Gasztro-bejegyzés - Junior módra

Zitát nagyon izgatja a mi kis laptopkonyhánk. Kíváncsi arra, hogy miként csináljuk ezt az egészet. Kicsit "babásan" büszke arra, hogy "híres emberrel" dolgozunk, és más "híres emberek" pedig már regisztráltak a honlapra. És első élvezője annak, hogy OZ receptjei tényleg finomak. Az utóbbi időben két nagy kedvenc alakult ki a családunkban: Klára akár naponta enné tepsiszám a pikkelyburgonyát, Zita pedig a Málnás mascarponét fogadná el édességként minden nap (kétség kívül, Klára rajongása kissé kevésbé költséges...).

Zita laptopkonyha-lelkesedése odáig terjedt, hogy ő, aki eddig nem különösebben vonzódott a konyhaművészet dolgos szakaszához, most kifejezetten kérte, hogy szeretné megtanulni elkészíteni új kedvencét. Tegnap nekiálltunk. Ő olvasta a receptet és ő csinált mindent, én a szükséges magyarázatokat fűztem hozzá. Mert ugye a cipész meg az ő cipője.... nekünk még nincs megoldva, hogy a laptopot a konyhában is beüzemelhessük, internetestül...

Nos, akkor jöjjön, hogy miként csinálta. A pontos hozzávalók, a leírás és a kisfilm természetesen megtalálhatóak a honlapon. Itt most csak Zita tevékenységét mutatom.

Legelőször is beáztatta a zselatin-lapokat. Ezek nagyon lenyűgözték.

Összeturmixolta az előzőleg  szobahőmérsékleten kiolvasztott mirelit málnát.

 Utána át is passzírozta. Ez kemény munka.

Az így kapott szószt felforraltuk. Majd nagy élvezettel nyomkodta kis az állagot váltott zselatint, és beletette a forró málnába, a likőrrel (épp' csak egy csepp) és a szörppel együtt. 

 Kibontotta a mascarponét, amit így, natúrban, büdösnek talált...

És a hozzáadott vaníliacukor illatáért sem lelkesedett. Nem értem, szerintem az olyan isteni!

Ráreszelte a cukros mascarponéra a zöldcitrom héját és rányomta a levét.

(aminek viszont imádja az illatát és az ízét egyaránt)

Ilyen ügyesen reszelte le a citromot.

 Jöhetett a narancsfacsarás is.

 Végül hozzáöntötte a pirosat a fehérhez.

 Rózsaszínt kevert belőle.

És végre kóstolt!

Ízlett!

Majd kissé zokon vette, hogy a zselatin miatt, ennek az egésznek legalább pár órát pihennie kell a "jégszekrényben", ahogy OZ mondaná.

Végül, vacsora után még felvertem egy kis tejszínhabot (ezt nem bíztam rá, mert nem állt szándékomban az egész konyhát lemosni a plafontól a földig...), és már tálalhatta is büszkén büszke apukájának (ahogy azt a bejegyzés első fotóján láthatjuk!).