"Tanár úr, kérem!"

A történet novemberben kezdődött, amikor is, Zita iskolájában fogadóóra volt, és, legnagyobb megrökönyödésemre, a latin tanár üzent, hogy menjek be. Jaj, jaj, fogtam szegény fejemet, miért hívat be? Lehet, hogy Zita nem mondott el mindent itthon? Lehet, hogy nem is volt olyan jó ötlet iskolát váltani?!

Mit volt mit tenni, bejelentkeztem. Nagyon jó kis rendszert működtet ez a suli (persze, lehet, hogy ez teljesen általános): a sorbanállás és a zsémbelő szülők tömegének csökkentése végett, interneten lehet bejelentkezni a tanárokhoz, tízperces idősávokban. Ha már lúd, legyen kövér, gondoltam. És bejelentkeztem még négy másik tanárhoz is.

Remegő lábakkal mentem be. A tánc és dráma, illetve ének tanárral kezdtem. Jó, elsőre meglepő lehet. Csak éppen utána akartam járni annak, hogy a, tényleg szinte abszolút hallással rendelkező, gyerekemnek miért csak négyese, illetve négyötöde van. Zita valami olyasmit mondott, hogy azért, mert nem jár énekkarr. Könyörgöm: mit tegyünk, ha pont egybeesik a zeneiskolai szolfézzsal?!? Bementem hát hozzá. Érdekesen indult, mert megkérdezte tőlem a tanárnő, hogy van-e fényképem a gyerekről... ?!?! Gyorsan megmagyarázta: az ötödikesek újak, nem ismeri még eléggé őket. Végül, fénykép nélkül is sikerült beazonosítanom Zitát azzal, hogy ő az egyik az "a" osztályból, aki Mária szeretne lenni a Betlehemes játékban, és nem ő az a nagyon pici és vékony. "Ja, megvan, ütött a homlokára a tanárnő- Tehetséges!- vetette még oda foghegyről." Aztán elmagyarázta, hogy elvár a gyerekektől valamit pluszban, az órákon való részvételen kívül: vagy énekkar, vagy népdal-szakkör, vagy zenehallgatási szakkör (?!?!), vagy azt, hogy havonta két pici, ötmondatos, fogalmazást adjon be két, általa meghallgatott komolyzenei darabról, mármint arról, hogy miért tetszett neki vagy miért sem. Ja! Jó! Mivel nálunk sűrűn szól a Klasszik rádió, ez könnyen ment. Azóta Zita ötös. Sőt, a Mária-szerep miatt talán dicséretes is.

Jött a nagy falat: maga a latin tanár. Korombeli férfiember. Nos, szóval, arról van szó, hogy Zita és az ő "országos barátnője, Luca" fegyelmezhetetlenek, le-lemaradoznak emiatt, és miattuk nem tud haladni az osztály. És persze, ők sem". Elakadt a szavam. "Mondja, egymás mellett ülnek?" - gondoltam, nem lenne rossz ötlet azzal kezdeni, hogy szétülteti őket. "Hát, eddig együtt ültek, de most már szétültettem őket. Jó, de én nem akarok ilyenekkel foglalkozni ötödikben!" Majdnem kiszaladt a számon,  hogy vajon csak tizenkettedikben akar?! Próbáltam tovább védeni a védhetőt. "Lemaradnak? Dehát Zita tele van ötösökkel!" Megnézte a naplóját. Hát igen, de ott van egy kettes is! Tény, a második jegye az volt. Én ezt annak tudtam be, hogy még nem szokott bele a gimnáziumi rendbe, ahol bármikor lehet röpdolgozat. Mondtam, hogy szerintem az csak egy egyszeri botlás volt, lám-lám, azóta csupa ötös (mondjuk öt darab ötös jutott arra az egy kettesre, most meg már kb. tíz). "Igen, igen, és ahogy elnézem, a legutóbbi dolgozata is ötös lett"-bogarászott a papírjai között -"de, aki képes az ötösre, és olyan tehetséges, mint Zita, az ne engedjen meg magának az ötösnél rosszabbat!" Huh, azt sem tudtam, hogy hová nézzek! Komolyan arra neveljem a gyerekemet, hogy soha nem hibázhat, hogy soha nem lehet rossz napja?!?! Megígértem, hogy majd beszélek vele, de magamban csak mosolyogtam. Ja, ha csak ennyi....

Ezek után bementem a hírhedten szigorú magyar tanárhoz. Ugyanis, Zitának vegyesen voltak négyesei és ötösei, és ezen meglepődtem. Nála rögtön azzal kezdtem, hogy megkérdeztem, mutassak-e fényképet Zitáról. "Nem, - közölte a már ránézésre is szigorú tanárnő - nem kell, tudom ki az. Ott ül - mutatott ki egy padsorra - magas, szép, barna hajú, csendes, igyekvő kislány." No, itt ismét győzködni kezdtem, hogy mégis mutatok egy képet, mert nem az én lányomról beszél. Minden stimmel, de hogy csendes lenne... De ő hajthatatlan volt. És maximálisan megnyugtatott: ez a felemás eredmény ötös lesz, "benne van a gyerekben"...

Következett az angol tanárnő. Már az ajtóban állt: "Jaj, már úgy vártam magát!" -fogadott széles mosollyal, a már ránézésre is kedves tanárnő. De én már ettől is megijedtem, hogy vajon miért.... és elmondta, hogy gratulál a gyerekemhez, mert hihetetlen okos, bájos, jópofa és ... nagyon nehezen fegyelmezhető. "De, - mondta, és ettől örökre a szívembe zártam ezt a vérbeli pedagógust - az az én dolgom, hogy megoldjam, hogy az osztályban rend legyen!" (És megsúgta: igen, Róza néninél, a magyar tanárnál MINDENKI csöndben van, ott szigor és fegyelem van, de a gyerek legnagyobb szerencséje, ha hozzá kerül: a magyart is jól megtanulja, és még meg is szereti!) Még egyszer gratulált, a nagy családhoz, és a húgok nevéhez is, mert egy dolgozatban ez is kérdés volt, és őt elbűvölték a válaszok.... Tíz centivel a föld felett repkedtem át a matematika tanárnőhöz, aki történetesen Zita osztályfőnöke is. És aki eddig csak szimpatikus dolgokat csinált és mondott. 

Kati néninél - így hívják - már úgy nyitottam, hogy vajon akkor ő is azt mondja-e majd az én leánykámról, hogy alig lehet vele bírni, fegyelmezhetetlen, stb.? "A Zita?!?! - nézett rám kikerekedett szemekkel a tanárnő - hát ő egy végtelenül jószívű, kedves, aranyos, cserfes kislány!" Le sem tudom írni a hálámat, amit a tanárnő iránt éreztem! Milyen jól megértette-megérezte a gyerekemet! És a matek? Hát, az egy stabil négyes, de lehet az majd ötös is, ne aggódjak. ha meg négyes marad, az sem baj. Ebben megegyeztünk, és határozottan megkönnyebbülve hagytam el az iskola épületét....

Miért most írom ezt le? Egy részről azért, mert akkor nem jutottam oda, hogy megtegyem. Más részről pedig azért, mert Zita tegnap mondta, hogy két tantárgyból már biztos, hogy dicséretes ötös lesz. Az egyik az angol. A másik.... A LATIN!!!! Nos, tanár úr, kérem! Akkor most már végképp' nem értem... És nagyon büszke vagyok Zitára!

(kép innen)

u.i.: Az a vicces,hogy kigondoltam, hogy majd ezt a címet adom ennek a bejegyzésnek. Erre Zita tegnap este meséli vacsora közben, hogy víváson "Tanár úr kéremet" játszottak. Ami olyan, mint az angoloknál a "Simon mondja". Tehát, ha azt mondja az edző, hogy "alapállásba!", akkor nem kell semmit csinálni. Ha azt, hogy "tanár úr mondja: alapállásba!", akkor alapállásba kell lépni......