Pages

2011. augusztus 11., csütörtök

Nyerni vagy nyerni hagyni

Mostanság, egy-két nevelési irányelvünk helyességén, megalapozottságán töprengek. Mivel egy bejegyzésben túl hosszú lenne, így szétszedem őket.

Két jelenetecske.
1. Még az olasz nyaralás során, egy tízpercnyi időre, alkalmunk nyílt Zolival egymással is teniszezni. Zita nézte, közvetítette a meccset, és önkéntes - és felkérés nélküli - bíróként is közreműködött.
"- Öt négy Anyának, de Apa, te még mindig hagyod magad!"
2. Balatonbogláron már, pingpongozunk Zitával (elég sokat tesszük ezt idén - vele, és a többiekkel is). Zita egészen jól belejött a dologba, de lássuk be, nekem még mindig sokkal jobban megy. De azért "meccsezünk".
"-Naaaa, Anya, ne üssél már ilyen nehezeket!!!"

A nevelési merengésem tárgya tehát az, hogy meddig lehet és kell a gyerekeket nyerni hagyni?

Társasozni és kártyázni is sokat szoktunk mostanság - az átlagnál is jóval többet, hála a zimankós nyárnak. Imola például ragaszkodik ahhoz, hogy megtanuljon kanasztázni. Hát, már ott nehézségekbe ütközik, hogy megtartson ennyi lapot. Eléggé természetes tehát, hogy segítünk neki. Az Activitynél, a pingpongos forgóknál mindenféle könnyített feltételekkel játszhatnak a Kicsik. Ez normális, nem? A többi játékban is szinte nekik szurkolunk: nem feltétlenül ütjük őket ki a Kinevetavégében vagy a Boszorkányfutamban. De aztán néha mégis. Mert végül is, ez a játék célja.

Szóval, igyekszünk kor szerint beállítani a nyerési esélyeiket. Viszont akkor a Nagyok esetleg észreveszik. És reklamálnak. És vajmi keveset számít, hogy ha azzal érvelünk, hogy velük is így csináltuk... Pedig milyen jó azt látni, ahogy Imola jön vigyorogva, hogy "Megvertem Apát pingpongban!", miközben az asztalt is csak ritka esetben találja el....

No de, mennyire érdemes hagyni magunkat? Hiszen a kudarctűrő-képességüket is fejleszteni kéne. Nálunk például Emmánál, mert neki olyan nincs is. Imola is rafinált, mert ha vesztésre áll, akkor azonnal görbül lefelé a szája és csalással vádaskodik. Zita egészségesen áll ezekhez a dolgokhoz; viszont bosszantja - és felháborodásának hangot is ad-, ha kiszúrja azt, hogy valamelyik húgával szemben "hagyjuk magunkat". (Miközben, ugye, engem arra szólít fel pingpongozás közben, hogy azért egy picit kevésbé erőltessem meg magamat....)
Hozzátenném, hogy valószínűleg, nálunk ez a "nyerni vagy nyerni hagyni" dilemma azért nem olyan életbevágó, mert lássuk be: ők négyőjük között nem kímélik annyira egymást....
Hallottam olyan szülői véleményt, hogy egy gyereknek kell egy nagy adag kudarc ahhoz, hogy méltányolni tudja a nyereségeket. Ha mindig minden az ölébe hullik, nem is fog tudni annyira örülni. Más vélemény viszont úgy szólt, hogy az ő gyermeke rosszul viseli a kudarcot, ezért inkább nem viszi el bizonyos megmérettetésekre - gyakorlatilag csak azokra, ahol nagyon nagy az esély valmilyen fajta győzelemre. Sportkörökben mozogva, tipikus még a "hárító" szülő: a hiba a bíróban, az ellenfél "csalásában", a helyszínben és a felszerelésben keresendő (és találandó!), nem az ő gyermekében.
Ezt nem helyeslem. De nehéz ám összekaparni egy vesztes gyermeket!!! Akár egy tenisz- vagy vívóversenyen, akár egy balul elsült Kockapóker után!
Emma teniszedzője azt javasolta a minap, hogy néha játsszon Emma egy másik tanítványával. Igaz ugyan -állította az edző-, hogy nem olyan ügyes, mint Emma, de nem árt az, ha van olyan ellenfele, akin a magabiztosságát duzzaszthatja. Furcsálltam. Aztán Emma egy kis versenyen (ún. Play&Stay) összesorsolódott egy olyan, 12 éves kislánnyal, aki kategóriájában országos elsők között van, feljebb is versenyez már, sőt, csapatban a felnőttekhez is berakták. Emma szépen helyt állt ellene, de persze kikapott - és sírt. A 12 éves kislány eljött "gyakorolni", önbizalmat duzzasztani. Na, ekkor beláttam, hogy Emma edzőjének valószínűleg igaza van.

Szóval: kérdéseim, kétségeim arra vonatkoznak, hogy mennyire és meddig hagyhatjuk őket nyerni, és mennyire és meddig hagyhatjuk őket kudarcokkal szembesülni.
Próbáljuk megadni a magunk válaszait; már csak abban kell bíznunk, hogy a mi négyesfogatunk számára ezt helyesen tesszük.

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Van nekem egy 10 éves fiam, aki minden versenyen indul, amit csak a suli rendez. Akár angol, akár sport, mindegy neki, csak végre valamit nyerni akar.
De angolul csak most kezd majd, sportban sem nyert még, így csalódott. Főzőversenyt sajna nem indítanak sosem :)
De újra próbálja, én pedig mindig próbálom óvatosan felkészíteni, hogy ha talán, esetleg, mégsem nyersz, akkor se keseredj el. Persze elkeseredik. Biztatom én, de sosem mondanám, hogy húúú biztos befutó vagy, mert a hamis remény sem jó.

Edit írta...

Nekem - nálunk van egy pár jó és rosszoldali példa is. Itt van először a sógornőm. Soha nem játszik a gyerekével semmilyen játékot, mert amikor kicsi volt - és nem egyedüli gyerek - mindig hagyták nyerni, és amikor a lánya "megverte" kinevetavégénben, kiborult. Pedig nem gyerek már. Én saját magamból indulok ki - harmadik gyerek voltam, 10 ill. 7 évvel tesóim után. Egyedül a mamám játszott velem - de csak addig, míg egyszer el nem vertem kártyajátékban. Az volt az utolsó játékunk együtt.
És itt jövök én, mint szülő. Egyenlőre fiam 4 éves - azaz még nem játszik sok mindent, de szülinapjára kapott egy olasz nyelvű (volt azért hozzá kicsi magyar leírás) libás társasjátékot. Nem hagyom nyerni. De nem is kell. Sokszor játszottunk már, de én eddig ha 3szor nyertem. És mondtam apjának is, szabályokat betartjuk. Azaz figyelek rá, hogy mennyit lép - mert már 15ig elszámol, akkor bizony 4ig tuti tud :-). Felolvassuk az aktuális szabályt - bár a 80%-át már meg is jegyezte kép alapján. Ha kimarad a dobásból, kimarad, ha vissza kell lépni visszalép. És egyenlőre ugyanúgy örül, ha mi nyerünk,mintha ő. De ő még csak 4 éves.
Mondjuk nálatok azért tényleg ott van az, hogy egymást úgyse hagyják nyerni, így kiegyenlítődik az, amikor ti egy kicsit csaltok annak érdekében, hogy nyerjenek. Szerintem ezzel semmi gond nincs, amíg egyenlőek az arányok :-)
Kicsit több sikerélmény, de azért legyen kudarc is.
mondom én, egy 4 évessel a hátam mögött .-)) majd megnézem 4-5 év múlva, hogy mi lesz akkor, amikor már "igaziak" lesznek a versenyek.
(ja, nővérem nagyfia 11 éves, sokversenyre jár - matek, irodalmon, angol, és református -. Mindig felkészülnek, és egyenlőre még csak egyszer keseredett el - mikor az egyik verseny nem egyéni volt, és a csoport többi tagja nem hitt neki. Sajnos neki volt igaza, 3 feladatban is, így az országos verseny 3. helyezettje helyett 6ok lettek. Akkor elkeseredett, de aztán megbeszélték az anyjával, hogy legközelebb megpróbál jobban kiállni az igaza mellett, vagy nem megy csapatversenyre. Amúgy bármilyen helyezést értek addig el, mindnek örült, de az az egy nagyon bántotta. )

Szitya írta...

Sheni!
Zita-lány is minden versenyen indul - egyszerűen imádja. Szoktam is mondani, hogy ha lenne kosrfonóverseny, azon is indulna, pedig még sosem próbálta... De hiú ábrándokkal én sem kecsegtetem...
Edit!
Ez érdekes volt, sosem gondoltam volna, hogy vannak ilyen felnőttek...
És ugyan nyerni mi hagyjuk őket, de "csalni" nem csalunk.
Ja! És memory-ban mindig ripityomra vernek már most is (vagy még most?).

kikocs írta...

Igen, ez egy jó kis boncolgatni való kérdés, nálunk is fel-fel merül, és én is próbálom a magam válaszait megadni.
Egyik mondat, amit mondogatok, hogy nem a nyerés a lényeg, hanem a játék, hogy azt élvezzük. Réka gyűlöl veszíteni, de néha akkor is aggódik értem, ha én állok vesztésre. És mondogatja nekem, hogy Anya!Nem a győzelem a fontos, hanem hogy jól érezzük magunkat! És néz fürkészően, hogy nehogy elkeseredjek, fordít nekem egy párt kárpótlásul, ilyes, pedig nem bánom, hogy veszítek :)
Én egyébként ijesztőbbnek tartom azt, mikor valaki nyerni nem tud, mert a "veszteseket" alázza.
Nem mindig vagyok benne biztos, hogy ez nevelés kérdése, de biztos lehet formálni a hozott anyagon.

khase írta...

Szilvi, pont tegnap irtam en is arrol, mennyire rakapott Marcel a tarsasjatekokra es kezdetben en is gondolkodtam azon, mi a helyes strategia, nyerni hagyni, hogy meglegyen a sikerelmenye es a motivacio vagy pedig teljesen rendesen szabalyok szerint jatszani. Vegül ez utobbi mellett döntöttünk, nem hagyjuk nyerni Marcelt, bar az az igazsag, hogy piszok nagy szerencseje van es legtöbbször ugy is ö nyer :) de pl. pont ma reggel volt olyan, hogy harmat jatszottunk es mind a harmat en nyertem, na akkor lattam rajta, hogy kicsit elkedvetlenedik, de nem kezdett el csapkodni, hisztizni, csak epp kedve nem volt tovabb jatszani. Szoval 1-2 elvesztett jateknal meg tud örülni annak, ha mas nyer, utana azert mar jo neki is nyerni :) ja es volt olyan is, hogy egy jatekparti alkalmaval kb. 10böl kilencet en vesztettem el, kicsit elkeseredtem, erre Marcel vigasztalt es azt mondta: gyere anya, bevezetem a Te babudat is a celba es akkor Te is nyertel :) Persze ö meg csak 3 eves, tehat kicsit azert mas a helyzet, mint a Te lanyaidnal, es tenyleg elgondolkodtato, hogyan reagal majd, ha mindig vagy sokat veszit, nem csorbul-e az önbizalma vagy epp ellenkezöleg, "csakazertismegmutatom" hozzaallasa lesz majd. Persze itt es most ez meg tenyleg csak a jatekrol szol, a jatek örömeröl es arrol hogy együtt vagyunk :)

Es ahogy kikocs is irta, szerintem sem (csak) neveles kerdese, hogy egy gyerek hogyan reagal, batyameknal az egyik fiuval elmeny tarsasozni, örül, ha nyer, elfogadja, ha veszit, a masik viszont karörvendö, ha nyer es rombol, tajtekzik, ha veszit, szoval azert egy adag termeszet is van benne.

Azert szerintem mindenkepp kell a sikerelmeny, föleg amig meg kisebbek, különben ahogy Marcelen latom, elveszti az erdeklödeset :)

Zita nem semmi, hogy ennyi versenyen indul :) egyebkent mik a kedvenc tarsasjatekaitok?

Szep hetveget Nektek, sok puszi Orsi

MJ írta...

Meddig kell hagyni? Jó kérdés. ...
De mindenképp meg kell tanulni mindenkinek veszteni is, ahhoz hogy "győztes típus" lehessen. Mert a vesztésből kell megtanulni felállni.

Szitya írta...

kikocs!
Hasonló jelenséget én is tapasztalok: mivel memoryban mindig jól megvernek (és nem azért, mert hagyom magamat), ezért van, hogy már ők mutatják, hogy mit fordítsak fel, csak hogy legyen már párom!!! Vagy esetleg felajánlják, hogy legyünk együtt... :-)
Nyilván nem csak nevelés kérdése, hiszen négyen négyféleképpen viszonyulnak a dologhoz, de a hisztis vesztessel bizonyára nem a nyerni hagyás a legjobb módszer...

Szitya írta...

Orsi!
Hogy mik a kedvencek? Az idei nyáré mindenképpen a kártyajátékok: "speed", "kent coupé", kanaszta (Emmának a pasziánsz is). De ebben az őszies nyárban, szinte minden társast megmozgattunk: sokat memoryztunk, sokat activityztünk (különböző "szinteken"), cluedo-ztunk, kockapókereztünk; sláger még a Csupa Csupasz Tyúkeszű (ezt mindenképpen ajánlom!), meg a most már itthon is kapható (mi svájci barátoktól kaptuk) kakasos "döntögetős" játék, aminek nem tudom a magyar nevét. A nagyobbakkal sokat hajócsatáztunk is, és ország-városoztunk is. Szóval, volt minden! Sok-sok nyertessel és vesztessel...

Szitya írta...

MJ!
te egy nem túl hosszú mondatban összefoglaltad az egész lényeget!!!!

Timi írta...

Amíg kicsik addig,hagyhatjuk őket,de a Nonoval a ki nevetben nem lehet mit tenni,mert úgy dobálja a hatosokat mint én az egyeseket nagyon élvezi,de malomban nem tud még nyerni és sokat gyakorolja,hogy majd egyszer ki kaphassak tőle.Vannak helyzetek mikor hagyni kell őket,ha kicsit rosszabb napja volt akkor nem fogom le győzni még én is itthon.Nagyon szeretek velük játszani és Niki is egyre aktívabb a társasokban,kell a kudarc itthon is hiszen sajna az életben nem mindig úgy alakulnak a dolgok ahogy mi szeretnénk,és utána meg lehet beszélni miért is alakult így a játék.De teljesen mindegy ki nyer az a lényeg,hogy 1 gyönyörű napot töltünk együtt nevetések és sírásos csalódások között.Le kell velük ülni játszani és nekünk nem szabad szerintem ki borulni,ha ők nyernek,mert akkor ha veszítenek ugyan ezt a mintát követik és az nem biztos,hogy jó.Meg kell tanulni a veszítés érzését is akár mennyire is fájó érzés!!!

További szép nyarat.Pusza:-)))

ingyom bingyom írta...

Jól teszitek a dolgotok! Komolyan! Eljön majd az az idő, amikor azért is nyerni akarsz és nem engedsz semmiből, nem is olyan soká, várni sem kell rá!
Mi a hétvégén játszottunk kinevet a végént, a korcsoport szerinti felosztás: 80, 73, 52, 46, 43, 33, és a legjobban a 80 éves ütötte ki a többieket. Szóval a játék mindig jó, és soha nem lehet abbahagyni.
Üdv.Mariann!

Szitya írta...

Kedves Mariann (ingyom-bingyom)!
Ezt a hozzászólást csak most vettem észre! És milyen jó, hogy észrevettem!!!! Nagyon tetszett! És mutatja: játszani jó, egész életen át!!!!
Üdv,
Szilvi