Pages

2011. február 1., kedd

"Vekerdys" hangulatban

Péntekenként, Zoli hazahoz egy halom magazint. Szerencsénk van, mert a nagyobb lapkiadókkal jóban van Zoli, illetve hát, a cégük a megfelelő reklámköltséget tudja náluk felmutatni, így persze, hogy jóban vannak... Ennek egyik jele az, hogy küldenek nekik újságokat. Azokból hoz haza párat Zoli. Így aztán, én már évek óta képben vagyok pletykatéren (de jó nekem!!!), divatügyben (ha már nem követem, legalább ismerjem...), a közélet néhány szeletében (amikor ehhez is van kedvem-erőm), és a női lélek érdekességeiben. A legnagyobb kedvencem továbbra is a Nők Lapja. Van, hogy a többi ott hever még hetekig, de a NL-ját mindig kézbe veszem.

A Nők Lapját sem sikerül mindig elejétől végéig lapoznom (legalább is első szuszra), így amivel kezdeni szoktam általában, az Vekerdy tanár úr rovata. Érdekes dolgokról ír, még akkor is, ha nem értek mindig egyet a meglátásaival. De elgondolkodtat, az biztos. Tudom, hogy a magyarországi Waldorf-mozgalom szószólója. A Waldorf-szemlélet sok eleme szimpatikus számomra, mégsem tudom teljességében magamévá tenni, így nem is merészkedtem oda, hogy az egyébként hozzánk közel eső, Waldorf-iskolába is körülnézzek.

Mindazonáltal (talán egy, a Figyelőben mostanság elolvasott, Vekerdy-interjú miatt is), mostanában azért elmerengek egy-két dolgon, főleg Emma tanulmányai által. Elmesélek pár friss példát, hogy érthető legyen a gondolatmenet. Elöljáróban még annyit, hogy továbbra is minden tiszteletem Emma tanító nénijének, sőt mindegyik tanítójának. Ez nem feléjük "kritika", ha ez az. 

Emma imádja a környezetet, a szó tantárgyi és általánosabb értelmében is. Mindig mesél arról, hogy éppen miről tanultak, és abból, ahogy elmondja, kiérződik, hogy figyel, hogy őt ez érdekli. A Mozaik Kiadó könyvéből tanulnak. Eddig a következő témakörök kerültek sorra ebben az idei, tehát harmadikos, tanévben: "A szervezetünk és igényei", "Mozogj sokat, lélegezz nagyokat!", "Az éltető táplálék", "A tisztaság fél egészség", "Öltözetünk és egészségünk", "Fertőző betegségek", "Balesetek, betegápolás" ("Összefoglalás"), "Séta a ligetben", "A települések árnyat adó fái (itt részletesen megtanulták a vadgesztenye és a lucfenyő tulajdonságait)", "Cserjék rejtekén (fekete bodza, közönséges boróka)", "A zöld területek apró lakói (méhek)", "Tollas barátaink (parlagi galamb, széncinege, fekete rigó)", "Emlősök a földön és a fán (mókus, sün)", "Az élőlények és a környezet kapcsolata" (majd. Összefoglalás), "Az anyagok tulajdonságai", "Halmazállapotok", "Halmazállapot-változások I. és II.", "Oldódás".

Emma négyes lett félévkor. A tanító néni, kb. az első témazárás óta, minden héten írat velük egy "ötperces dolgozatot" az előző héten vett anyagból. Ezt én alapvetően pártolom, mert így nem kell csak két jegyen, és hatalmas tudásanyagon izgulni, hanem lehet szépen haladni. Igenám.... De mit tegyek akkor Emmával, amikor arra a kérdésre, hogy "Írd le a az anyagok érzékelhető tulajdonságait!" (már eleve: ez a szóhasználat tényleg egy 8-9 éves szintje?!?!), ő azt írja, hogy "száj, orr, hallás, szem és tapintás", míg a válasz elvileg az lett volna, hogy "íz, illat, hang, szín és tapintható tulajdonságok"?!?! Könyörgöm!!! Egyik sem TULAJDONSÁG!!!! Viszont körülbelül ugyanazt leíró főnév, nem?!? Nos, erre a feladatára nulla pontot kapott, így a rövid kis dolgozatára (amit amúgy helyesen oldott meg), hármast kapott. Nagyon elkeseredett, én pedig egy picit sem szidtam le! Nem értem!!! Szerintem a lényeget megértette, és ez szavakon való lovaglás, pláne úgy, hogy igazából egyik sem hangzik igazán helyesen.... De lehet, hogy elfogult vagyok.

A környezetnél maradva. Szegény Emma, az ehetit mindenképpen ötösre (sőt! csillagos ötösre) szerette volna megírni. Így a következő szövegeket magolta be, pl.: "A forrás olyan halmazállapot-változás, melynek során a folyadék belsejében gőzbuborékok keletkeznek." És ilyenből jó sok. Érti ő, hogy mi a forrás (párolgás, fagyás, olvadás, lecsapódás), sokat sertepertél a konyhában és imád a jégcsapokkal játszani, meg a bepárásodott tükörre firkálni. De szerintem a "halmazállapot-változás" kifejezés még annyira magas neki!!! Bemagolta. Ugyan minek?! Lesz ennek maradandó nyoma akár csak félév múlva is?!? Akkor? Miért így és ezt tanítjuk, a témára amúgy teljesen nyitott gyerekeinket? Hogy elmenjen a kedvük?! Hogy ne a környezetet ismerjék meg úgy igazából, hanem a magolást utálják meg?

És akkor jöjjön a másik tantárgy. Az idegen nyelv tanulásáról különböző szemléletek élnek. Ki erre, ki arra esküszik, mindenképpen elég vehemensen. Mármint az idegen nyelv tanulásának kezdési időpontjáról. Vekerdys, waldorfos hozzáállás, amit a legszigorúbb "menő" iskolákban is vallanak néhány helyen, hogy nem érdemes korán, azaz elsőtől vagy másodiktól elkezdeni. Mások pedig már az oviban időszerűnek tartják (és itt is vannak "nagymenő" sulik, amelyek ezt vallják). Az első csoport azzal érvel, hogy "először a anyanyelvet használja stabil alapokkal", a második pedig azzal, hogy "ilyen korban még úgy lehet nekik tanítani, mintha egy második anyanyelvet tanulnának". Nos, én nem tenném le a voksomat egyik mellett sem. Valahogy elhiszem, hogy a korai nyelvtanulás könnyíti az idegen nyelv tanulását, de főképpen a használatát, mert még nem épülnek be esetleges gátlások. Viszont a saját példámon látom, hogy akár a kamaszkor közepén nekiállva is el lehet jutni anyanyelvi szintre. Én az adott nyelvi környezetben való tanulás és gyakorlás hívője vagyok. Szerintem csak úgy lehet igazán biztos nyelvtudásra - értsd használható és használt! - szert tenni. Tisztában vagyok azzal, természetesen, hogy ez csak keveseknek adatik meg.

Emma iskolájában (ami ugye Zitáé is volt, négy éven át) büszkék arra, hogy már elsőtől tanítanak idegen nyelvet. Vannak olyan szülők, akik kifejezetten emiatt szeretnék ide íratni a gyereküket. Mi nem ezért jöttünk ide, de Zita esetében még a másodikat is felvettük. Valószínűleg, Zita egyesíti magában Apukám, Zoli és az én nyelvérzékemet, mert ő mind a magyar nyelvtanból, mind németből, mind angolból végigtündökölte a négy évet. Most, az új suliban, a némettől szabadult, de az angol nagy szerelem maradt, ami mellé a latin vígan csatlakozott. Mondhatnám, hogy a kisujjából rázza ki ezeket. Könnyebbsége van, no.

Még Zita idejében végigéltem egy német szépkiejtési versenyt, ami eléggé felbosszantott. Az ő német tanára is azt csinálta, mint most Emmáé (Emma nem egy olyan nyelvzseni, de valahogy ő is az erős csoportba került), hogy a gyerekek kezébe nyomott a mostani szintjüket emeletekkel meghaladó verset, hogy egy ötösért tanulják meg egy hét alatt. Aki a legszebben mondja, megnyeri a szépkiejtési versenyt és mehet a kerületire (na, attól mentsen meg minket az ég!!!). Drága Emmánk, aki nagyon vágyna már valami külön elismerésre a suliban, azt mondta, hogy ő szeretné megtanulni. Próbáltam lebeszélni róla (anno, Zitát, negyedikben már gyakorlatilag "eltiltottam" ettől), de ragaszkodott hozzá. Mit tehet egy anya? Jó. Tudtam, hogy ezzel nekem, és az egész családnak is, sok feladata lesz. Először is, megkértem az ezer nyelven beszélő apukámat, hogy fordítsa le, hogy legalább tudjuk, hogy miről szól (Emma kb. öt-hat szót értett belőle). Utána, a hétvégén, Bátyám egyik fia, Zoli, átvette még vele, a kiejtés miatt. És Emma próbálta megtanulni. Nem ment. Sírt. Apa-Zolival is próbálták. Sírás. Velem is. Sírás. Tegnap este már kórusban könyörögtünk, hogy hagyjuk már abba, inkább aludjon, de ő még félálomban is.... Mondtuk, hogy részünkről már megvan neki az ötös! Mondtuk, hogy az öt (!!!) versszakból mondja el azt a hármat (!!!), amit tud, szerintünk ennyit sem tanulnak meg túl sokan... Na, ebben maradtunk végre. Ma fogja elmondani. Direkt most írok róla, mielőtt tudnám a dolgok kimenetelét, hogy az ne befolyásolhasson a véleményformálásomban. 

Mert, kérdem én: ezt aztán minek? Ez mire jó? Van annak valami hasznosítható tudástartalma, amit most a fejébe gyömöszölt a szerencsétlen?! És ez a nyelvoktatás? Hogy odaadunk egy nyilvánvalóan frusztráló, idegen, el nem magyarázott, át nem vett, szöveget a 8-9 éves gyerekeknek, hogy aztán azok stresszeljenek, versenyezzenek, majd esetleg elkeseredjenek, csalódjanak? Mi köze ennek ahhoz, hogy oktatás, pedagógia, gyerek-központúság?!

Hozzáteszem: Emma alapvetően szereti a németet, a tanító nénit is, ahogy ezt a környezet esetében is elmondhatom. De akkor is... Megjegyzem, iskolába egyre kevésbé szeret járni....Csak fogom a fejemet... Mi legyen az Ikrekkel?! Tényleg kell ez nekik is? De hol van olyan suli, ahol nincsenek ilyen eszement követelmények? Tényleg csak a Waldorf a megoldás? Írjak Vekerdynek?

13 megjegyzés:

NőiCsizma írta...

Szia Szilvi! Mi még messze vagyunk a sulitól, de már akkor kinéztem a Montessori sulit, mikor még a férjemet sem ismertem. Próbálj meg utána olvasni, lehet, hogy megtalálod a megoldást a felvetett problémákra!
Egyébként Én a saját példámon tudom, hogy MINDEN a sulin múlik és a tanárokon. Emma környezet iránti lelkesedését is le tudja törni ez a tanár és a röpdogák.
A röpdogák... szerintem egyáltalán nincs szükség ilyenekre. Nem az év közben megszerzett jegyek számítanak, csak hogy tudjon dönteni a tanár félévkor, vagy év végén! A megszerzett tudás számít és hogy AKARJON tanulni, ismereteket szerezni. A sima iskolák ezt ölik ki a gyerekből. És nem mindenki veszi olyan könnyen az ilyen akadályokat, mint Zita. Emma érzékenyebb, de ugyanolyan tehetséges, csak lehet, hogy nem a nyelveben, hanem másban. De az is lehet, hogy a nyelveben is, csak eddig nem megfelelően tanították.
Csodálom egyébként a kitartását, az akarását!!!
Én egyébként írnék Vekerdynek.
Üdv: Edit

Réka, Marci és Lackó-Palkó írta...

Szia,
az iskoláig még szerencsére nekünk is van 1,5 évünk, de már az óvodáknál felvetődött bennünk a kérdés, hogy biztos jó-e ez a gyerekeknek? Néhány hete jöttünk haza egy kis telelésből, ahol mi is véletlenül találtunk egy Vekerdy-s könyvet és még több kérdést vetett fel bennünk. Még több kétely merült fel, hogy biztos az a jó iskola/óvoda rendszer, ami van...tudom, mi is felnőttünk és talán "értelmesek" is lettünk :), DEEEEEEEE....
nekünk sajnos itt Kanizsán nincsen sok lehetőségünk, Pesten egy kicsit könnyebb a helyzet...és ott talán már mi is változtattunk volna...
Kíváncsian várom, hogy az olvasóidnak mi a véleménye a témában, mert mostanában mi is rengeteget foglalkoztunk itthon ezzel a kérdéssel...

Judit

kikocs írta...

Milyen meglepő, hogy hasonlóan gondolom, mint te! :)
Nem hiszem, hogy segítene, ha írnál Vekerdynek, megerősítene, és kész. Hiszen tudod, hogy igazad van, nem?
Tudod, hogy én elkötelezett vagyok, és tudom, hogy nálad mi a helyzet, de én a keresztény oktatási intézményekben valóban megtaláltam azt, amit kerestem, bár eredetileg nem igazán jutott eszembe, hogy oda fogom íratni az enyémeket, mert messze van. Most viszont, hogy van összehasonlítási alapom, és látom az ár-érték arányt, egészen egyértelmű a döntésem.
Mindenhol vannak rossz tanárok, biztos ott is, de talán nem irtják ki gyökerestül tudásvágyat belőlük. Főleg nem az első egy-két évben.
Helyes értékrendű gyerekeket nevelnek, nem szentfazekakat.

Egyékbént nekem még az is eszembe jutott, hogy Emma azért is ragaszkodhatott annyira ahhoz, hogy megtanulja azt a verset, mert ti sem akartátok. És azzal, hogy próbáltátok lebeszélni, azt sulykoltátok, hogy nem vagy rá képes. Persze nem biztos, hogy igazam van, csak magamból indultam ki, aki csakazértis úgy mentem el mesemondó versenyre, hogy nem tudott róla senki, és nyertem meg. Mert hülyeségnek tarották. Hét éves voltam... Ezt aztán gimiben is eljátszottam a magyartanárommal :)

Szitya írta...

Hú! Menyi érdekeset írtatok!
Edit! Köszönöm az érző lelkű együttérzést, és tényleg, Emma is, mint minden gyerek "induláskor" tehetséges! A rendszeres számonkérésről pedig azt gondolom, hogy nyilván arról van szó, hogy a tanítónő is felmérte: az ilyen típusú anyagot jobb darabonként bemagolni, mert együtt már lehetetlen lesz ennek a korosztálynak.
És igen. A legnagyobb félelmem az, hogy kiölik a tudásvágyat olyan iránt is, ami iránt eredendően volt. Mivel ez a helyzet, tisztában vagyok vele, hogy az a mi feladatunk, szülőknek, hogy ez ellen tegyünk.

Szitya írta...

Judit!
Én is kíváncsi vagyok, tényleg. Szükségem van némi iránymutatásra, kissé elveszettnek érzem magamat.

Dóri avagy Csigamama írta...

Hú... hol is kezdjem?!?!
Azt azért túlzásnak tartom, hogy MINDEN a tanárokon és az iskolán múlik. Ha ez így igaz lenne, akkor én nem lennék matektanár. Német meg főleg nem. Engem nem lehetett eltántorítani. :) Pedig nagyon igyekeztek!

Viszont lebuktattam magam, bizony én kérem a másik oldalról vagyok (még csak) érintett.
Nem akarok mentegetni egyetlen kollégát sem, valóban vannak - én ki merem mondani - rossz tanárok, akik csak azért csinálják ezt, mert más nem volt (véletlen sem Emma tanítóira gondolok!!!!)

De rengeteg elszánt pedagógus is van, akik higgyétek el nekem, nagyon szeretnének változtatni a rendszeren, de ez nehéz. Gondolok itt a számonkérések módjától kezdve (pl. röpdogák vagy a javítás szabadsága...) a tananyag lazábban vételéig nagyon nagyon sokmindenre. És kívülről még ez nem igen látszik, én érzem, hogy ha nagyon lassan is, de olvad a jég. Tudom Emmán ez itt és most nem segít. De még az én gyerekeimen sem fog. :((

És akkor konkrétan a nyelvtanulásról, azon belül is a verstanulásról idegen nyelven: Nálunk is ment ez. Én nem voltam hajlandó rá. Mert szerintem értelmetlen dolog. Úgy gondolom, hogy Emma tanítónénije is hasonlóan gondolhatja, ezért nem veszi túl komolyan, ezért mondta, hogy akinek kedve van megtanulja, kap érte ötöst, aki a legügyesebb az meg mehet is tovább. Most azt ne firtassuk, hogy ez mennyire jó megoldás, mindenesetre nálunk nem így ment a dolog. Nálunk már az iskolai kör is komoly megmérettetés volt. Külön készülésekkel stb. stb. Szerintem teljesen feleslegesen stresszelve ezzel a gyerekeket.
A végén én kaptam irgum-burgomot, hogy nem csináltam, aki csinálta, az meg elismerést és plussz pénzt.

Az, hogy a gyerek - hiába fordították le neki - csak bemagolta és nem érti, hogy csak a magyarul is meglévő színészi vénája miatt tudta úgy elmondani, ahogy kérték tőle, hogy ebből a világon semmit nem profitál, az nem érdekelt senkit. :((

Én azt gondolom, hogy Vekerdynek nagyon nagyon sokmindenben igaza van, a Waldorf módszer rövid távon kiváló, csak nincs meg a folytatáshoz a megfelelő lépcső, hogy érettségiig elérje azt a tudásszintet a gyerek, ami kell egy egyetemhez/főiskolához.
Viszont én pl. nem engedném oviban, de még első másodikban sem az idegennyelv oktatást. Tanítottam magán suliban. Láttam nagyon menő, elit nyelvi oviból jött gyerekeket ülni harmadikban olyanok mellett, akik először hallottak német szót. A különbség kb. fél év alatt a nullával vált egyenlővé. Én nem látom értelmét. Csak attól veszi el az időt, ami egy ovisnak a dolga: a játszástól.

Hű, még életemben nem írtam szerintem ilyen hosszú kommentet, bocsánat! Pedig még a java bennem maradt... :D

Dóri

Szitya írta...

Kikocs!
Na, ezzel a felvetéssel jól elgondolkodtattál. Szóval, nem tudom, hogy ezért akarta-e megtanulni. Mi azt szajkóztuk, hogy felesleges olyat bemagolni, amit nem ért, amiről nem beszéltek órán.
De lehet, hogy ő így vette. Majd megpróbálom kipiszkálni belőle....
Mindenesetre, most már tudom, hogy a 28 fős német csoportból két kislány tanulta meg a verset. Abból az egyiket elküldték a most csütörtöki kerületi versenyre. Kérdem én: ez a német tanári felkészítés, hogy a szülő megtanítja a gyerekét egy hét alatt(mert nyilván ez történt)erre a lehetetlen versre, majd a némettanár nyugtázza és elküldi a gyereket versenyre, hogy képviselje a sulit?!?! Esküszöm, hogy nem savanyú a szőlő. Hanem értelmetlennek látom az egészet. Meg nem értem, hogy miért nem a tanár strapálja magát?
Egyébként, az ötösért még a jövő hétig is meg lehet tanulni, így Emma azt mondta, hogy nem adja fel. Amúgy sem érdekelte őt a verseny.

Szitya írta...

Dóri!
Egyszerre írtunk! És látod, van, amiben nagyon hasonlókat! Látod, lehet, hogy a tanár tényleg az értelmetlenséget látja. Viszont semmi és senki nem kötelezi arra, hogy elküldje a gyerekeket ilyen versenyekre (mert nem vesz rajta részt a kerület összes iskolája).
Ami a számonkérést illeti, ott én is ezt írtam. Ez nem a tanító nénin múlik csak. Tőle elvárnak valamit, és ahhoz ő igyekszik kiválasztani a leggyerekkímélőbb módszert. A heti számonkérés lehet, hogy csökkenti a stresszt és rendszerességre okít. A tananyag pedig hát... Arról csak kis mértékben tehet ő.

A nyelv oviban. Én is azt látom, hogy mindegy, hogy elsőben, harmadikban vagy akár ötödikben kezdik el a nyelvtanulást, abból a szempontból, hogy milyen szintre jut el kb. 12 éves korára. Egyszerűen csak az lehet a különbség, hogy a hat-hétéves talán kevésbé szorong attól, hogy jól fejezi-e ki magát vagy sem, így talán kevesebb gátlás épül be (14 éves koromban kerültem ki Svájcba, ahol egy évig franciául tanították nekem a franciát - na, ott volt egy japán kislány, aki először májusban szólalt meg, mert addig félt, hogy nem lesz tökéletes az, amit mond...).

Timi írta...

Sziasztok! Én aztán végképp sajátosan élem meg ezt a "melyik a jó tanítási módszer" c. részt. Pedagógusként végeztem, majd viszonylag gyorsan bekerültem a pályaelhagyók nagy táborába. Az oka pl. ez volt, nincs tered, hogy igazán a saját pedagógiai hozzáállásodat érvényesítsd ezen a pályán. Legalábbis az 1990-es évek eleje-közepe táján ez biztosan így volt. Az alternatív iskolatípusokkal pedig az volt a problémám, hogy nehezen illeszkedett a teljes magyar oktatás egészéhez, vagyis már anyaként leginkább attól féltettem a gyerekeimet, hogy az ilyen típusú iskolából nehezen vált a hagyományos gimnáziumra (pláne esetleg főiskolára, egyetemre), tehát gyakorlatilag a "beszoktatás" miatt indulsz már eleve a hagyományos rendszerben. Amúgy, ha most kezdeném a beiskoláztatást, szívesebben választanék Waldorf, vagy Montessori módszer szerint tanító iskolákat, mégpedig pont azért, mert meggyőződésem, hogy kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb emberkék lehettek volna a gyerekeim. Talán még nem "késő bánat", hiszen nekünk szerencsésen alakul a sorsunk azzal, hogy Hollandában folytatják az iskoláikat. Üdv Mindenkinek!

kata írta...

Nekem is a Nők Lapja a minden a sajtóanyagból, nagyanyám kb 60 éve előfizető és szerintem a kalácsával együtt épült belénk. Mikor hazamegyek, elhozom a régi számokat, amiket előttem anyukám és tesóm is kivégzett.

Én is egyre többet gondolok a Waldolfra, hogy ott lenne a helyük, mert nem tetszik, hogy tényleg kiölik a nagy átlagból a kíváncsiságot.
De én sem illek teljesen, Szabi még úgyse Waldorfos szellemiségbe.
Az jutott az eszembe, hogy egy számomra jónak tartó közösség peremén álljak kívülállóként, ezzel szembenézve, vagy legyek központi tagja egy olyan rendszernek, amiről ismerem a hibákat és reménykedem, hogy lelkes tanítókat kapnak.

Én úgy tudom az országban már több helyen gimiig mennek, 13 évfolyamig és jók a fősuliba való bejutásuk.

Egyre erősebben hiszek bennünk, még van két évem, hogy Szabit is meggyőzzem.:)s

Szitya írta...

Timi!
Látod, nem is tudtam, hogy tanárképzettséged van. Az iskolával kapcsolatos tipródásaink pedig sokszor voltak közösek...
Kíváncsi leszek a holland iskolai rendszerrel kapcsolatos tapasztalataitokra!

Szitya írta...

Kata!
Érdekes... Pont most beszélgettem egy olyan barátnőmmel, akinek Waldorf-oviba jár a kislánya. Imádja. Ezzel együtt, gondolkodik, hogy a sulit is ezen a vonalon folytatja-e. Talán leginkább a Timi által felsorolt érvrendszer miatt.
Nem egyszerű...

Timi írta...

Azt hiszem az aggodalmaid teljesen jogosak"ez a verseny istálló"tempó kicsit nekem is sok és magas.A németre vissza térve,kicsit felháborodtam,hogy minden előzetes bejelentés nélkül besorolták a gyerekeket és a másik tanárnéniről azt sem tudjuk,hogy néz ki.Nagyon remélem nem fog Nono rontani a váltás miatt.De az borzasztó már most besorolják őket "erősebb" és"gyengébb"csoportokba.Mi lesz később,nagyon félek,attól amit Te is írtál elmegy a kedvük a tudás megszerzésétől.Nonon a vers tanulásnál veszem észre,eddig készült a külön versekkel de most még a kötelezőt is az utolsó pillanatra hagyja.Lehet túl sokat akar a világ és most a mi gyerekeink a próba babák mit bírnak ők és mi szülők.De ha tovább gondolkozunk mi lesz velük 5.osztálytól???Olyan jó lenne,ha az osztályfőnők maradhatna!!Na megyek Himnuszt tanulni Nonoval,hogy ne holnap keljen!!!Pusza:))