Péntek délutánra terveztük be az ún. "családi" ünneplést. Ez otthon, születésnapoknál és más névnapoknál azt jelenti, hogy a nagy család megjelenik, nagyszülőkkel, Dédivel, keresztszülőkkel. Nos, itt ennél kisebbet terveztünk. És még annál is kisebb lett. Az én szüleim már a Zitával való utazás előtt megköszöntötték őt, és mivel péntek hajnalban jöttek ugye haza erről az útról, nem akartak autóba szállni még aznap délután - ez érthető. Jutka "mama" itt volt velünk, de János "papa", aki nem mozog könnyen, nem jött le idén a Balcsira, így ő a köszöntésnél sem volt itt. "Dédi" (Jutka anyukája) ígérte, hogy esetleg áthajózik Ábrahámhegyről, ahol a másik lányának segített unokája esküvőjének előkészületeiben (mármint a Dédi unokája, azaz Zoli unokatestvére, nősült másnap - de majd erre is visszatérek), de végül nem tudott erre sort keríteni. Ekkor már konyult lefelé Kláránk szája. De amikor kiderült, hogy Mariannék, a keresztszülei sem tudnak jönni, mert a kislányuk még csak lábadozófélben volt egy vírus-fertőzésből, hát az a kis száj határozottan legörbült... Kicsit megvigasztaltam azzal, hogy majd másnap "helybe megyünk" az ajándékért, el Mariannékhoz, Monoszlóra. De akkor is láttam, hogy ő is úgy érezte: ez így már nem az a buli.
Mindenesetre, mi azért mindent elkészítettünk és beszereztünk neki, amit kért: Jutka sütött neki sajtos sós rudacskákat, én vettem ropit és pattogatott kukoricát, és "ünnepi" menüt is készítettünk (úgy, mint rántott hús és kísérői, illetve Klára kedvenc tésztáját, a carbonarát).
Hatalmas üdvrivalgással köszöntöttük Zitát, Zolit és Scottyt a kutyusunkat, amikor végre begördült az autójuk! Bár ez a bejegyzés Kláráról szól főként, azért le kell írjam, hogy nagyon jó, ugyanakkor kissé furcsa érzés volt Zitát ennyi idő után viszontlátni. Egy hét, és hogy megnőtt!!! :-)
Amikor a kezdeti vidám zűrzavar kissé alábbhagyott, leültettük az ünnepeltet és szépen "eléjárultunk" az ajándékokkal. Emma és Imó nyitották a sort, saját készítésű kreálmányukkal, amiért Klára egészen meghatóan lelkesedett. Igazán örült mindennek, de a fürdőnadrág majd talán jövőre lesz jó (pedig a legkisebbet vettük), "amikor majd kövérebb leszek" - hogy Klárát idézzem...
Az ajándék-átadás után rendeztünk egy nagy, ünnepi pancsolást a Balatonban. A dörgés visszakergetett végül minket a házba, ahol a vacsora tálalásáig, Klára és apja elmerültek az új vulkános könyvben. És Klára végre teljesen megnyugodhatott: nem veszélyes dolog a Badacsonyt megközelíteni! Éppen jókor...
Végülis elégedetten zárta Kláránk ezt a napot is, igaz, hogy az általa különösen nem kedvelt vihart (pokróc alá bújva, sírva-rettegve, az ölembe zárva szokta átélni a mennydörgéses szakaszt..) senki nem hívta, mégis beállított estére....
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése