Sulisok

Eltelt az első hét az iskolában. Ez természetesen főleg Emmának hozott irdatlan nagy változást. Amit természetesen nagyon "emmásan" élt meg - hogyan máshogy is tehette volna....

Íme néhány beszélgetés-foszlány illusztrációként.

1. Magatartás

"- Anya, mi is az, amikor szépen, csendben kell ülni és ha tudjuk a választ, akkor fel kell tenni így (mutatja) a kezünket, de csak akkor lehet beszélni, ha a tanító néni minket szólít fel?

- A magatartásra gondolsz, Emma?....

- Igen! Nna, abból kaptam piros pontot! "

2. Matek

" - Mi tetszik a legjobban a suliban, Emma? - érdeklődik valami kedvességi rohamában Zita.

- Hát, amikor játszunk!

- Á! - szólok közbe én is - arra gondolsz, amikor tanítás és ebéd után kimentek az udvarra játszani?

- Nem, hanem amikor elővesszük azt a dobozt, tudod, amit kaptunk (későbbi következtetés után: a logikai készletet) és ki kell válogatni külön a pirosakat, külön a kékeket meg a zöldeket és a sárgákat, aztán meg kell találni a legrövidebbet, a leghosszabbat és fel kell mutatni a tanító néninek.

- Dehát az a MATEK, Emma! - vág közbe elszörnyedve Zita."

3. Ebéd

"- Mikor jöjjek érted, Emma? Ebéd után rögtön, vagy a játékidő végén (tanulási idő előtt, kb. 1/2 3)?

- Ebéd előtt! " (persze ebbe nem szoktam belemenni, de ezt minden nap eljátszuk)

4. Anyás

"- Anya, én utálok suliba járni!

- De miért, Emma? Eddig úgy tetszett!

- Hát azért, mert akkor nem lehetek veled! (itt anyuci elolvad egy pillanatra...)

- De Emma, az oviban sem voltam veled!

- Igen, de ott legalább kint lehettünk sokat az udvaron!"

Nos, szóval így van ezzel az egésszel Emmus. Az utolsó történet egyébként sokat elmond. Az én, egyébként nyugodt, gyerkőcöm úgy jön mindig haza, mint akit töltőre tettek. Tele van energiával, egy picit feszültséggel is, mert nagy a mozgáshiánya a padban töltött délelőtt után. Ráadásul ő hihetetlenül fegyelmezett is, ezért érthető, hogy utána egy picit szeretne "kiengedni". Így aztán rengeteg mozgási lehetőségre lecsaptunk vele. De erről majd egy külön bejegyzésben szándékozok mesélni, amit egészében a különóráknak szentelnék, és az általuk okozott igen komoly mátrix-feladványnak.

Zita iskolakezdése meglepően kellemes volt. Érdekes módon, pont a nyári szünet utolsó napjaiban kezdte azt el mondogatni, hogy most már várja a sulit, a barátait és még a további tudás megszerzését is (bár ezt lehet, hogy csak azért említette, hogy örömet okozzon nekem), ezért aztán vidáman és izgatottan indult el múlt hétfőn. Az első napokban (amikor még nem volt lecke) még a napköziben is bent maradt, mivel a többiekkel akart lenni, játszani. Az viszont még mindig megmaradt nála, hogy alulértékelje magát bizonyos osztálytársaihoz képest. Hiába lett kitűnő és kapott két dicsérő oklevelet. Egyik nap azzal jött haza, hogy az egyik osztálytársnője milyen ügyes, mert három Harry Pottert is elolvasott a nyáron. Mi meg gyorsan összeadtuk neki az általa elolvasott könyvek (rengeteg, igaz, egy Harry Potter sincs köztük, amit nem bánok, bár nincs velük bajom) oldalszámait és kiderült, hogy ő is legalább annyit olvasott. Csak nem dicsekedett vele, mint az a másik.... Egyébként az idegen nyelvet már csoportbontásban tanulják (ő az erősebbe került) és beválogatták a tehetség-gondozó csoportba is (irodalomból). Tehát, már most büszke lehet(ne) magára... Mi azok is vagyunk! És az ő különórái.... Huh, alig merem majd felsorolni! (Egyiket sem mi erőltettük...)

Elkezdődött hát a suli. Az ovisokról majd később, mert különben már nem bejegyzés lesz, hanem regény. Annyit azért elmondanék, hogy az iskolakezdést ők élték meg a legkevésbé vidáman... Imola zokogni kezdett, hogy neki mennyire hiányzik Emma.....