ZEKI á la APG, avagy "testvér-mese"

C'est l'histoire de la maladie d'Imola á la maniere d'une écrivaine pour enfants tres populaire en Hongrie.

Egy borongós téli reggelen, Imola fájdalmas arckifejezéssel ébredt:

- Anya! - mondta halkan - fáj a hasam!

Anya megmérte a lázát. Nem volt. Anya megkérdezte Imolát, kér-e reggelit. Imola kért. Anya ezek után úgy gondolta, hogy Imola hasa talán nem is fáj annyira.

Imola csak bánatos arccal ült a reggelije előtt, nem nyúlt hozzá. Ekkor Anya már tudta, hogy mégis baj van. Utána Imola többször egymás után meglátogatta a fürdőszobát. Anya ekkor már tudta, hogy sajnos, Imola elkapta az óvodájukban is terjedő járványos betegséget, a gyomorinfluenzát.

Anya gondosan lefektette Imolát a nappali kanapéjára. A biztonság kedvéért odakészített mellé egy lavórt, alá pedig egy törölközőt. Sajnos, a nap folyamán többször is szükség volt rá. Imola alaposan megbetegedett.

Anya tudta, hogy egy gyomorinfluenzás beteg gyermek számára két fontos dolog van: a rendszeres folyadék-pótlás és az anyai törődés. Így aztán, Anya odatelepedett Imola mellé és olvasott neki. Anya elolvasott több könyvet is Imola kedvenc sorozatából, az "Anna, Peti és Gergő"-ből. A sorozat egy családról szól, ahol a három gyermek mindig nagyon megértő egymással, a szüleikkel és azonnal értenek a magyarázó és kérlelő szóból. Igazi tündér-mese. Anya minden történet végén megpróbált belekönyörögni Imolába pár korty vizet. De Imola olyan rosszul érezte magát, hogy sokszor még felülni sem tudott. Ekkor Zitának támadt egy pompás ötlete:

- Anya! - kiáltotta - itasd Imolát szívószállal, jó?

És már szaladt is, és hozott egy mókás, díszes szívószálat, ami valamelyik születésnapi zsúr után maradt meg.

- Nézd, Imó, hogy milyen szép szívószálat hoztam neked?! Ugye ezzel iszol majd többet is?

Zita nagyon aggódott a húga miatt. Félt, hogy ha nem iszik eleget, még a végén kórházba kerül. Azt pedig nagyon nem szerette volna.

Imola szívesebben ivott szívószállal, mint nélküle. Anya is megnyugodott egy kicsit. Megdicsérte Zitát a remek ötletért.

Igen ám, de sajnos, Anya nem tölthette ott az egész napját a kis lábadozó mellett. Dolgoznia is kellett valamennyit, no meg a testvéreknek is szükségük volt rá, és a gondoskodására.
- Sajnos, Imola, most abba kell hagynom a mesélést, mert vacsorát kell készítenem a többieknek - mondta Anya egyik este.
Imola szája lefelé görbült.
- Majd én mesélek neked addig, jó?! - ajánlotta fel Emma.
- Nagyon rendes testvér vagy, Emmácska! - dicsérte meg Anya.
Így aztán, amíg Anya megfőzte a vacsorát, Emma mesélt, mesélt és mesélt. Néha abbahagyta, és innivalóval kínálta beteg húgát.
Anya pedig mosolygott. Örült, hogy Emma olvas Imolának, mert így nemcsak Imola lábadozása folytatódott könnyebben, hanem Emma is gyakorolta az olvasást.
Anya félbeszakította egy kicsit a vacsora előkészületeit és elővette a fényképezőgépét, hogy megörökítse ezt a szép pillanatot.

És most, ahogy az APG-éknél érne véget:
Másnapra Imola sokkal jobban lett és hamarosan mehetett is újra óvodába. Emma büszke volt arra, hogy ő is segített Imolának a gyógyulásban. Az iskolából pedig egy nagy olvasás ötössel tért haza. A fénykép, ami Emma meséléséről készült, jól sikerült és felkerült a lila falra.

A valóságban:
Imola még sokáig gyengélkedett. Mire kissé jobban lett, Emma betegedett le. A fénykép, ami Emma meséléséről készült, jól sikerült és felkerült Anya blogjára.

u.i.: Jól rajzolok, mi? Mondtam én, hogy Klára adhatna nekem még jó pár leckét....