Pages

2010. augusztus 2., hétfő

Cirkuszolás

Zoli itt töltötte velünk a hétvégét, ezért aztán kijelöltem főáldozatnak, hogy eljöjjön velünk "A" cirkuszba. A kihagyhatatlanba. Ami része már a boglári nyarlásnak. Noha, Lellén van. Mondjuk, ha bárki engem kérdezne, én nem tartanám kihagyhatatlannak, sem feltétlenül a boglári nyaralás szerves részének (még akkor sem, ha igazából Lellén van). De ez ügyben nem (sem... :-) ) kérik ki a véleményemet - ez így van és punktum!

Na jó, akkor legyen! A cirkuszt megelőző napokban egyenesen hasznosnak tartom ezt a dolgot: remekül lehet zsarolni vele az aprónépet! "Csak akkor megyünk cirkuszba, ha legalább egy teljes napon át, senkivel sem kell veszekedni!"  Ez azt eredményezi, hogy az iszonyúan igyekvő "főbestia", azaz Klára, kb. félóránként kér megerősítést: "Eddig jó voltam ma, anya?" És igen, egy kicsit nagyobb a fegyelmezhetőség (no, azért senki se aggódjon, nincs így sem katonás csend és rend :-)) a várakozás napjaiban. Hozzátenném a teljes igazság kedvéért: van ennek böjtje is: most így, a cirkusz másnapján, elszabadult a pokol (főleg az imént említett kékszemű nőneműnél) és már kihullott kezemből a legjobb fegyelmező-eszköz (azaz: a cirkusz ígérete).

Szóval, tegnap este elmentük. Zoli már péntek este is vállalta volna a túrát (és akkor még, egy szűk hétnyi családelvonás után, egyedül is!!!), de féltem, hogy nagyon fáznának -hiszen akkor még tartott a júliusi enyhe tél-, így áttettük vasárnapra. Szombatra ugyanis a nyaralás egy másik kötelező programja volt előirányozva: a sütögetés... Tehát, mint mondtam, tegnap mentünk végre oda el. A pénztárnál komoly sokkot kaptunk: a legolcsóbb jegy is 3000 Forint, és nincs gyerekjegy! Ez utóbbihoz már hozzászoktunk, meg ahhoz is, hogy nem olcsó mulatság, na de ennyire?! Őszintén szólva, nem is értem őket. Mármint addig még igen, hogy nyilván nem olcsó dolog nekik ezt az igen igényes "mobil-cirkuszt" fenntartani. Na de miért jó nekik az, hogy ilyen drágák a jegyek és így alig volt néző?! Ha egy ezressel olcsóbban adnák (legalább) és gyerekkedvezménnyel, akkor biztos sokkal többen lennének nap-mint-nap (mert azt gyanítom, hogy nem csak vasárnap este kongott ennyire a hely). Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ha a műsor előtt még tevegelni szeretne a gyerek (amit nagyon ajánlgatnak), akkor 800 Ft/kopf, ha a szünetben szeretne egy fotót az elefánton ülve (amit ugyancsak nagyon ajánlgatnak), az megint extra: nem hallottam az árat, de 5-600 Ft legalább, szerintem, és ha a végén meg szeretné nézni a cirkusz "állatkertjét", az újra fizetős (tavaly 500 Ft volt, arra emlékszem). Persze, a gyerekek ezt mind szerették volna, de egészen megértően viselkedtek, amikor nemeket mondtunk sorozatban...

A teljes igazságosság kedvéért azt azonban el kell mondanom, hogy a műsor idén is lenyűgöző volt: Richter Flórián lovai most is gyönyörűségesek, a bohóc, aki új volt, egészen vicces dolgokat művelt és amikor az elefánt "megborotvált" valakit, az egyszerre volt elképesztő és rém vicces. No és a tigrisek! Az meg tényleg szájtátós produkció volt! Voltak még tevék és zebrák is, ismét felpattantak öten egy lóra, és szerencsére egy artista sem pottyant le (nézni sem bírom őket). Mindazonáltal, úgy tűnt nekem, hogy ez most egy leegyszerűsített, lerövidített műsor volt a tavalyihoz és az azelőttiekhez képest: nem voltak kutyák és hüllők, sem még pár lovas szám. De nekem így is elég volt... :-)

Pláne úgy, hogy ma pedig Klára cirkuszolt, szinte egész nap... (Estére lehiggadt: ő valahogy zsigerből tartja azt, amit a friss házasoknak szoktak mantrázni: sose feküdj le haraggal...)

0 megjegyzés: