Klára aranyköpései a nyaralás során

Tudom,hogy még tartozom a nyaralás kicsit részletesebb beszámolójával, de ezt most rögzítenem kell, amíg ki nem megy a fejemből.

1. Sport
A Garda-tónál ping-pongozhattunk is. Zita és Emma már igazán ügyes, de a két Kicsinek ez azért még kihívás. Node lebeszélni nem lehetett őket, ami teljesen érthető. Klára pedig különösen jól tudja, hogy miként érje el elég gyorsan, hogy az ő kívánsága teljesüljön. Beállt hát ő is. Velem volt Klára, szemben állt Emma és Apukám. Klára szerválni próbált. Első kísérlete úgy sikerült, hogy az asztalt egyáltalán nem találta el, Emma fejét viszont igen (meg se kottyant neki). Klára nagyon ügyesen kivágta magát a helyzetből:
- Anya, láttad?! Hát pattant!!!

2. Játék "á la Klára"
A Garda-tónál egybenyitott szobáink voltak, így két fürdőszobánk is akadt. Minden este, váltott felállásban, kettesével ültek be a kádba (a felosztás MINDIG vita és alku tárgya volt, no de fátylat rá...). Ezen az estén, Zita és Klára kerültek össze az egyikben. Klára kérni kezdte a nővérét, hogy játsszanak:
- Mondjuk Zita, hogy én vagyok egy sztár, egy popsztár (ami, Klára kisebb beszédhibáival így hangzott: egy szál, egy popszál)!
- Jó - ment bele Zita könnyedén - és én ki legyek?
- Te? Mondjuk, hogy te egy senki vagy...
Már itt pukkadoztunk Zitussal, de azért még volt ereje azt mondani, hogy
- Egy senki?!?! De Klára, én nem akarok egy senki lenni!
- Jó, jó, nem úgy értettem. Hanem úgy, hogy te vagy egy rajongóm (Klára kiejtésével: jajongó)!
Zita itt már zrikálta:
- Klára, én nem akarok egy jajongó senki lenni!
Röhögve jöttem ki a fürdőszobából....

3. Vega?
Ugyancsak a Garda-tónál, egyik este, pompás, svédasztalos vacsora volt, rengeteg finomabbnál finomabb és csábítóbbnál csábítóbb falatokkal. Persze, ez minket, felnőtteket hozott inkább lázba. Klárát nagy nehezen meggyőzködtem, hogy ne csak üres tésztát akarjon enni, hanem valami finom husit is.
-Jó, husit! - ment bele, legnagyobb meglepetésemre, mert általában nagy ívben kerüli a húst, mindig csak a szaftját kéri.
Odavezettem a húsos részleghez (úgyhogy az én hibám az egész), ahol, sajnos látszott, hogy egy kis malacot sütöttek meg, és még az is elég evidens volt, hogy a borjú combikáját készítették el. Klára nézte egy darabig, én soroltam a lehetőségeket, majd egyszer csak rám nézett:
- Anya, én nem tudom megenni a környezetemet!
És üres tésztát evett aznap este. Én meg még meg sem tudtam dorgálni érte, annyira a szívéből jött....

4. Esélyegyenlőség
Ismét Garda-tó, de ezúttal egyik kirándulásunk színhelye (így aztán egy picit poéngyilkos vagyok, de úgysem krimit írok, hanem naplót...), a Gardaland, egy fajta vizi- és vidámpark, "á la Disneyland" (amelynek túléléséért, mi, szülők, kérnénk valami elismerő plecsnit, de erről majd tényleg később...). Pontosabban a visszafelé vezető úton zajlott ez a beszélgetés apa és lánya között.
- Klára, mi tetszett a legjobban?
- Hát, tulajdonképpen minden nagyon tetszett, csak az nem, hogy kitalálnak mindenféle klassz és érdekes dolgot, és aztán nem engedik oda föl a gyerekeket!
A magyarázat: Zita, Emma és Zoli felültek egy olyan vizes attrakcióra, aminél 120 cm volt a minimum határ. Mi, az Ikrekkel, csak néztük őket, ami sem Imót, sem engem nem viselt meg lelkileg, de Klára nagyon szeretett volna ott lenni a Nagyokkal....

5. Csoda
Ez már tegnap történt, itthon, de még idecsapom. "Leadtam" pár órára Klárát és Imót Anyuékhoz, amíg Zita és Emma lovaglószenvedélyét elégítettük ki. Anyuéknál, Klára eszméletlen sokat rajzolt, és tényleg nagyon szépeket, jópofákat és eredetiket (majd lefotózok belőle néhányat). Ehhez kapott kölcsön-örökbe Aputól egy szép tollat. Ma reggel büszkén mutatta rajzait az apjának. És a rajzokkal együtt a tollat is.
- Ez egy ilyen csodatoll, amivel ilyen gyönyörűeket lehet rajzolni ?- kérdeztük tőle.
- Nem -felelte, - a toll csak segít, a csoda én vagyok!

Hát, tényleg.