Foci

"Tudtam, tudom,
tudni is fogom,
hogy baj lesz,
ha bekapom
a hatodik gólt."
Ez volt életem első versének első versszaka.
Mert nekem az anyatejjel járt a fociimádat is. Nagyapám, apukám, bátyám, azok barátai, egy napot sem tudtak elképzelni a labda rugdosása nélkül. Volt is egy pici elkerített rész a kertünkben, két pici kapuval (és a szilvafával a közepén...), ahol az utca többi srácával - és férfi családtagjaimmal - együtt hatalmas bajnokságok zajlottak. És hát, én is fiúsítva lettem, és nem volt kérdés, hogy részt vegyek-e ezeken.
De azért nem nagyon bíztak bennem - pláne nem a tesóm. Hatos mérkőzéseket játszottunk. Misi szerint, ha vele voltam, én direkt bekaptam azt a bizonyos hatodikat... Pedig nem is. Csak, ha vele voltam, stresszeltem, nehogy bekapjam, mert akkor biztos azt hiszi... Így aztán bekaptam... Egy ilyen eset kissé eltúlzott reakciója után született a fent idézett vers...
Az élet úgy hozta, hogy egy focistába szerettem bele... Emlékezetes mindenki számára az, ahogy apukám szeretett volna megismerkedni a későbbi vejével...
Anyuék még kint éltek Svájcban, így csak a távolból mesélhettem nekik kisebb vívódásomról (egy előző "versenyző" esetleges visszatérte kapcsán...) és Zoli érkezéséről életembe. A vívódás szerencsére nem tartott sokáig. Mire szüleim ismét hazalátogattak, szemernyi kétségem sem volt Zolit illetően. Misi bátyám már össze is futott egyszer vele. Akkor még Zolinak hosszú haja volt. És erős kézfogása - Misi elmondása szerint.
Anyut kissé riasztotta a hosszú haj. Meg különben is... "Ki lenne méltó az ő lányához?".... Apu csak annyit kért: jöjjön el a vasárnapi focira. "Én majd megmondom, hogy milyen ember, a játéka alapján!"-Biztatta kissé szkeptikus anyukámat.
Amikor hazajött a fociból, - állítólag- azt súgta Anyu fülébe: "ő jó lesz vejnek"..... Hozzáteszem: addigra rövid haja volt.... :-)
Szóval, a foci fontos, ha akarom, ha nem. Máig is. Zoli könnyen bevágódott Misi fiainál is, akik "természetesen" fociznak (a két nagyobb). Zoli mindig, mindenkivel szívesen focizik. És túl azon, hogy nagyon ügyes és tehetséges (hiszen gyerekkorában a Bayern München szerette volna kinevelni, csak apósom nem hagyta, hogy külföldön maradjon....), a csapatcentrikus, őszinte, egyenes és tisztességes jelleme is kidomborodik a játékában. Ezért hívják mindhová. Szeptemberben pl. egy világeseményre...
Nekünk négy leányzót osztott az élet főkártyása. Egyik sem focis. A női foci azért nem annyira bűvöl el senkit a családban. Viszont így, nyaranta, a mi leánykáink is próbálgatják rúgni a bőrt.
Ezért melegedett föl a szívem, de nagyon, amikor tegnap, egy óra kettesben töltött tenisz után, hazatérttünkkor, azt láthattuk Zolival, hogy két ideiglenes kapu felállítva a kertben, és Apu meg három leánykánk fociznak. Mezítláb, a nedves fűben, hatalmasakat vetődve és kacagva...
Lerúgtam a cipőmet és beálltam én is...
Hatos meccset játszottunk.....