Budapesti (gödöllői?) nyaralás

A rövid horvát kiruccanás óta itthon leledzünk, és ez senkit sem zavar. A nagylányok élvezik a kötelességek hiányát, a a kislányok pedig a nagylányok jelenlétét, hiszen akkor sok mindent lehet négyesben művelni: első  helyen rögtön a civódást-veszekedést-visítozást-marakodást emelném ki.
Ebben az élenjáró, ne tagadjuk le, Klára. Érdekes, tavaly, a nyár elején pont így volt. Klárának, úgy tűnik, több idő kell ahhoz, hogy hozzászokjon az óvoda nélkülözéséhez...
Fő tevékenységükön kívül a hatalmas játékok kapnak még teret: ez először a ház összes játékának felvonultatásával és bútorainak átrendezésével kezdődik, utána jön a történet. Ez vagy barbiezás, vagy plüssözés, vagy - legtöbbször - lovas játék: egy vagy kettő a ló/póni, a másik (kettő) az oktató vagy lovas. Ilyenkor az anyai szív csak azon szurkol, hogy a körbevágtánál egyik játékosnak se csússzon ki a lába maga alól, a szőnyegen rohanva...
Néha előveszik a társasokat is, de ilyenkor legtöbbször oda jutunk, amit az elején említettem: összekapnak.
A kert is sok élménynek forrása, de a kánikula ezt csak kora-délelőtt és késő-délután teszi lehetővé. Olyankor labdáznak (-zunk), tollasoznak(-zunk), bújócskáznak (és persze, veszekednek..).

Sokszor hajlandóak segíteni is. Most már szinte automatikusan bevetik az ágyukat reggel, helyére teszik a hálócuccukat, ha kérem őket, akkor ágyat húznak le és fel (Imola élenjárásával) és kivételes esetben, Zita még a portörlést is vállalja. Az állatokat ellátják és szeretgetik is őket rendesen, Scotty-kutyának kitartóan hajigálják a labdát (főleg Emma).

Tévéznének is ők, hajnaltól napestig, de azért a programok, a késő-délutáni hűvösebb kert, és a játékok módszeres széttelepítése azért eltereli róla a figyelmüket. Mostanra azt mondhatom, hogy néhány dévédén rágták csak át magukat, és jópár focimeccsen segítettek szurkolni az apjuknak.

A napjaink tengelyét szinte mindig a két nagylány sport-tevékenysége adja: Zita (szinte) minden nap elment vívásedzésre és ugyanez mondható el Emmáról és az ő teniszéről (rengeteg pótolnivaló óránk van a sok esőzés miatt) . Valószínűleg a sok pihenés teheti, de mindkettő remek formában van.

A legfőbb sport és bármilyen időtöltésnek most a lovaglás bizonyul. Annyira beleszerelmesedett Zita is (valószínűleg a meglepően jó versenyeredményének is köszönhetően) és Emma is, hogy szinte naponta mennének, sőt ott is maradnának... Így aztán sűrűn megyünk, méghozzá Gödöllőre, mert ott akadtunk az ideális lovardára... (még jó, hogy nem Nyíregyházán...). Dóri, az edző, is nagyon értékeli, mind a lelkesedést, mind a gyerekek rakétaszerű fejlődését. Már mindkét gyermek tud szabadon vágtázni (az anyjuk pedig spontán szívrohamot kapni), és holnapra valami olyasmit ígért nekik Dóri, aminek csak a gondolatától is nedves lesz a tenyerem, úgyhogy még le sem írom, csak legyenek túl rajta. Persze, túl azon, hogy van egy "félelmetes" vonzata a dolognak, szívet melengető is, ahogy ló és lovasa szeretik egymást, ahogy a gyerekeim lassan már mindent tudnak a lóápolásról, a ló fel- és lenyergelésről, fel- és leszerszámozásáról, sőt, Zita már simán be is fogja a lovakat. Szeretik ezt a létet, jó istállóillatuk és csillogó szemük lesz a "kaland" végén.

A lovagláson és a fentebb felsoroltakon kívül még akadtak programszerű programjaink is, igaz nem sok, de ezt most nem is nagyon igényelték. Voltunk tehát közösen moziban (Marmaduke - olyan "nem árt" típusú film), amit igazán imádnak a csajok, mert együtt a család egy nagy moziteremben... A két Kicsi lelátogatott Anyuval a Balcsira, voltunk többször biciklizni családostul, beiratkoztunk a könyvtárba, és megejtettük a vasárnapi lovasversenyt (igaz, nem túl festői környezetben...).

És tegnap pedig elmentünk az Állatkertbe. Ez Klára különbejáratú kérése volt, mert mondtam neki, hogy ő kívánhat, mivel lemaradt a horvát nyaralásról. Az állatkertet kérte. Csütörtökben egyeztünk meg, korai indulással. Még szerdán írtam egy gyors üzenetet Kingának, hogy megyünk az Állatkertbe, nincs-e kedvük csatlakozni. Ugyanis vele és Katával már egy ideje tervezzük a találkozást, de az egyenlet annyira sokismeretlenes, hogy eleddig nem jött össze. Ezúton is elnézést kérek Katától, hogy most neki nem szóltunk, de a szerda este elhatározott találkozót másnap reggelre lehet, hogy ő nem tudta volna megvalósítani, távolabb lakva. Bocsi, ha rosszul gondoltuk! És azon vagyunk, hogy ezt mihamarabb pótoljuk!!!

Szóval ez a hosszú csütörtök délelőtt remekül sikerült! A hét gyerek úgy összehangolódott, mintha régóta ismerték volna egymást. Ehhez kellett a nyitottságuk és a jó természetük (érdekes, ott nem civódtak az enyémek sem...). Pillanatokon belül megfogták egymás kezét, az én "nagy" gyerekeim (Kingáéihoz képest) szívest örömest "pesztrálták" a kisebbeket és gyorsan belejöttek abba is, hogy odafigyeljenek rájuk. Ahogy az idő telt, már közös huncutságokat is kitaláltak és véghezvittek, nagy-nagy kuncogások közepette. Áron végtelenül hálás volt, ha bárki föléje hajolt és rámosolygott, pláne, ha még a kezét is odaadta neki, egy kis rágicsálásra!!!! És Kinga! Egészen érdekes élmény volt vele találkozni. Mert bár még sosem láttuk "élőben" egymást, már annyi mindent "megbeszéltünk", annyi mindent tudunk egymásról. Ezért aztán végül teljesen természetes volt az egész. És úgy "gyújtottunk rá" a beszélgetésre, mintha lett volna egy "előző", amit mondjuk az előtte való nap "oltottunk volna el". Kinga olyan, amilyennek látszik számomra a blogon keresztül is: gyengéd a gyerekekkel és az élettel, érzékeny a körülötte lévő világra és közben nem tudja "palástolni" vagányságát sem... (már eleve, hogy nekivágott három ilyen picurival Dunakesziről....)

Ha ez az élmény önmagában még nem lett volna elég, még az állatok is nagyon sokat hozzátettek: a gorillacsalád ( picivel együtt) olyan családi perpatvart bonyolított le az orrunk előtt, az üvegnél, hogy szinte megdöbbentünk az emberekkel való hasonlóságtól: volt ott a papa részéről a kicsi fejének gyengéd megsimogatása, nagyjelenet, házastársi civódás, ami csókkal (!!!) zárult le, és még sok más. Az elefántok végre azt művelték, amit csak mesekönyvekben szoktam felolvasni a gyerekeknek: felszippantották az ormányukkal a vizet és magukra fröcskölték. A zsiráfok igazán barátságosak voltak ezúttal: nem csak a zoo-csemegét nyalintották ki a gyerekmancsokból, hanem még némi simogatást is eltűrtek. A fókák hangoskodtak, a jegesmedvék pancsoltak, a makik egy testvér-veszekedést adtak elő karnyújtásniyra tőlünk, némi akrobáciával fűszerezve. Egyedül az oroszlán és a hiéna aludt, mit sem törődve az emberek nyüzsgésével.

Az állatok megcsodálásán kívül még játszóterezett is a csipet-csapat, de főként a nagyon okosan felszerelt friss vizet permetező kapukban élvezkedtek, majd később egy ivókútnál spriccelték jól össze-vissza magukat. Kb. ötször lett mind csuromvizes. És ötször száradtak meg pillanatok alatt. Ittak egy csomót, no meg jégkrémeztünk - itt lettem én Mikolttal jó barát: remek csapatot alkotva fogyasztottuk el a könnyű és krémest, amíg Kinga-anyu Áront etette.

Szóval, klassz volt. Képeket Kingánál lehet látni itt.

Az elmúlt két hét alatt ismét teljes szimbiózisba kerültem a csajokkal, gyakorlatilag mindent együtt csinálunk - vagy nem csinálunk. A programok és a sürgős játszanivalók miatt a háztartásom igen csak takarékra lett állítva. Vagy este főzök és/vagy takarítok, vagy kifőzdéből ebédelünk, vagy valamelyik nagymama szán meg minket. Dolgozni pedig elszöktem, Zoli munkahelyére, mert azt itthon most nem lehet. De nem baj. Remélem, hogy ez a vakáció végtelen lesz!

Két hét Budapest után pedig szombattól, ha minden jól megy, más dimenzióba lépünk át....