyötrelmekkel. de jövőre is lesz nyár, még összehozhatjuk a tábort.
nektek pedig kívánok még sok ilyen klassz pillantot! De úgy látom, innen nincs visszaút, lesz ilyen pillanat bőven! :-) Ettől rosszabb sose legyen!

Judit írta...

Nálunk én vagyok a lómániás a családban, úgyhogy titkon drukkolok, hogy Timi is egyszercsak lovakkal keljen-feküdjön, mert akkor lenne indok, hogy miért menjünk lovardába... :D
Már kérdeztem, hogy nem akartok örökbe fogadni? :))))

Szitya írta...

Kinga, Hella, Vera és Judit!
Örülök, hogy "lejött nektek" a lényeg!
És mindanyiótok gyerekeinek kívánok annyi örömet a lovaglásban, mint amennyi az enyéimet éri!
Puszi mindenkinek!
Szilvi