Fred és Félénk

Mikor Zita megkapta a bizonyítványát, a család éppen nyaralt. Legidősebb lányunk úgy gondolta - és ebben nem cáfoltuk meg -, hogy egy kitűnő bizonyítványért bizony jár valami! Először az első útba ejtett benzinkúton talált valami borzasztó és felesleges játékot, amit feltétlenül szeretett volna. Sikerült róla lebeszélni, ígérvén neki valami nagyobb, szebb játékbolt felkeresését.

Valahogy ez a dolog szöget ütött a fejében. És egyszer csak, a kocsiban ülve, kijelentette, hogy ő nem játékot kér jutalmul, hanem egy igazi teknőst! Hirtelen nem is tudtuk, hogy mit mondjunk. Majd végülis, belementünk. Úgy gondoltuk, hogy állatok "tartása" nem értelmetlen dolog. leszögeztük, hogy a teknőcöket (időközben kettőre növekedett a számuk, mármint akkor még csak elméletben, hiszen párosan szép az élet, ne unatkozzon már az a szegény hüllő!) nem mi fogjuk etetni-ápolni-gondozni. Ilyenkor ebbe mindig belemennek a vágyakozó gyerekek, ez közismert. Abban is megegyeztünk, hogy a teknősök beszerzését a nyár végére halasztjuk, mert nem lenne sok értelme korábban, hiszen alig vagyunk itthon a nyáron.

Az egész nyarat azzal töltötte a két Nagy, hogy azt tervezték, hogy mi lesz a teknősök neve (az egyik teknős egy kicsit Emmának lett beígérve, a viszályok elkerülése végett), hogy hová tesszük őket és egyáltalán.

Eljött a teknősvásárlás napja, az utolsó, iskola előtti, héten. Lázas izgalommal árasztottuk el az állatkereskedést és egy nagyon kedves, és kissé megszállottnak tűnő, eladó vett minket "gondozásba". Összeállítottuk az akváriumot és a tartalmát, kiválasztottuk a tekiket, én szorgalmasan jegyzeteltem az etetésükkel és ápolásukkal kapcsolatos tudnivalókat, majd hazatértünk a két új "családtaggal". Végül a Fred ("simánfred" ha majd kiderül, hogy fiú, vagy Frederika, ha mégis lány) és a Félénk (mivel elég ijedős) neveket kapták két "keresztanyjuktól". Bekerült az akvárium a kijelölt helyre, megindult a tolongás a testvérek között, hogy ki legyen közelebb hozzájuk és órákon át bámulták az akkor még igencsak megszeppent teknősöket. Mindezen idő alatt itt volt velünk Vivi, a baby-sitterünk, aki maga is teknőstartó már több éve, így felé záporoztak (és záporoznak még a mai napig) a teknősekkel kapcsolatos kérések és kérdések.

A problémák akkor kezdődtek, amikor az etetésükre került sor. Mert hogy, az eladó tanácsára, a teknősök egy külön edényben, az akváriumból kivéve, esznek. Ennek én azért örülök, mert így az akvárium tovább tiszta marad (és én egyedül a tisztítást vállaltam be, praktikus okokból). Viszont így, ki kell venni (azaz MEG KELL FOGNI!!!!) őket és később vissza kell tenni őket.... Nna, ezt már egyik "tulajdonos" sem merte.... Hisztiztek, nyafogtak, jajongtak. Mikor már kezdtem átöltözni, hogy akkor már most visszük őket vissza a kereskedésbe, megérkezett a felmentősereg, Imola képében. Igazából ő jött a legkevésbé lázba az újabb állatainktól, mégis.... mikor Zita nekikeseredve megkérdezte, hogy nem venné-e ki őket, Imó a legnagyobb természeteséggel odament, benyúlt az akváriumba és kipakolta az aprócska kis páncélosokat.

Azóta jobb a helyzet. Zita összeszedte magát és nagy gonddal és odafigyeléssel eteti őket nap-mint-nap. Ezzel szemben viszont, Emma továbbra sem hajlandó hozzájuk nyúlni. Már a tulajdonjogáról is lemondott félig-meddig Imola javára....

Az akvárium ott van, kettőjük íróasztala között (egy polcon, ami mindkét asztalhoz oda van fogatva). A csajok kifejezetten kedvelik a vízforgató csobogásának hangját (nekem folyton pisilnem kell tőle), bár a figyelmük néha azért elterelődik a leckéről a teknősök irányába.

Szóval Fred és Félénk. Kíváncsi vagyok, hogy meddig tart a lelkesedés.