Pages

2010. január 26., kedd

Ehető ajándék


Misi bátyám második nagyfia, "hármas számú versenyzője", az a Zoli(ka), aki decemberben szalagavatózott, tegnap 18 éves lett. Most már nagykorú. Most már hivatalosan is művelheti azokat a szülő-kiborító dolgokat, amiket eddig is. Zoli(ka) egy gyönyörű fiatalember, rendkívül sármos és bájos, és hát... elég sok fejfájást okoz a szüleinek. Én mindig csak a pozitív oldalát látom, de nem én élek vele együtt... Érdekes, ő ugyanúgy Zoltán Gábor, mint az én Zoltánom (Gáborom). Hogy ez az egybeesés teszi-e, vagy mégis inkább néhány láthatatlan húr, mindenestre a két Zoli nagyon szereti egymást és jól megértik egymást. (Persze ez igaz Danira is, Zoli bátyjára is, pedig ott egyik név sem egyezik...)

Zolit szombaton ünnepeltük nagycsaládi körben. Mostanában egyre többször fordul elő, hogy a naggyá cseperedett gyerekeknek a (nagy) család közös ajándékot vesz. Így volt ez most is, ezért aztán nem törhettem a fejem valami testre szabott meglepetésen... De aztán mégis... Valahogy nehezen törődök bele abba, hogy a neves ünnepeken csak egy borítékot adjak. Úgy döntöttem, hogy saját készítésű lesz a kis plussz. Zoli még csak apró kisgyerek volt (a babakor végén), amikor is egyszer együtt nyaraltunk Zoli(ka) korán kelt, majd, miután kilencen voltunk, összesen kilencszer reggelizett.... Mindenkinek társaságul szolgált.... Jó étvágyú volt, no... Zoli(ka) a mai napig olyan, mint Gombóc Artúr: a csokit - és minden más édességet - bármilyen formájában szereti. Szerencsére hasonlatossága Gombóc Artúrral itt meg is áll.

Szóval elővettem Anyutól az ünnepekre kapott könyvemet, ahol mindenféle - ajándéknak való - mézeskalács csodák receptjei találhatók. Abból megsütöttem két kis dobozt. Azt utána kidekoráltam: egyiket olajjal összekevert arany csillámporral (ettől mondjuk a díszített felület ehetetlenné vált, de maradt azért elég fogyasztható rész), a másikat marcipánnal. A nagyobbik dobozkába pedig Stahl-féle trüfliket (csokigolyókat) gyártottam, a kisebbikbe pedig a lányok "gyurmáztak" marcipán-figurákat (már aki... Zita alapanyaga valahogy eltűnt.... a gyomrában).
Végül pedig a ZOLI 18 mézeskalács-betűket is bevontam marcipánnal, ráragasztottam a dobozok tetejére. A dobozokat pedig szalaggal körbekötöttem (hogy egybe maradjon, no meg díszítésképpen). Melléjük került Emma és Imó két, különösen jól sikerült, marcipán-figurája, és már készen is volt!!!!!


Az ünnepelt nagyon meglepődött, nagyon örült, és szerintem már nem sok van meg az ajándékból....

Remélem, hogy nagyszerű felnőttélet vár rád, Zoli! (most már tényleg levakarjuk onnan azt a "ka" végződést...)

2 megjegyzés:

Judit írta...

Ez olyan jó, mikor saját kézzel készített ajándékot kap az ember. Nagyon ügyesek vagytok!

Vera írta...

Igazán szép és remek ajándék! Látszik, hogy a nagy, felnőtté cseperedő fiú is értékeli és örül neki! :)
Én is szeretem a saját kezű ajándékokat, adni és kapni is, más kérdés, hogy készítésben mostanság vannak akadályozó tényezők. :)

Puszi,
vera