Pages

2011. január 1., szombat

Előtte - utána

A lehető legszebb, legjobb, legkellemesebb, "legleg" ajándék élvezői lehettünk az utóbbi pár napban. Szüleim olyan gálánsak, jólelkűek és drágák, hogy felmarkoltak minket családostul és ismét Zell am Ziller-ben, Tirolban, a mi "megszokott", ámde megunhatatlan Hotel Zapfenhofunkban tölthettünk egy szűk hetet velük, síelve.

Úgy tudnám talán összefoglalni, hogy:

Azelőtt, itthon, a rohanó hétköznapokban ez így volt / szokott lenni:
"Ébresztő! Fel KELL kelni! Gyerünk! Egyél már! Igyekezz! Mosakodjál már! Miért nem csinálod, amit kérek? Könyörgöm, siess, mert el fogtok késni!!!!!!"

Most meg így:
"Aaaah, fél 8 van? Akkor átfordulok a másik oldalamra! Nocsak, mindjárt 9? Felkeljünk? Jó, akkor menjünk le reggelizni! No, megyünk síelni? Jó, akkor öltözzünk! Nahát, úgy tűnik, hogy elég lesz félnapos jegyet venni!"

Azelőtt, itthon, a rohanó hétköznapokban, ez így volt / így szokott lenni:
"Anya, kivisszük Scottyt a parkba, sétálni?"
"Hát, jó lenne, de még meg kell írnod a leckét, ki kell teregetnem, gyakorolnotok kell (hangszer), válaszolnom kell egy e-mailre és még nincs vacsi sem. Talán holnap, jó?"

Most meg így:
"Anya, akkor legyen úgy, hogy síelünk, lejövünk, elmegyünk korzini szánkóval és kori után még szánkózunk egy kicsit, jó? Ja! És holnapra béreljünk snowboardot, jó?"
"Jó, rendben!" (És síeltünk, koriztunk, szánkóztunk. És béreltünk snowboardot.)

Azelőtt, itthon, a rohanó hétköznapokban, ez így volt / így szokott lenni:
"Anya! Apa mikor jön haza?"
"Hát, szerintem megint későn."
"Akkor te kérdezel ki majd angolból, ha a Kicsiket letetted?"
"Igen, gondolom."

- variáció:
"Zoli, meddig dolgozol? Hány körül érsz haza?"
"Sajnos még nem tudok indulni, díszítsétek fel a fát nélkülem!" (És 23-án este, öt pár szorgos női kéz munkájának eredményeképpen, Zolit már egy feldíszített karácsonyfa fogadta....)

Most meg így:
"Apa! Barchobázunk?"
"Persze! Tárgy?"

- vagy:
"Apa! Csússzunk még hármat a csákányossal és utána menjünk csak be ebédelni a hüttébe (hegyi étkezde) és ott pedig UNOzzunk! Jó?"
"Jó!" (És csúsztak még hármat és UNOztak - tunk)

- esetleg:
"Apa! Tényleg nem fogsz itt dolgozni?"
"Tényleg nem!"
"De jó! Akkor lemegyünk pancsolni a medencében, vacsora előtt?"
"Menjünk! Ki jön még?"

- és:

"Látod ezt? Mindegyik lányunk megtanult teljesen jól síelni! Együtt síel a család!!!" (Ez Zoli örömteli felismerése volt egyik nap...)

Azelőtt, itthon, a rohanó hétköznapokban, ez így volt / így szokott lenni:
"Anya, mi a vacsi?"
"Borsófőzelék bundás kenyérrel / bableves és palacsinta / rakott zöldbab / répakrémleves pirított kenyérkockákkal stb..."
"?????!!!! Muszáj azt enni?!?!"
"Igen, muszáj, nincs is más!"

Most meg így:
1. nap dél:
"Emma, mit kérsz ebédre?"
"Ha van, akkor húslevest. Utána rántott húst sült krumplival."
1. nap este:
"Emma, mit kérsz vacsorára?"
"Húslevest. Utána pedig rántott húst sült krumplival."
2. nap dél (fent a "hüttében"):
"Emma, mit kérsz enni?"
"Rántott húst sült krumplival. És pár kortyot Anya forralt borából...."
2. nap este:
"Emma, mit kérsz vacsorára?"
"Húslevest. Utána rántott húst, sült krumplival."
3. nap dél..... Talán kitalálható...

Szóval, öt napot, hat éjszakát töltöttünk ott és olyan volt, mint valami szanatórium, csak éppen luxus kivitelben.
Ettünk egy csomót (mert, a legutolsó szemléltető példa csalóka mivolta ellenére, ez egy kulináris örömtúra is, ugyanis istenien főznek a szállodában), tán még sikerült valamennyit híznom is (ez most nálam cél), rengeteget aludtunk - olyan, mintha valaki kivasalta volna a vonásainkat, hihetetlen mennyiségű örömteli közös tevékenységet űztünk a leányzókkal: síelés, kori, szánkózás, pancsolás, társasok és egyéb játékok tömkelege, sőt még a szüleimmel is játszottunk: szinte minden este bridzseltünk (amíg a csajok egy-egy filmet megnéztek dvd-n). Jókat beszélgettünk, mindenki mindenkivel, sikerült könyveket is olvasnunk. Egy szóval: feltöltődtünk!

A feltöltődés pozitív gondolatokat, nagy elhatározásokat, a türelemraktárak telepakolását is jelenti!
Nem is tudom, hogyan fejezzem ki hálánkat szüleim felé, hogy ezt lehetővé tették (és Laci felé is, aki az összes sífelszerelést biztosította a számunkra, húga kölcsönzőjén keresztül!)! Bízom benne, hogy ez az öröm, amit mi átéltünk és kimutattunk már elég jó kifejező eszköz volt (persze, ezt aztán szóban is megpróbáltam elmondani....)

Boldog Új Évet magunknak, nektek, mindenkinek!

4 megjegyzés:

Hella írta...

Kívánom, hogy az elkövetkező év legyen olyan fantasztikus, mint az elmúlt 1 hét volt! :)

iméon írta...

Még olvasni is kellemes volt. Nagyon örülök, hogy ilyen szép hetet tudtok magatok mögött. Puszi.

zsuzsmok írta...

Nagyon Boldog Új Évet Kívánok Nektek!! Igazán szuper helyen voltatok!

Timi írta...

Szerintem pontosan ez kellett NEKTEK,a rohanó hétköznapok után,hogy a gyerekek és TE is élvezd/élvezzétek Zolival,időkorlátok nélkül,reggeltől estig és éjszakába nyúlóan a társaságát.Újra egymásra hangolódva sokkal derűsebben fognak menni a "szürke"hétköznapok,mert ebből a pár napból nagyon sokáig fogtok töltődni.Az is biztos,hogy a lányok sokszor fogják mondani,Anya mennyünk vissza pihenni,mert ott Apa csak velünk volt és nem dolgozott ilyen sokáig.Nagyon örülök neki,hogy sikerült az évet ilyen csodásan zárnotok!BOLDOG,BÉKÉS,SZERETETBEN,SZERELEMBEN,ÉS MINDEN FÖLDI JÓBAN BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok!!!:)))Pusza