Pages

2011. január 31., hétfő

Sétáltunk és koriztunk

Nagyon szeretek fényképezni, rögzíteni egy pillanatot, egy képet. Nem feltétlenül akkor és ott, amikor logikus és elvárható lenne (pl. Karácsonykor valahogy sosem a gép után kapkodok, hanem "csak" megélem velük az egészet) és sosem úgy, hogy ahelyett, hogy élvezném a pillanatot és a képet, inkább fotózom. Szóval, talán ezért van úgy, hogy inkább a hétköznapokban kapkodom elő a fényképezőgépet. Mert sok ünnepi van olyankor is. Sok varázslatos (élet)kép, amit sokáig szeretnék még látni. 

Különösen szeretek embereket, és pláne gyerekeket fényképezni. Milyen jó, hogy mindig "kéznél van" négy pompás alany! Büszke vagyok arra is, hogy ha a tágabb értelemben vett családban szeretnének képeket egy-egy eseményről, vagy csak úgy, engem hívnak.

És mióta Zoli hazaállított a nyár elején az ellopottat helyettesítő masinával, hát szárnyalok!

Viszont, be kell látnom, nem rendelkezem semmilyen fotós képzettséggel, még "csak" egy sima kurzust sem végeztem el. Viszont nem szégyellek kérdezni. Ezért próbálom a technikákat javítani, a gép nagy mennyiségű lehetőségeit minél jobban kiaknázni. Nemrégiben kétszer is alkalmam nyílt némi módszertant elsajátítani. Egy részről, hobbifotós Vali barátnőm adott pár tippet (főleg ételfotózáshoz, ami nekem most fontos), amikor kijött a forgatásra, hogy kicsit más célból ő is kattintgasson az ő, még a miénknél is több klasszissal jobb, gépével. Aztán, ugyancsak a forgatáson van egy kedves operatőr-srác, Matyi, akinek ugyanolyan gépe van, mint nekünk. Ő mutatta meg nekem a fekete-fehér és egyéb színtrükkös képek készítési lehetőségeit.

Ez utóbbit szerettem volna már gyakorolni. Szombat délelőtt a már szokásos hétvégi sétánkra indultunk, még Zitust is kiszakítva végre az egy hete tartó "szobafogságából" (amit, ez a nem egyszerű influenzája kényszerített ki). Gyönyörűen sütött a nap, mindenki kipihent volt. Nosza, felkaptam a gépet és kattintgattam.A fekete-fehér képek a gyengém. Első nekifutásra ilyenek sikerültek:
  Imola, mindig készen egy kis bájmosolyra.
A lábadozó.
Emma, aki rögtön vidám lesz, ha a természetben érezheti magát, családostul.
Klára ragaszkodott ahhoz, hogy babája ("Illatoska") is velünk tartson.
Mozgásban (Klára pedig "takarásban", sajna.)
Ezt a képet Klára készítette. (Így aztán a kutya lemaradt, de legalább Zoli feje látszik.)
Ezt a képet Emma "lőtte el".
Scotty, egyetlen családtagunk, akit sosem kell unszolni egy kis sétára...
Imola is akart fotózni.
Ugye nem egypetéjűek?!
Akárki akármit mond: a friss levegő mindenkit feldob! (Ezért akkor is neki kell indulni, amikor valakinek nem vagy senkinek sem akaródzik...)

Tegnap, vasárnap is kimozdultunk egy kicsit, igaz ezúttal Zita és a fényképezőgép nélkül. Előbbit azért kellett szüleimre hagynunk, mert azért a sportolást még túl merésznek tartanánk, utóbbit pedig azért, mert nem tudtam volna kellőképpen vigyázni rá, óvatoskodni pedig nem volt kedvem. Ugyanis korcsolyázni mentünk! Annyira tetszett mindenkinek a korcsolyázás a karácsonyi síszünet során, amikor az osztrák kisfalu szuper jégpályájára többször is eljutottunk, hogy úgy gondoltam, itthon is kell keríteni erre valami lehetőséget.

Tudtommal, a Műjégpálya még mindig nem üzemel (bár tény, hogy nem vagyok teljesen friss képben fővárosunk ügyében), a szabadtéri jegek egy része még nem biztonságos, a Pólus Center kajaszagú pályájára nem vágytam, így kapóra jött, hogy Mingi barátnőm lelkendezve mesélt a Jégpalotáról, más néven "Ice Palace"-ről. Vali barátnőm már ezen a nevén ismerte. (Ami azért vicces, mert az Aqua World mellett van - mintha nem is Magyarországon, hanem valami amerikai városban élnénk...) Ugyanis Valiékkal mentünk. Hab a tortán, hogy amikor odaértünk, csörgött Zoli telefonja. Egy másik Zoli, Gyöngyi barátnőm férje hívta, hogy.... nem lenne-e kedvünk a Jégpalotába menni velük. Hihi... Így aztán összeverődött egy jó kis csapat (Valiék és Gyöngyiék is ismerik egymást, tavaly együtt síeltünk mind.)

Szóval, nagyszerű ez a létesítmény. Attól az egy "apróságtól" eltekintve, hogy a belépők árképzését valószínűleg egy egyke, csonka családban felnőtt emberke készíthette el. Nincs gyerekjegy. Családi jegy van. Ami egy gyereket és egy felnőttet takar!!!! Na mindegy, nagy nehezen sikerült valami kedvező árkonstrukciót találnunk, a pénztáros igazán készséges együttműködésével, és már bent is voltunk. Ilyenkor, hétvégén, "közönség korcsolyázásra" van lehetőség, egy idő után mindkét nagy, szép pályán. Persze mindkettőt kipróbáltuk! Tényleg nagyon klassz az egész, modern, rendezett, gondosan karbantartott. Mindhárom leánykánk, akik velünk tarthattak, bőszen rótta a köröket, mosolyogva, egyre inkább kipirulva. Amikor eljöttünk, persze meg kellett ígérnünk: hamarosan visszatérünk!
Jó hétvégénk volt.  

8 megjegyzés:

Lepkevár írta...

Minden alkalommal feltűnik, hogy ezek a csajok mennyire nagyon hasonlítanak rád! :)

Szitya írta...

Jaj, szegények! Tényleg?!?! Érdekes ez a megállapításod... Általában mindenkit mondanak, csak engem nem... (A megszokott: Zita tiszta Zoli csak az én színeimmel, Emma Zoli + Anyósom, Klára: Apukám csak az én fejformámmal, Imola pedig tiszta Anyukám). Talán a fekete-fehér miatt tűnünk annyira hasonlónak? Vagy változnak - változunk...

khase írta...

Hihetetlen, hogy Imolanak milyen finom, gyenged vonasai vannak, nagyon helyes es fotogen mind a negy lany, de valahogy nekem ö a kedvenc:)))))
De szerintem is hasonlitanak egymasra :)))

Egyebkent eleve fekete-feheren fotoztal vagy utana PS-oztad meg a kepeket? En is szeretem a fekete-fehereket, de altalaban mindig szinesben fotozom, mert abbol meg kesöbb is lehet ff-et csinalni, forditva viszont eleg nehez :) elarulod, milyen geppel fotoztal? :)

Jo kis napotok lehetett, latszik, hogy elveztek a lanyok is :)

Szep hetet Nektek, puszik! Orsi

kata írta...

Nagyon sok mindent kell mondanom, hogy, remélem Zita már jól van. Hogy gyönyörű mind a négy és én csak hozzád tudom hasonlítani őket, tehát rád hasonlítanak :), hogy én is így akarok a bizonyítványukhoz hozzáállni, ahogy ti és Zoli megint csak fantasztikus apa. Hogy sajnálom, hogy épp Zolinak kellett ilyet csalódnia, ami megviseli a lelkét, sajnos értem, hogy milyen nehéz, főleg hosszútávon.
Aztán még a Laptopkonyhához is akarok egy nagyot gratulálni, sejtettem, hogy Buza Sanyi lesz az :) Tetszik maga az ötlet is már és nagyon profin csináltátok meg.
Nekem annyi jutott az eszembe, hogy oszthatnátok a recepteket kezdő, haladó és profi szintre és a kezdőbe olyan alap dolgokat is be lehetne mutatni, hogy mikor zsemleszínű a rántás, milyen a palacsintatészta sűrűségű massza, ami az abszolút kezdőket kicsinálja, ha főzésre adják a fejüket. És a totál kezdőknek lehet a legnagyobb segítség az valós idős főzés.
A saját igényem, ha lehet egyáltalán olyan, talán az, ha lenne egy oldal, mondjuk a Laptopkonyha :) ami felsorakoztatja a régi jó dolgokat maira átültetve, amiket és ahogy nagyanyáink készítettek.
Mi is van még?
Ja!
Klára képei fantasztikusak, mint az is ahogy olvas.
A kisebbik I, a nagyobb lánya?
Nagyon várom nemcsak annak, hanem a többi barátság abc-d folytatását is.

Ölellek,
még mindig csendesebben, de próbálkozom Kata

Szitya írta...

Khase!
Igen, Imola szerintünk is "veszélyes".... Méghozzá eszméletlenül.
A fotókat rögtön fekete-fehérben készítettem. De ha nem bonyolult leírni, kíváncsi vagyok, hogy hogyan kell a színesből utólag fekete-fehéret csinálni. A gép pedig egy Canon EOS 1000D.

Szitya írta...

Kata!
Ritkán írsz, de akkor nagyon! :-)
Szóval, köszi a sok laptopkonyhás ötletet, tippet. Honnan tudtad, hogy BS lesz? Egyébként pedig, sokan kérik az alapokat, így a következő forgatási ciklusra beterveztünk már egy "rántás-napot"! A nagyi-vonal pedig, ha lehet, még aktuálisabb: OZ-nak egy komplett retro-szakácskönyve van!

A kisebbik I a nagyobbik húga. Kettőjük közül az egyik a lányom druszája... :-)
A következő betű a "C" lesz. Már itt nyomul a fejemben (meg persze, maga C a lelkemben, szívemben), csak valami mindig eléfurakodik...
Várlak mások is!

kata írta...

Régebben írtad, hogy a család barátja és gondoltam, hogy a szakács mellett ő lesz az, aki jártas műsorvezetésben, szereplésben.

Timi írta...

Nagyon jók a képek és nem számít,hogy nem profi aki készíti,ez benne a jó bárki bármikor bármit le tud fényképezni,és ha ez 1 közös séta még szebb,jobb a végeredmény.A korizás is nagyon jó lehetett, feltöltődésnek tökéletes.