Egyszer felnőnek, mind...

Imola

Dögönyözöm őt, puszilgatom, vihorászunk a puszta együttlét örömétől. Mivel hihetetlenül hajlékony, "kettéhajtom" (a lábát a fejéhez érintve), és mímelt felháborodással megkérdezem tőle:

"Hát neked meg ki engedte meg, hogy így megnőjjél?!?! Még csak ekkorának kellene lenned, ni ("félbehajtva")!"

Visszavigyorog rám és megsúgja bizalmasan:

"Apa! Apa engedte meg!"

"Nahát! És hogyhogy én erről nem tudok?!?!"

"Mert ez a mi titkunk! Apáé és az enyém!"- csillogtatja vissza boldog mosolyát még az őrületesen szép szemein keresztül is.

Klára

Elöljáróban csak annyit, hogy bő másfél éve, Zita folyton azzal nyaggatott minket, hogy szeretne egy kisöcsit. Már a Jézuskától is ezt akarta kérni... Persze, tiltakoztunk. De aztán, egyik este csak megkérdeztük az érintett delikvenseket, hogy mit szólnának hozzá. Imó duzzogva azt mondta, hogy na jó, kölcsönadná neki a Barbiekat (egy öcsinek?!?!), Emma kerek-perec elutasította az indítványt, és Klára is azt mondta (már akkor nagyon bölcsen), hogy "Szerintem jól vagyunk mi így, hatan...."

"Másodjáróban" pedig még annyit, hogy Klára, ha ő választhat, mindig családi videókat néz, azokból is olyanokat, amikor ő és Imó még kisbabák.

A jelenet az oviban zajlott. Az egyik ovis társ anyukája behozta a kistesót, baba-hordozóban. Klára sürgött-forgott körülötte... Rám nézett, vágyakozó vigyorral:
"Olyan édi, nem?!?"
Nahát... Miután egyetértettem vele (igen, a baba tényleg nagyon aranyos) , visszakérdeztem:
"Mi van, Klára, szeretnél egy kistestvért?!?"
Mire ő:
"Nem. Engem szüljél meg újra!"