Sóvárgás

Szegény Imócánkra rájár a rúd. Nem is tud olyan könnyen szabadulni ettől az övsömör témától, mint ahogy azt gondoltuk. A bőre már ugyan újra szép és hamvas a hátán, hanem - állítólag sokszor történik ez így - most megy szegényke hasa. És fáj is neki. És eléggé levert is. És nem is nagyon éhes. Ha mégis, nem igazán azt szeretné enni, amit lehet. Például ropi helyett nutellás kenyérre vágyna. Meg egészen meglepő dolgokra....

Ma sajnos itt kellett őt hagynom egy kicsit, mert egy megbeszélésen vettem részt. Addig ő Anyuéknál múlatta idejét. Amikor hazaértünk, felajánlottam neki, hogy Mesterlogikázzunk (az én gyerekkoromban még csak az angol nevén futott, azaz "Master Mind"). Mialatt játszottunk, én paradicsomlevest kanalazgattam magamba, kisebbfajta életmentő célzattal. Imó nézett, majd megkérdezte:

"Mit eszel, Anya?"

"Paradicsomlevest, Imó!"

"Aaaaaah, de finom lehet!"

(Itt kell megjegyeznem, hogy Imola nem leveses. Pláne nem paradicsomleveses.)

Folytattuk a játékot, majd Imó újra rákezdte:

"És Anya! Ki főzte ezt a levest?"

"Betty Mama."

"Jaj, Betty Mama paradicsomlevese issssteni szokott lenni!"

Ezt én is nyugtáztam, majd ismét a játékba merültünk. De nem sokáig, mert Imóban ismét a késői ebédemmel kapcsolatban vetődött fel egy kérdés:

"És Anya! Mit tettél bele a levesbe?"

"Sajtot, Imó, parmezánt."

"Hú, az úgy igazán ízletes lehet!!!"

(Itt ismét meg kell jegyeznem valamit. Noha már az ügyben is meg kellett erőltetni a memóriámat, hogy láttam-e már valaha Imót paradicsomlevest enni, de talán. Na de, hogy sajtot is tett volna bele, az kizárt! A parmezántól meg az egész kisnőbagázs húzza az orrát.)

Arra gondoltam, hogy ha Imó már jobban lesz, és ehet végre mást a pirítós, párolt rizs, üres zsömle trión kívül, akkor megpróbálkozok majd olyan dolgokkal, amik eddig nem mentek nála... Hátha most, hogy kiböjtölte, az elvonási tüneteket csillapítván, majd rákap egy-két, eddig elfinnyázott, ámde egészséges ételre...