Tisztelgés

Tisztelgés, mégpedig a gyerekorvosunk, Dr. Sebes Erzsébet előtt. Ma reggel, 8 után egy kicsivel hívtam. Már "kisbetegnél" volt, de készségesen megválaszolta sürgős kérdésem (nevezetesen, hogy a gyanúm alapján vihetem-e Imót közösségbe) és megbeszéltük, hogy délután találkozunk a rendelésén. Ahová el is mentünk, könyvvel felszerelkezve, a rendelési idő kezdete előtt bő negyed órával, háromnegyed 4 körül. Így lettünk mi a kilencedikek. Így jutottunk be majd' két óra várakozás után, egy zsúfolt váróban üldögélve, ahol már ülőhely sem volt.

És ő mosolyogva, kedvesen fogadott. És csak az Imóra figyelt, alaposan megvizsgálta és alaposan végiggondolta, hogy mit is adhatna és mit is tanácsoljon. Mosolyogva búcsúzott. Pedig kint még várt minden túlzás nélkül 20 beteg, fáradt, köhögős és lázas gyermek (elvileg 7-ig rendelt volna...). Biztos vagyok benne, tudom, hogy ugyanilyen kedvességgel, mosollyal és alapossággal vizsgálta meg mindet, mint minket és mint a legelsőt ma reggel, "háznál".
Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a rendelés után is elmegy még egy-két sürgősebb esethez. Utána pedig haza, a családjához - mert hogy van neki ilyen is... -. És holnap pedig újra kezdi majd az egészet.

Teszi ezt hetek, hónapok, évek, évtizedek óta. Zita születése óta ismerjük, sokat járt is hozzánk, "babázni", most már inkább kivárjuk a sorunkat a rendelőben. És tisztelgünk előtte. Tényleg.

u.i.: Hogy mi baja Imónak? Oh, megint egy újdonság, amivel ez a drága Tünemény ismertet meg minket: úgy hívják, hogy övsömör! No, nem kell úgy megijedni! Gyerekeknél általában enyhe lefolyású, Imónál pláne. Csak a hátát fájlalta a pattanásszerű izék megjelenése előtt, meg most is, ha hozzáér valami, vagy fürdik. Sem láz, sem nyafogás, sem kókadtság, semmi. A biztonság kedvéért itthon marad ezen a héten. Ugyanis már lecsengőben van neki a dolog, de el kell, hogy tűnjenek teljesen ezek a "huplik" (Emma megfogalmazását használva) ahhoz, hogy garantáltan ne fertőzzön. Bár az sem biztos, hogy fertőzne. Fő a biztonság.