Pages

2008. szeptember 3., szerda

Lovak, lányok, lovas lányok








Ott folytatom tehát a blogot, ahol a babaszobán, a http://www.zitaemmaklaraimola.blog.babaszoba.hu/ címen abbahagytam.....


Általános, családi lómániánk csak fokozódott idén nyáron. A Balatonon eltöltött egy hónap során, minden másnap (legalább) a lovardában jártunk, Rádpusztán. És, eltekintve a pénztárcánkra mért irdatlan csapástól, ez mindig nagyon boldoggá tette mind a négy lánykát. Nem számított sem eső (ritka volt, mondjuk), sem kánikula, menni akartak, mentünk és maradni akartak. maradtunk is, sokat, persze számukra sosem eleget.

Ezek a lovardalátogatások úgy zajlottak, hogy Zita és Emma lovagoltak nagylovon, oktatóval fél-fél órát. Tanulták irányítani a lovat (a szárral), tanultak könnyű és tanügetést, sétát, és megannyi mást. Az oktatás végén, cukorka helyett, néha vágtázhattak is, bár azt futószáron. Ezalatt az idő alatt, a Kicsikkel mi elmentünk "pónizni", ami pedig abból állt, hogy egy nagyon kedves kislány (14 éves), Bea, felültette őket egy pónira és sétálva körbevezette őket egy begyakorolt útvonalon. Imádták. A pónikat, Beát, az egészet.

Ez volt ugye az alapszitu. De minél többet jártunk oda, annál több minden csapódott ehhez. Egy idő után, a Nagyok is pónizni akartak. Volt, hogy ezt úgy tették, hogy ők vezethették tulajdonképpen a szárral a pónit és így kissé "tereplovaglás" (nagy vágyuk) érzésük támadt. Volt, hogy csak simán csücsültek ők is rajta. és voltak az igazán különleges alkalmak, amikor nagy lovon mehettek "pónikört", mégpedig úgy, hogy Bea vezette a lovat, ők pedig szőrén ültek rajta.

Persze, az ilyen plusszokat látva, a Kicsik is felbátorodtak: "Ha a Nagyok kétszer ülhetnek lovon, mi miért nem?" Így aztán, ők két pónikört mentek.... Majd, vérszemet kaptak, ők is nagylóra vágytak. Ezt úgy sikerült kieszközölniük, hogy győzködték a Nagyok oktatóját, Vikit, aki persze nem sokáig tudott nekik ellenállni. Így aztán, a Nagyok órája végén, Viki felült a lóra, maga elé vette először az egyik Kicsit, aztán a másikat és ment velük pár kört. Ezt Viki akkor is megtette, amikor Klára eltörte a kezét... ami igazán rendes tőle.

Ez még mindig nem volt elég. Az összes gyerek lelkesen "segített" a lovarda dolgozóinak. Beával együtt "vezették" a pónikat, ilyenkor ők is "lesétálták" a pónikört és fogták a kantár végét. Aztán ott voltak fel- és lenyergeléskor. Bevezették a lovakat a helyükre, "megfogták" őket, amíg a lovardásoknak dolguk akadt, csutakoltak, sörényt fésültek és fontak, futószárat és ostort hoztak-vittek. Szinte ott laktunk (és "dolgoztunk") mi is, no.
Elképesztő, hogy mind a négy lánykánk "rabja" lett ennek a nagy állatnak, amitől, úgy tűnik, csak én tartok egy kicsit a családban. Valahol, túl az anyai rettegésen, hogy jaj, le ne essen, viszont örülök, mert mennyivel jobb egy ilyen szenvedély, mintha szobanövények lennének, a tévé és a számítógép között hánykolódva. Az, hogy ez a bizonyos Bea, a maga alig 14 évével, ott töltötte a nyarat, dolgozva naphosszat, ingyen, egyetlen fizetségként a rendszeres (terep)lovaglás lehetőségét megkapva, inkább visszautasítva az írországi és szardíniai utazásokat (a szüleivel), lenyűgözött és megfelelő módon szemléltette számomra, hogy hová vezethet ez a szenvedély. És ezt biztatónak tartom.....

6 megjegyzés:

turicsalad írta...

Kedves Szilvi!

Nagyon koszonom, hogy a megjegyzest a blogunkban! Termeszetesen rendszeresen kovetem az esemeyneket nálatok! Oszinten mondhatom, hogy egyik kedvencem lett a blogod, mert rengeteg erot lehet belole meriteni. Hogy hogyan kell negy leánnyal a mindennapokat elni, milyen az, ha melypontok akadnak az eletben, mert szerintem ez is van bőven. Egy szóval öszintének érzem a blogod, ráadásul élvezetes is a sokféle programról olvasni.
Valószínűleg azért is, mert hamarosan én is hasonló cipőben fogok járni, bár egy csemetével így is kevesebb lesz.
Szóval én lelkes olvasótok maradok, és örülni fogok, amikor időd engedi, hogy írj! :)
Puszi,
Vera
ui: hááát, már tényleg csak egy végső ámen hiányzik, de én tkp úgy kezelem, hogy legfiatalabb leányunk Zita lesz. Előfordulhat változás, de én nehezen váltanék. Magamban már legtöbbször így hívom a kis manót. Szerintem a naplódnak nem kicsi hatása volt a névválasztásnak, pozitív irányban! :)

3 kislány, én meg egy férj írta...

Szilvikém,

Azért ugye nem vesznek el a babaszobás bejegyzéseid? Kár lenne értük.

Gratulálok blogos székhelyed áttelepítéséhez és igen, valóban nem lepődöm meg azon, hogy szinte egy időben történt az én költözésemmel. Olyan sok mindenben hasonlítunk, hasonlóam gondolkodunk az élet nagy dolgairól miközben azért te megmaradsz szilvisnek én meg ágisnak.
Húzzunk bele Szilvi, mert szétvet a sok gondolat!

Ágnes

Timi írta...

Na, akkor Szilvi, én jövök utánatok!
:))))))

... nem indoklom, úgyis tisztában vagy vele :))))

puszi- ja, és köszi a múltkori bíztató szavakat... pont azt írtad, amit hallanom kellett... KÖSZÖNÖM!!
puszillak: Timi (tudod, ikres... hahaha)

sedith írta...

Szia, Szilvi!

Örülök, hogy ti is itt vagytok! Nekem is megvolt már egy ideje ez a blogspotos naplóm, de valahogy nem nagyon éreztem otthonosan itt magam. Mindaddig, amíg le nem ültem böngészni. Még nekem is sok a fejleszteni, szépíteni valóm, de rendre, lassan, állandóan csinosítgatok.
Szóval, üdv az új "otthonunkban"! :)
Puszi mindannyiunktól miandannyiótoknak!:)
Edith, Kriszta és Boróka

sedith írta...

Ja, mondd már, a pontos időt hol lehet beállítani? Nekem nem sikerült... :-$
Edith

Névtelen írta...

Kedves Szilvi,

a régebbi blogod tartalmát el lehet még olvasni valahol? A babaszoba.hu-n nem találom.
Új és lelkes olvasód vagyok, de mivel még csak első gyermekünket várjuk, nagy örömmel olvasnám élményeidet, tapasztalaidat a a korábbi időkről!

Szeretettel üdvözöl:
Barbara