Pages

2010. augusztus 18., szerda

Klára-napi programkavalkád 3.

Hát, a szombati napunk igazán tartalmasra és sűrűre sikeredett, mint egy kiadós, téli leves. Ami ugyan jól esik egy-egy kint töltött hideg napon, de nem feltétlenül vágynánk rá egy kánikulai estén. Így volt ez a szombati nappal: kell néha ilyen is, de azért ne túl sok! A nyár mégiscsak a ráérésről, lazaságról, pihenésről szól - legalábbis a csajoknak, amibe jobb a programokat díszítésként, változatosságként beiktatni és nem dömpingben. Mert akkor esetleg nem értékelik. Vagy kidőlnek. Szóval, ez egy kicsit "dömpinges" lett, de szerintem elmondhatom, hogy szerencsére, erre a nyárra csak egy ilyen "zsufi" nap jutott.

Szóval, szombat reggel még hajszárítóval szárítgattam Zitusom néhány frissen mosott bugyiját - ugyanis az a fél nap, ami rendelkezésre állt, hogy rendbe szedjem a ruhatárát a párizsi túra után, a keszthelyi tábor előtt, nem bizonyult elegendőnek. Pláne nem úgy, hogy a többnapos száraz és napsütéses meleg után, pont péntek délutánra borult be és szakadt ránk az ég ....(így nem tudtam a napon teregetni) Nos, szóval, a hajszárítózás előtt és után, Zita cuccait raktam össze (kész szerencse, hogy az ember gyermeke nem pont azokat viszi turistáskodni a Fények Városába, mint amiben edzeni szándékozik... másik kész szerencse pedig az, hogy Zita egy csomószor volt helyezett a kerületi Fórum futáson, ahol egy póló a nyeremény - ami úgysem jó másra, mint edzésre....). A készülődés során, Zoli hajóra "rakta" Anyukáját, aki hivatalos volt unokaöccse esküvőjére, a Magyar Tenger túlpartján. Ja! Egyébként mi is - de ez majd mindjárt kiderül.

Még egyszer szóval, egyponton csak elkészültünk, és a különböző célpontjaink különböző céljaira összeállított csomagok is kisbuszunkban pihegtek - így nekivágtunk. Egyedül a hétvégére átmenetileg "ideimportált" ebünk maradt itt - ha még őt is magunkkal vittük volna, akkor aztán még jobban megbonyolítottuk volna a történetet..... Keszthely volt az első célállomás, Hotel Via - Mónika elmondása szerint minden edzőtábor ott zajlik.... Zitus izgatott volt, de szerencsére nem a sírós izgalomból való... Eléggé természetesnek találtam, hogy amikor megérkeztünk, nem nagyon találta a helyét, a szerepét, csak téblábolt és körmöt rágott. Mivel az összes szobatársa és/ vagy barátnője (a helyes részt majd a tábor után aláhúzandó...) ott volt már, bölcsebbnek tartottunk elbúcsúzni tőle, semmint, hogy csak növeljük a téblábolók számát... A búcsú nem volt könnyes, inkább bátorító és bizakodó. Azért még nagyon bennem van a kép, és itt is marad....

Keszthely után Zánkát, illetve Monoszlót, illetve még azt sem, hanem "Hegykőt", illetve a mellette lévő dombocskát céloztuk meg: Mariann és Morgi (Klára keresztszülei) meglehetősen eldugott kis gyöngyszemükhöz (nyaralójukhoz)  igyekeztünk, ahol eddig nem jártunk. Pedig fantasztikus a hely és annak varázsa. Nem csak azért, mert elénk tárul az egész Balaton, hanem azért is, mert mesélik: mindenféle állat járkál náluk: őzek, vadnyuszik, mókusok, vaddisznók és még ki tudja mik! Mindentől távol, teljesen eldugva áll a házikó ("présház"), a természethez a lehető legközelebb... Mondjuk, én bevallottam nekik, hogy rettegnék ott este, de így, nappal, lenyűgözött az a nyugalom, ami ott körbevett. És ami -szinte szimbiózis-szerűen- áradt mindhármójukból: az anya-apa-gyerek egységből.


("négy a lány" -de egy nem a "miénk"....mögöttük aaaahhh, "A" kilátás)
Nos, itt nem csak a látvány miatt tátottuk a szájunkat, hanem azért is, mert már jócskán megéheztünk és Mariann fenséges ebédet tálalt nekünk!!! Annyira jól éreztük ott mindannyian magunkat - Klára még a függőben maradt névnapi ajándékát is boldogan bezsebelte (Mariannak az örök befutót ajánlottam: szütyőt!!! ), hogy semmi-de-semmi kedvünk nem volt továbbállni. De muszáj volt - esküvőről nem illik késni!

(Zoli és Morgi - igazán JÓbarátok!)
És ez az esküvő Salföldön volt, ami ugyancsak a Balaton-felvidéken van. Az a falu- egy kis ékszerdoboz! A legtöbb ház régies, tipikus parasztház formát öltött - még akkor is, ha új. Egységes, hagyományörző és bűbájos az egész. No de az esküvő nem a faluban volt. Hanem a legromantikusabb helyen, ahol én eddig esküvő miatt jártam! Salföld mellett van egy kolostor-rom (nem "régi": alig több, mint 750 éves!!!). Egy részét valamelyest újjáépíthették valamikor, de mindenesetre teteje már nincs, besüt a nap, egy dombon áll, a fák között, egyszerűen fantasztikus!!!! Nos, a lelkes blogolvasó bízhat abban, hogy most lesz erről kép... De nem, a gépet bent hagytam az autóban, ugyanis igencsak az utolsó pillanatban értünk oda - Mariannéktól sem indultunk el könnyen, és nem számítottunk arra, hogy a Salföld tábla után még tíz perc rally vár ránk....

Így aztán az utolsó pillanatban toppantunk be, hogy tanúi lehessünk annak, ahogy Szabolcs (Zoli unokatestvére) és Zsófi hivatalosan is összekötik az életüket. Gyönyörű volt - a hely még varázslatosabbá tett minden, egyébként is megkapó, szót és gesztust.

A gratulációk után azért csak előkaptam a gépemet - és már lejjebb ugyan, de kattintottam párat, hogy legalább egy picit rögzítsek a hely bájából.

(a kolostor egy részlete sejlik fel a fák között)
 
(lánykáink helyezkednek: ŐK szeretnék elkapni a csokrot!)

(de "szerencsére" nem nekik sikerült...)

(az ifjú pár)

(és egy huncutul megdöntött kép az ünneplő tömegről)
A lagzira már nem tartottunk a násznéppel, mert úgy gondoltuk, hogy a három Kicsi számára ez csak kín lenne: nem ismertek senkit (Jutka mamán és Dédin kívül), nem volt több gyerek, az ünneplőtömeg viszont elég - hogy is mondjam - harsány volt. Így aztán elbúcsúztunk mindenkitől.

De ha már arra jártunk - Mariannék meleg ajánlását követve - beugrottunk a salföldi "Természetvédelmi Major"-ba. A parkolóban átvedlettünk: az esküvői gúnyát (amit Mariannéknál öltöttünk magunkra) ledobtuk és átváltottunk "normál" üzemmódba... Ez a Major tényleg klassz helynek bizonyult, egy kicsit olyannak, mint a "mi" Rádpusztánk, a "mi" déli, boglári oldalunkon... A hasonlóság még ott is fennáll, hogy itt is - ott is "kínálnak" lovasbemutatót. Mi pont ennek idejében csöppentünk oda - így, a gyerekek nagy örömére -meg is néztük. És az én -kevésbé nagy - "örömömre" még ki is szólítottak egy csikós-ostoros számhoz, ahol sikerült a csikósok kedvencévé válnom egy pillanat alatt. Nos ezt Zoli még meg is örökítette - kaján vigyorral az arcán. Alapvetően az lett volna a "feladatom",  hogy egy újságpapírt tartsak, amit majd az egyik ügyes legény egy ostorcsapással kettévág, de végül annyian "segítettek" nekem, hogy egész jól elterelték a figyelmemet. A végén még egy "csokrot" is kaptam az elkövető "Feri bá'"-tól....

(aha, értem a feladatot - de nem szeretem!!!)

(köszi, nem biztos, hogy ennyi segítséggel jobb...)
(és a "csokorral" - azaz, az összes összeszabdalt újságpapírral)

Eme viszontagságok után még körbejártuk a majort és megcsodáltuk az összes "őshonos" házi állatunkat, végül egy üdítő után elbúcsúztunk a gyönyörű Salföldtől.(erről ugyan akartam még képet betenni, de nem hagy a blogger többet feltölteni...)

Hogy a bonyolultat még tovább tekerjük, megálltunk hazafelé menet Györökön, mert a lányok Erzsike főztjére vágytak.

Balatongyöröktől Boglárig már csak egy egyöntetű, békés szuszogás hallatszott a kocsi hátsó fertályából.

Talán nem csoda, hogy vasárnap a "farniente" (semmit-tevés olaszul) édes ízét ízlelgettük. No persze, csak úgy "baloghosan": tenisszel, pingponggal és hasonlókkal fűszerezve....              

1 megjegyzés:

Rozali írta...

A képek alapján gyönyörű helyen jártatok, nagyon tetszik. :-)