Méreg

Már másodjára történik ez meg velünk.

Először, úgy három és fél évvel ezelőtt, amikor Emma leendő és Zita akkori sulijában igazgatóválasztás volt. Az előző igazgatónak még lehetett volna egy évet hosszabbítani, de mivel nem a megfelelő színekbe öltözött, mennie kellett. Pályázatot írtak ki. A kiírásnak gyakorlatilag csak egy személy felelt meg: az akkori igazgató-helyettes. Igen ám, de aki nem megfelelő színű mellett dolgozik, arra átmosódhatnak a színek. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy hiába:

- szavazott rá egyhangúlag a tanári kar,

- szavazott rá egyhangúlag az alapítványi kuratórium,

- szavazott rá a szülők közössége,

- gyűjtött több, mint 200 aláírást a szülők egy lelkes csapata,

- szervezett - békés - tüntetést a Polgármesteri Hivatal előtt ugyanezen lelkes csapat, a döntés napján,

nem ő nyert. Hanem valaki más.

Az iskolánk azóta is működik, és most két újabb gyermekem indul oda. Ezért aztán nem is akarnám ezt jobban részletezni, vagy a jelen helyzetről bármit is mondani. Még hozzátartozik a történethez annyi, hogy az addigi igazgató-helyettes, aki persze már nem lett az utána, még egy évig ott dolgozott, és az első lehetséges alkalmat megragadta arra, hogy elmenjen. Búcsúnapján - minden túlzás nélkül - sírt a legtöbb tanár és gyerek, akit ő valaha tanított.

Tavaly új igazgatót választott a kerület méltán híres és roppant jól működő zeneiskolája. Itt az igazgató teljesen személyes okokból távozott; ha jól tudom, a hallása romlott meg annyira, hogy már nem bírta a munkáját úgy végezni, ahogyan azt szerette volna. Az új igazgató választás után (ahol azért ismét előtérbe lépett az öltözék színe, ha jól tudom), egészen megdöbbentő hangulat áradt az egész zeneiskolában.

Zita fuvola-tanárnője volt addig az igazgató-helyettes, és az is maradt. Mégis, úgy tűnt, ő nehezen viseli ezt az új helyzetet. 

Most már tudom, hogy így is volt. Pár napja hívott: búcsúzik. Ő ezt így nem bírja tovább csinálni. Megy Ausztriába, mindent kezd újra, a nulláról. 

Ez a tanárnő egy igazi kincs volt a számunkra: kedves, ámde határozott, Zitát az összes rigolyájával és huncutságával maximálisan elfogadó és bátorító, egy lelkiismeretes és jó fuvolatanár; segítőkész és kedves ember. És, noha megtudhatta azt is, hogy senki sem pótolhatatlan, azért mi mindketten sírtunk, amikor elköszöntünk, és az is kiderült, hogy a tíz tanítványa közül hat már biztos, hogy inkább abbahagyja a fuvolát....

Zita döbbenettel fogadta a hírt. És persze ő is rávágta, hogy akkor itt a vége. Szelíden, de igyekeztem meggyőzni őt - miközben a szívem hasogatott -, hogy adjunk egy esélyt még egy másik tanárnak, aki személy szerint úgysem tehet az egészről. Olyan jó gyerekem van, hogy belement. De azóta a kezébe sem vette a hangszerét, amin egész augusztusban gyakorlatilag napi szinten gyakorolt. És hogy örültünk előre, hogy majd mennyire örül a tanárnője!!!

Zita azóta is hajtogatja, hogy nem tudja elképzelni, hogy most már nem találkozik vele. És kérdezi: miért? És én nem tudom, hogy mennyire kell beavatni egy érzékeny serdülő leánykát abba, hogy a politika néha, és egyre többször, olyan helyekre is beszivárog és fájdalmat okoz, ahová igazán nem hívta és várta senki, és ahol helye sincsen.

Oh, mondanák erre azok, akik makro-szinten gondolkoznak: "De hiszen ez "csak" egy zeneiskolai tanárnő!"

Igen, és ez "csak" egy zeneiskolai tanárnő és tíz tanítványának a lelke.

"Ugyan már!"

Hát igen, ebben a most már kevesebb, mint tízmillió lelket számláló országban, csak egy "csepp". De ha körülnézek, mintha már vödörszám állnának ezek a cseppek.

Nem jó ez.

(A múltkor kirohantam Mónikának valami miatt. Akkor azt írta vissza, hogy milyen jó, hogy végre nem csak elfogadni, megérteni, más szemszögből is nézni próbálom a dolgokat, hanem egyszerűen dühös vagyok. Hát, Móni, kijár most is egy vállveregetés. Habár most inkább keserűt érzek a számban.)