Decemberi visszatekintő IV. - Karácsony

Karácsonyfánk története aranyos lett. Amíg én Genfben barátnőztem, Zoli-Apa itthon állta a sarat. Zitát elvitte a barátnője anyukája lovagolni, így a három Kicsivel indult neki fát választani. És a három Kicsinek ez tetszett meg. Utoljára talán a legelső fánk volt ilyen pici (mármint kivágott, mert a kiültethetők sosem méretesek, és abból is akadt néhány közös utunk során Zolival..), dehát ez volt nekik szimpatikus. Amikor Zita hazaért, teljesen kiborult, hogy milyen kicsi a fa, és ezt adjuk Jutka Mamáéknak, akiknek mindig pici van, és vegyünk egy nagyobbat. A történet eddigi részéből talán kisejlik, hogy a favásárlás nálunk már nem az angyalok vagy Jézuska feladata: segítünk neki, ahogy a díszeket is el- és előkészítjük. Sőt! Azt tervezzük, hogy jövőre már nyugdíjazzuk őket, nyugodtan igyekezhetnek tovább, a gyerekek kifejezték azon vágyukat, hogy ők maguk díszítsék a fát. Na de kanyarodjunk vissza a fabeszerzés nehézségeihez. Én erre a "feszültségre" érkeztem haza; pontosabban arra, hogy úgy tűnt, Apa beadta a derekát az olykor igen csak határozott, már-már rámenős Nagylánynak. Tehát, Zita gyakorlatilag kész tényként tálalta nekem egy újabb fa beszerzésének tervét.

Aztán egyszer csak odajött hozzám, még hétfőn este: "Anya, eszembe jutott egy mese, ami egy szomorú kis fenyőfáról szólt, akit (amit...) senki nem akart, aztán a végén mégis arra járt egy család, ahol a gyerekeknek éppen ő tetszett meg, és nagyon boldog volt.... Mi se adjuk tovább ezt a pici fát, jó lesz, majd szeretjük! Nagyon meghatódtam.... És a fa persze maradt! Éppen csak egy asztalra tettük.

Karácsony előtti hétfőn délután értem végre nagy nehezen haza, így azon tervemet, mely szerint még hétfőn este elszállítom porontyainkat Csepelre, Mamáék frissen felújított lakásába (hát igen, Zoli gondoskodó fiúi mivolta révén, anyósom és apósom egy lakás-felújítást "kapott" Karácsonyra), gyorsan elvetettem. Végül kedden, ebéd után kerültek át, így majd' egy nappal kevesebb idő jutott a végső felkészülésre. Azért kevés alvással, de sok jó kedvvel minden összeállt, és szerdán késő délután már indultunk is értük Csepelre. Eredetileg azt akartuk, hogy még szerdán kora délután hazaugrunk velük, és meglátják, hogy ott áll a csupasz fa, felállítva, a nappaliban, hogy "kirúgja magát", majd csak utána megyünk el kedvenc éttermünkbe, a Pomod'oro-ba, ünnepélyes, évvégi, családi vacsoránkra, de az otthoni kitérőt időszűke miatt ki kellett hagyni. Pedig a fát tényleg csupaszon hagytuk ott.... Aztán arra járhatott egy angyal, még az is lehet, hogy maga az Arkangyal (aki feltűnően hasonlított Mihály nevű apukámra), így a vacsorából hazaérve, ott várt minket egy varázslatosan feldíszített fácska. Az ajándékok persze még nem voltak alatta, talán majd az éjszaka leple alatt odakerülnek....

Ezzel biztattuk amúgy is bágyadt leszármozattainkat, ahogy ágyba dugtuk őket. Zitát meg megkértem, hogy reggel hét előtt ne merjen megjelenni nálunk....

Hét óra nulla-nullakor beállított a hálószobánkba két nagyobbik leányunk.... Csakhogy a Kicsik aludtak.... Zitát és Emmát már igen nehéz volt visszatartani, de azért még félórát bírták. Akkorra megjelent a két álmosszemű  Apróság is. Zoli-Apa még beszaladt a fához, hogy a fényeket és a csillagszórókat meggyújtsa. A zenére már nem tudtak várni, inkább énekeltünk.... Az ajándékbontás nagy ujjongás és "nézd, nézd!" felkiáltások közepette zajlott. Klára és Imó a nappaliban leterítették a frissen kapott nagy takarójukat és párnájukat és belevetették magukat.

Amikor a kedélyek egy kicsit lenyugodtak, asztalhoz ültünk, hogy elfogyasszuk az előző este -éjszaka-, szerénységem által, készített finomságokat: kuglóf, muffin és kakaós-csiga is volt, hogy mindenki megtalálja a kedvencét az asztalon. A "szent reggeli" után lassan át is öltöztek a csajok, mert tíz órakor már jött értük a mi Lacink, aki önfeláldozó keresztapaként, barátként és családtagként ismét vállalta, hogy elviszi mind a négy nőpalántánkat (ráadásként még Juli kolléganőjük-barátnőm lányát is) a Disney on Ice-ra. Így aztán még nekünk is jutott egy kis nyugi, pihenés, karácsony, Zolival, kettecskén.

A Disney on Ice után (ahol bevallottan összeettek minden malacságot), mímeltünk egy könnyű ebédet, játszottunk egy jót az új szerzeményekkel,

majd szedelődzködtünk, hogy Anyuéknál folytassuk az ajándék-bontogatást és az ünneplést, Bátyámékkal együtt, mindezeket megkoronázva egy -szokás szerint- isteni vacsorával. Hazatérvén, fáradtan és boldogan szédültünk mindannyian az ágyba.

25-én lazán indult a nap, majd amíg én nagyszüleim sírjánál tettem tiszteletemet (nagymamám egy dec. 24-én halt meg, nagypapám pedig egy december 26-án született), Zoli elvitte a csipet-csapatot moziba, az Alvin és a mókusok II-re. Premier volt ez, még sosem vágott neki így, egy programnak, egyedül. Hiába, nőnek a lányok. Egyébként, remélem, hogy túl sok ilyen egyedüli programja nem lesz, mert olyan lelkesen mesélt mindenki a filmről még napokon át, hogy komolyan 'irigykedni" kezdtem, hogy én lemaradtam... A "család-újraegyesítés" után pedig  elmentünk ebédelni Csepelre, Zoli szüleihez, hogy még egy kör erejére ünnepeljünk, a szép, felújított lakásban. Ez az ebéd is vidáman telt, ide pedig Laci csatlakozott (egy utcában lakik Jutka Mamáékkal, meg különben is: családtag, aki még ajándékokkal is elhalmozott minket.... persze mi is őt). Csepelről hazatérve elmerültem a pakolászás művészetében, hiszen másnap reggel már útra is keltünk kedvenc téli célpontunk felé: Zillertalba!