Pages

2011. augusztus 26., péntek

Méreg

Már másodjára történik ez meg velünk.
Először, úgy három és fél évvel ezelőtt, amikor Emma leendő és Zita akkori sulijában igazgatóválasztás volt. Az előző igazgatónak még lehetett volna egy évet hosszabbítani, de mivel nem a megfelelő színekbe öltözött, mennie kellett. Pályázatot írtak ki. A kiírásnak gyakorlatilag csak egy személy felelt meg: az akkori igazgató-helyettes. Igen ám, de aki nem megfelelő színű mellett dolgozik, arra átmosódhatnak a színek. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy hiába:
- szavazott rá egyhangúlag a tanári kar,
- szavazott rá egyhangúlag az alapítványi kuratórium,
- szavazott rá a szülők közössége,
- gyűjtött több, mint 200 aláírást a szülők egy lelkes csapata,
- szervezett - békés - tüntetést a Polgármesteri Hivatal előtt ugyanezen lelkes csapat, a döntés napján,
nem ő nyert. Hanem valaki más.
Az iskolánk azóta is működik, és most két újabb gyermekem indul oda. Ezért aztán nem is akarnám ezt jobban részletezni, vagy a jelen helyzetről bármit is mondani. Még hozzátartozik a történethez annyi, hogy az addigi igazgató-helyettes, aki persze már nem lett az utána, még egy évig ott dolgozott, és az első lehetséges alkalmat megragadta arra, hogy elmenjen. Búcsúnapján - minden túlzás nélkül - sírt a legtöbb tanár és gyerek, akit ő valaha tanított.

Tavaly új igazgatót választott a kerület méltán híres és roppant jól működő zeneiskolája. Itt az igazgató teljesen személyes okokból távozott; ha jól tudom, a hallása romlott meg annyira, hogy már nem bírta a munkáját úgy végezni, ahogyan azt szerette volna. Az új igazgató választás után (ahol azért ismét előtérbe lépett az öltözék színe, ha jól tudom), egészen megdöbbentő hangulat áradt az egész zeneiskolában.
Zita fuvola-tanárnője volt addig az igazgató-helyettes, és az is maradt. Mégis, úgy tűnt, ő nehezen viseli ezt az új helyzetet. 
Most már tudom, hogy így is volt. Pár napja hívott: búcsúzik. Ő ezt így nem bírja tovább csinálni. Megy Ausztriába, mindent kezd újra, a nulláról. 
Ez a tanárnő egy igazi kincs volt a számunkra: kedves, ámde határozott, Zitát az összes rigolyájával és huncutságával maximálisan elfogadó és bátorító, egy lelkiismeretes és jó fuvolatanár; segítőkész és kedves ember. És, noha megtudhatta azt is, hogy senki sem pótolhatatlan, azért mi mindketten sírtunk, amikor elköszöntünk, és az is kiderült, hogy a tíz tanítványa közül hat már biztos, hogy inkább abbahagyja a fuvolát....

Zita döbbenettel fogadta a hírt. És persze ő is rávágta, hogy akkor itt a vége. Szelíden, de igyekeztem meggyőzni őt - miközben a szívem hasogatott -, hogy adjunk egy esélyt még egy másik tanárnak, aki személy szerint úgysem tehet az egészről. Olyan jó gyerekem van, hogy belement. De azóta a kezébe sem vette a hangszerét, amin egész augusztusban gyakorlatilag napi szinten gyakorolt. És hogy örültünk előre, hogy majd mennyire örül a tanárnője!!!
Zita azóta is hajtogatja, hogy nem tudja elképzelni, hogy most már nem találkozik vele. És kérdezi: miért? És én nem tudom, hogy mennyire kell beavatni egy érzékeny serdülő leánykát abba, hogy a politika néha, és egyre többször, olyan helyekre is beszivárog és fájdalmat okoz, ahová igazán nem hívta és várta senki, és ahol helye sincsen.
Oh, mondanák erre azok, akik makro-szinten gondolkoznak: "De hiszen ez "csak" egy zeneiskolai tanárnő!"
Igen, és ez "csak" egy zeneiskolai tanárnő és tíz tanítványának a lelke.
"Ugyan már!"
Hát igen, ebben a most már kevesebb, mint tízmillió lelket számláló országban, csak egy "csepp". De ha körülnézek, mintha már vödörszám állnának ezek a cseppek.
Nem jó ez.

(A múltkor kirohantam Mónikának valami miatt. Akkor azt írta vissza, hogy milyen jó, hogy végre nem csak elfogadni, megérteni, más szemszögből is nézni próbálom a dolgokat, hanem egyszerűen dühös vagyok. Hát, Móni, kijár most is egy vállveregetés. Habár most inkább keserűt érzek a számban.) 

13 megjegyzés:

JuditAu írta...

Na erre nem tudok semmi biztatót írni... :(
Sajnálom. Nagyon. Drukkolok, hogy az új tanárnő ne okozzon csalódást...

(Csak nagyon kis betűkkel írom, hogy igazán elkeserítő lehet a helyzet, ha Te, aki valóban mindig megértő és elnéző voltál a Mo-i "adottságokkal" szemben, ennyire kikelsz magadból...) :(

Tipitá írta...

Én évekig jártattam a számat azért, hogy az osztályok szét és összerakását nemcsak gazdasági oldalról kellene megvizsgálni. Nagyon jól tudom, hogy nagyon sok diáknak okoztak maradandó nyomot az állandó változtatások! Arról már nem is beszélek, hogy az egyik osztályomat háromszor boncolták a négy év alatt, úgy, hogy nem volt beleszólásom. Mindent kitaláltam, kipróbáltam, mégsem tudtam jó osztályközösséget kialakítani. A zenetanár és növendékének kapcsolata pedig teljesen más. Sokkal több időt töltenek el együtt, mint bármely más tanárával. Nagyon átérzem, amiket leírtál. Szorítok, hogy Zita ennek ellenére ne hagyja abba a zenélést! Biztos nem lesz könnyű.

Dius írta...

Sajnálom, hogy nálatok is ilyenek keserítik meg a napokat. Ismerem az érzést.. nem is olyan rég írtam róla én is, erről a milyen színű a ruha ami rajta van... szégyen, és gyalázat, hogy ebben mérik azokat a pedagógusokat, akik azzal foglalkoznak, hogy a jövő generációját tanítsák.
Megértem Zitát, mert amit én tudok a zenetanulásról.. a zenetanár, pont olyan nekik, mint egy pótmama. :)

F.B. Dóri írta...

Ó jajjj. :(
Sok sok éve nagyon hasonló okból (tanárnő miatt) hagytam abba én is a zenetanulást. Történetesen pont a fuvolát tettem le. Persze jól megbántam.
Örülök, hogy Zita legalább megadja az esélyt az új tanárnak. Drukkolok, hogy egy hullámhosszon legyenek!

Szitya írta...

Judit!
Hát, igen... (a zárójelre)
Tipitá!
Sajnos, tisztában vagyok vele, hogy távolról sem egyedi a helyzet, ami előállt. És bár jó érzés a sorsközösség, most mégis sajnálom... Köszönöm a drukkot Zitának!
Dius!
Olvastalak. És fel is sóhajtottam, hogy no lám, nálatok is!!!!
Dóri!
Nagy szerencsém van Zita alapvetően jó természetével - remélem az majd átsegít minket ezen!

KisMesterek írta...

Azért különösen fájó egy ilyen elválás, mert a kiváltó okot sem tudja megemészteni az ember. Saját magamból kiindulva én abbahagytam a zongorázást, amikor a hőn szeretett tanárnőm elutazott és helyére egy hátveregető, undok nőszemély került. Azóta is bánom, hogy így alakult, de akkor már csak szorongásokkal telve tudtam órára indulni, a végén még a szuper pianínóm látványát sem bírtam elviselni. Közel s távol ő volt az egyetlen oktató. Kívánom, hogy ti ne így járjatok és Zita újra kedvét lelje a zenélésben.

Maimoni írta...

Nagyon sajnálom... Azért remélem, nem lesz túl sok alkalmam a vállveregetésekre...

iméon írta...

Nekünk egy nagyon kedves, dinamikus, korrekt angolos tanár kollégánk ment el egy ügyvédi irodába dolgozni asszisztensként, mert a tanári béréből nem tudta mér fenntartani magát az emelkedő törlesztőivel együtt. Sírtunk mi is, ő is, de a diákok is. Sajnos ezt a világot éljük, pedig őt aztán az Isten is tanárnak teremtette...

Szitya írta...

Krisztallit!
Én azért hagytam abba a zongorát, mert nem kerülhettem másik tanárhoz... Igen, nagyon fontos a zenetanár személye. Meghatározó.
Móni!
Reméljük!!! :-)
Iméon!
Igen, sajnálatos a tanári fizetés mértéke és a svájci franc árfolyama is. Sorsdöntő, sajnos. sajnálom, hogy elmegy egy vérbeli tanár.

dori írta...

Hát sajnos ilyen világot élünk! Nálunk kb 1 hónapja ment át egy egész osztály egy másik iskolába, mert a tanítónénit kirúgták, itt is a ruha színe számított, de a kedves igazgató így járt!
Zitának kitartást, ne adja fel, ha idáig eljutott. Puszi Nektek: Dóri

dori írta...

Na még jut eszembe Szilvikém, nagyon kicsi a világ! Látom olvasod a derült égből hármasikrek blogot, anyukájuk, Judit az unokatesóm, sajnos még élőben nem láttam a lányokat!

MJ írta...

S egyre több a csepp, s .... egyre több a teli vödör,s .... egyre több a dühös ember!

kikocs írta...

Sajnálom :( Nagyon! Remélem jól jön ki belőle mégis minden áldozat...