Hiányérzet

A március 15-i hosszú hétvégénk meglehetősen sportosra és vendégeskedősre sikerült.

Szombaton Zita lefutotta az órányi atlétika-edzését.Mielőtt még felsóhajtana az olvasó, hogy jaj, miért kell ezt a gyereket még hétvégén is mozgatni... inkább elmondom. Egy részről azért, mert szeret atlétikára (is) járni. A tanév elején még fej-fej mellett haladt a két sportág (a másik természetesen a vívás). Mostanra, ez tiszta sor, a vívás az abszolút győztes. Ez ott derült ki, hogy vasárnap két versenye is lett volna a leányzónak: egy atlétikában, a Megyei mezei futóverseny (amit két éve megnyert csapatban...) és a kenesei vívóverseny. És, bár a futóversenyen nagyobb esélyei lettek volna valami "kézzel fogható" eredményre, egy percig sem hezitált, hogy hová megy....
A másik ok, amiért kitartunk a heti egy (rossz esetben) vagy két (jó esetben) edzés mellett, az pedig a vívás egyoldalúsága. Amit a szó minden értelmében gondolok. Elméletben heti ötször is járhat(na) a gyermek kb. egy-másfél órákra (mi heti négyszer próbálunk, de abból egy mindig max. egyórás Zitának). És ezt ő szíves-örömest teszi is (sőt! imád korán odaérni, hogy legyen még ideje -ahogy én mondom - szagolgatni a vívóterem számára oly' speciális levegőjét...). De sajnos nem nagyon tartanak erőnléti edzéseket nekik, nem futtatják őket (pedig lenne hol!), és a legjobban a vívómozdulatokra koncentrálnak. Ami mindig ugyanazt a támadólábat, mindig ugyanazt a kardot tartó kart jelenti. Tehát, félek, hogy a növésben lévő, még nem teljesen kialakult csontozatú "kicsi" leányzóm esetleg "eldeformálódik" (gerinc, lábcsontok, stb..). Összeismerkedtem már elég sok szülővel a vívóterem előtt várva ahhoz, hogy tudjam, ez reális veszély.
Nos, ezért jár Zita atlétikára, még akár szombaton is. A futást, az úszást és a lovaglást ajánlják a vívás féloldalasságát ellensúlyozandó. Az úszás még hiányzik (bár tervben van, már a Kicsik miatt is), a futás megvan heti kétszer így....
.... és a lovaglás is beiktatódott gyakorlatilag heti rendszerességgel (Zita külön, nyomatékos kérésére, hozzáteszem!).
Tehát, visszakanyarodva a hétvégéhez, a szombat délelőtti atlétika edzés (és Emma zongoraórája) és az Emma által rendelt krumplifőzelékes-fasírtos ebédünk után, Zoli már útra is kelt a lovarda felé, Zitával, Emmával és Imóval. Klára ismét kimaradt, ő inkább velem jött, ajándék-beszerző túrára, két névnapos unokaöcsém számára (Zoli és Gergő).
... akiket szombat délután ünnepeltünk Bátyáméknál, Misiéknél, miután a lovasok visszatértek Gödöllőről, boldogan, mert megismerkedhettek a lovarda új jövevényével, a Marcipán nevű pónikával (Zita egészen közelről ismerte meg, hiszen ő ült rajta az osztályban - azt mondta, hogy elég akaratos..).

Vasárnap volt  a vívóverseny, amiről az előző bejegyzésben beszámoltam.

Hétfőn pedig a nagyon nem akaródzó házi feladat írás után, Emma ment el teniszezni Gyurihoz. Az ebédet Anyukámnál költöttük el, ahol ott is "hagytuk" a gyerekeinket, mert estére barátainkat vártuk vacsorára és egy "gyerekmentes" estére. De aztán vissza is mentünk mégis Zitáért és Emmáért, mert Emma még korábban számon kérte rajtunk, hogy megígértük neki, hogy együtt is elmegyünk teniszezni. Mivel sikerült teniszpályát foglalni, ezért még délután beváltottuk az ígéretet... Eljött Zita is, akinek nem árt, ha néha megpróbál a labdával bánni.... Nagyon jót szórakoztunk, igazán jó ötlet volt ez Emmától.

Amikor hazajöttünk, gyorsan befejeztük a vacsora előkészületeit. Ami nem csak sütésből-főzésből állt, de hatalmas nagy rendrakásból és némi takarításból. Azért leírom a menüt, mert nagy sikert aratott és ezúttal én is elégedett voltam mind a tervezéssel-szervezéssel, mind a kivitelezéssel. Előételnek padlizsánkrém és tonhalkrém volt pirítóssal, zöldségekkel, főételnek Jamie Oliver egy remek receptje, egy tejszínes-krumplis-parmezános "haltorta" és madárbegy-saláta, édességnek pedig a Stahl-féle New York-i sajttorta Kata módra átalakítva. Ez utóbbi sokkal finomabb és könnyebb a Kata által használt mascarponéval, mint a Stahl által javasolt Philadelphia-sajtkrémmel. No meg volt sajt is, saját sütésű bagettemmel. A vendégek jó sokáig maradtak, amit jó jelnek értékelek....

No de, amiért az lett a bejegyzés címe, ami, az most következik. Természetesen nagyon jó volt vendégeket fogadni, felnőttesen beszélgetni, felnőttes dolgokról. Jó volt mindezt úgy tenni, hogy ha végighordoztam a tekintetemet a nappalin, akkor az nem bicsaklott meg lego-darabokon, barbiekon, telerajzolt papírdarabkákon, szétszórt plüssökön és elhajigált ruhadarabokon. Jó volt, hogy ha elkezdtem egy mondatot, ha úgy tetszett, akár be is fejezhettem. Mégis volt egy komoly hiányérzetem. Ami nagyot ugrott akkor, amikor este, a hálószobába tartva, nem volt értelme egy ellenőrző kört tennem a gyerekek szobáiban, hiszen nem szuszogott ott senki.

Amikor másnap délelőtt még mindig ez a rend és csend fogadott, akkor ez a hiányérzet még tovább erősödött. Alig vártam, hogy mehessek az Ikrekért az oviba (ugyan én vittem el őket oda is, Anyuéktól, de akkor is!). Nagyot játszottunk. Igen, de Emma bent maradt a suliban napköziben (így szerette volna), Zitát pedig Vera-barátnőm vitte vívásra, Anyu hozta el onnan (és vitte el zenekarra....). Ráadásul, amikor Emmáért mentünk, akkor utána rögtön az atlétika-edzést céloztuk meg a három Kicsivel. Még ott sem maradhattam, mert szülőire kellett mennem az oviba. Amikor pedig már mindenki végre hazatért, akkor meg mi mentünk el Zolival, mert hosszú idők óta először (és sokáig utoljára) színházjegyünk volt. Nagyon jó darabot láttunk az Örkény Színházban (Finito), de alig volt kedvem elmenni, mert Emma még sírva is fakadt, hogy "Anya, ma alig láttalak!"

Szóval, ez az össz-vissz másfél nap nagyon elgondolkodtatott..... Össze vagyunk nőve a csajokkal, és ez jó. Az is kikristályosodik előttem, hogy nem leszek egy karrierista nő... És nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy eddig Zoli keresete elég volt nekünk, bár azért elég gyakran sikerül kiegészítenem itthon is elvégezhető munkákkal. Ez a vonal most felerősödni látszik, és ennek örülök. De az biztos, hogy addig a pontig nem szeretnék elmenni, hogy gyakran halljam az Emma által mondott mondatot....