"Az félévi bizonyítványokrul"

Még nem ejtettem egy szót sem arról, hogy már el is röppent az első fele a tanévnek. Pedig de...

Ez a tanév is izgalmasnak indult. Ezúttal Zita iskolaváltása miatt. Tulajdonképpen, ha végigveszem, talán csak a tavalyi tanév volt "unalmas": senki sem kezdett (új) iskolát.... Előtte Emma, jövőre pedig az Ikrek érkeznek!

Szóval, az első félévi bizonyítványa szerintem ragyogó lett a mi kis gimisünknek. Hogy magatartásból már megint - mint mindig - négyes, már egyáltalán nem izgat. Úgy tűnik, kiismerték. Ez már-már arra jelzés, hogy jól érzi ott magát, "el meri engedni magát". Nyilván mondogatom neki, hogy meg kéne próbálkozni a csöndben maradással, de mivel tudja - mert én balga, elmeséltem -, hogy én is mindig csak kegyelem ötösöket kaptam az év végén magatartásból, hát rögtön érvel.

Egyébként rengeteg ötös díszeleg a most már csak jegyekből álló biziben. Sőt, két tantárgynál (latin és angol) még egy "d" betű is, azaz dicséretes! Hát az. Van azért két négyese is, a már említett magatartáson kívül. Ebből az egyik, természetismeret (azaz a fele földrajz, a fele biológia), tipikusan olyan négyes, ami év végén ötös lenne. Tehát, pont a kettő között van, így félévkor inkább lefelé hajlanak, de év végén meg felfelé. Ami stabilan négyes, az a matek. És én egy pillanatig sem elégedetlenkedem emiatt. Alapvetően is ez a "gyengéje". Itt jól tanítják, kezdi azért biztosabban érteni a dolgokat. És egy suliváltás után egy ilyen bizonyítványt produkálni, szerintem zseniális dolog. Mondta, hogy az osztályátlag 4,65 lett, ami bitang erős, szerintem (az övé, így, 4,8). Azt is mondta, hogy egy szem tiszta ötös lett. Tehát ez egy igen homogén osztály. 

De ami a legjobb, az most következik! Ezt nyilván a közegnek köszönhető, meg talán az a bő tizenegy évnyi nevelésnek mondható valami, amivel próbálkoztunk... Ugyanis azt mondta legnagyobb leánykánk (egyébként még a biziosztás előtt), hogy (idézem): "Anya, én a második félévben még keményebben fogok tanulni, mert kitűnő szeretnék lenni!" Teljesen meghatódtam! Hogy ez így milyen jó! Mi jól megdicsértük a szép eredményeiért, erre ő az, aki saját magától, úgy dönt, hogy még jobbat akar! Neki csak annyit mondtam, hogy ennek örülök, és ez némi matekgyakorlást is jelenthet, de belül ujjongtam és majd szétvetett a büszkeség! Az eredményei miatt is, persze, de leginkább emiatt a hozzáállás miatt!

Emmus, a mi kis harmadikosunk, ugyancsak kapott bizonyítványt. Mielőtt leírnám az ő eredményeit, csak annyit szeretnék elmesélni, hogy amikor én voltam általános iskolás, hát, engem eléggé szigorúan fogtak, és csak az ötöst fogadták el a szüleim. Annak idején megfogadtam, hogy én nem leszek ilyen a gyerekeimmel. Miután ezt "hozom" otthonról, ez nem kevés önkontrollba kerül, és az elején még nem nagyon sikerült. Mostanra már teljesen a magamévá tettem azt a szemléletet, hogy nem szidunk, csak biztatunk és dicsérünk. Meg magyarázunk. Sokat. Arról, hogy miért jó jól tanulni.

Szóval Emma eddigi "legrosszabb" bizonyítványát hozta haza. Ami persze nem takar szörnyűségeket, mert négyesek és ötösök hemzsegnek benne felváltva. De a négyesek inkább a nehezebb tantárgyakból, mint a magyar (nyelvtan és olvasás), matek. és, ami nagyon fáj Emmának, mert ő aztán igazán érdeklődik a természet iránt, az a környezet. Engem sok mindenről elgondolkodtatott ez az eredmény. Kikristályosodott számomra, hogy Emma mellől még mindig nem lehet elmozdulni leckeírás közben. Zita már önálló volt harmadikban, ő még nem az. Mások, és ez teljesen elfogadható. Az is nyilvánvaló, hogy Emmának egyre jobban hiányzik az az egy év, amit még az oviban tölthetett volna. Ezen már nem tudunk változtatni, akkor az tűnt jó döntésnek, most már tudom, hogy nem volt az. Ugyanis okos ő és tud is logikusan gondolkodni. Két probléma van. Az egyik a hihetetlenül babás lelke, amelyik egyszerűen megakadályozza őt abban, hogy fegyelmezze saját magát a leckeírás és a feladatok megoldásának terén. Ha otthagyom őt leckeírás közben egy matek példával, akkor visszatértemkor vagy az ablakból szedem őt le, ahol széncinkéket vár-les a madáretetőnknél, vagy pedig egy-két lovacskával játszik az íróasztalnál, amit igyekszik gyorsan eldugni, amikor hallja, hogy közeledek, vagy csak rajzolgat (akár magára az íróasztalra is). Nos, a másik pedig az, hogy gondjai gyökere a szövegértésben leledzik. Illetve annak hiányában. És újra, megint, visszatérünk az olvasás problematikájához. 

Mostanra azt a fegyelmet állítottam be magamnak, hogy mindegy, hogy mit kéne megcsinálnom, dolgoznom, főznöm, Emma leckéje az első. És Emma olvasása. Szerencsére, a "Négyszögletű Kerek Erdő" most a kötelező olvasmányuk, és azt szemmel láthatóan élvezi. Szívesen olvassa, és egyre jobban. De nem szól, ha valamit nem ért. Ha rákérdezek, bevallja, hogy nem érti. Ez nem jó. A gyermekeit otthon tanító Virágnál láttam egy zseniális ötlete: az uzsonna mellé csomagol egy viccet is. Annak örül a gyerek, elolvassa, rövid, és csak akkor nevet, ha megérti! Tehát jó gyakorlás a szövegértésre. Nos, én is csomagolgatok most már ilyet Emmának. Örül neki, de utána megbeszéljük a viccet, hogy tényleg értette-e. Néha nem árt....

Visszatérve a bizonyítványához. Neki is van két dicsérete: énekből és tornából. Náluk ilyen aláhúzós rendszerre váltottak (még nem jegyeket kapnak), amin én kicsit nehezen igazodok ki. De a szövegértési problémákat ott is jelezték. Emma nem elégedett az eredményeivel, én viszont megpuszilgattam, megdicsértem őt és biztattam: ez egy szép bizonyítvány!

Mivel akkor kapták meg, amikor én forgattam, csak másnap reggel tértünk erre ki Zolival. Zoli mondta, hogy nagyon jókat hoztak haza a csajok. Mondtam, hogy Emmus már megint a szokásos, téli, hullámvölgyében van sajnos, mire Zoli aggódva megkérdezte: "Ugye megdicsérted őt, mert ez egy teljesen szép bizonyítvány?!?!" Megnyugtattam drága uramat, akit emiatt a mondat miatt, ha lehet, még jobban megszerettem....

( A kép 2008. szeptember elsején készült, Emma elsős, Zita harmadikos...)