Tavaszi zsongás egy nyugis hétvégén

Fantáziám szülte röntgen szemeimmel látni véltem a sejtecskéket szilaj, fiatal testükben, ahogy ugrándoznak, egymást lökdösik, néhányan taszigálják a többieket és kórusban skandálják: itt a tavasz, menjünk ki, mozogjunk, kergüljünk meg!!!!!! Leánykáim olyanok voltak ezen a hétvégén, mint a részeg kiscsikók (no, nem mintha valaha is láttam volna részeg kiscsikókat....).

Mondjuk, féktelen és céltalan nyargalásuknak rögtön szabott egy szinte fájdalmas határt az iskola, amelyik volt olyan "kegyetlen", hogy berendelte tanulóit szombat délelőtt (valamit pótoltak).

Mi pedig, félig elárvult szülők, a két "megmaradt" gyermekkel, kultúrális, ámde felszabadító programra készültünk. Igaz, eredetileg mind a négy csajócát vittük volna, dehát a kötelesség közbeszólt... Ezért aztán, családi premierként, négyesben, azaz Klára, Imó, Zoli és én vágtunk neki a Művészetek Palotájába vezető útnak. Ott a nagyon zseniális Brass Cirkusz előadását láttuk. Ez egy öt rézfuvósból és egy pantominosból álló csapat, akik úgy tesznek mintha egy igazi cirkuszi előadást adnának elő. Nagyon ötletes, nagyon vicces, semmire sem hasonlító műsorocska, ami a gyerekek fantáziáját is alaposan megmozgatja. Talán jellemző, hogy Klára szinte végigkuncogta az egészet, minden lapot vett. Kerek egy órát tartott, ideális hossza volt az ilyen aprónépek számára, szerintem. Utána még Imó kisírta, hogy menjünk fel a Ludwig Múzeum kreatívkodós lehetőségét kipróbálni, de őszintén szólva, elég nagy csalódást okozott mindnyájunk számára.

Ezért aztán, inkább hazaindultunk. Pontosabban a Koronakert Étterembe, ahol már Zita és Emma, szüleim társaságában, a jól megérdemelt ebédjüket fogyasztották. Mi is gyorsan rendeltünk és ettünk, mert már nem volt igazán maradásuk a napsütéses langymelegbe vágyó gyerekeinknek.

Ahogy hazaértünk, már szedték is elő a bringájukat. "Csak az utcában!" - mondták először. "Csak a sétányon!"- folytatták. Aztán, ahogy leváltottam kissé ellazulttabb öltözetben, az utcán szobrozó "Uramat", már jött is az újabb ötlet: "Anya, menjünk el a parkba, jó?" Szinte ki sem mondtam, hogy "jó", és már tekert is  a csipet-csapat a park irányába. Olyan jól esett utánuk battyogni, hagyni őket, hogy oda menjenek, ahová a kedvük viszi őket. Zita és Emma már előremehettek, Imót még kicsit meg kellett tolnom a Karát utca komoly emelkedőjén, és már ott is köröztek István király szobra körül.... De már mentek is tovább, a játszótérre! Ahol aztán, mint egy faluban, ismerős ismerős "hátán" hemzsegett. Nem csoda, mindenkit kivonzott a várva-várt tavaszi időjárás. Örvendezhettünk a Kicsik ovistársainak, Vera barátnőméknek (Emma keresztanyukája) a három csemetével, Zita rég' nem látott óvodai csoporttársainak. De főleg, annak a harapnivaló tavaszi áradatnak, ami körbevett és felpörgetett mindenkit.

Zoli is utánunk jött, ő is biciklivel. Kissé aggódtam: hogyan fogunk így felkerekedni Gergő (az unokatestvér) zsúrjára, a csömöri uszodába, ahová már négyből kettő eleve nem akart menni? De valahogy egészen zökkenőmentesen hazatértünk és beültünk az autóba (Zolit otthon hagytuk "pihegni"). És utána fergetegesen jól érezte magát mind a négy leányka!!! Őket lehetett utoljára kirimánkodni a vízből! Zita gyorsan összebarátkozott Gergő osztálytársnőivel (ugyebár, ők is negyedikesek), Klára valami hosszú, dalos monológba kezdett, miközben úszkált ide-oda, Imó Misivel, a Bátyámmal évődött, Emma pedig velem labdázott a vízben.

Hazaérvén, már mindenki kifogyott a szuszból, és igen gyorsan álomba merült a mi kis, "saját gyártású", csipet-csapatunk (no és, mi magunk is...).

Vasárnap Zita túrázni akart menni, a szokásos, iskolai, Petőfi emléktúrára, amin már többször részt vettünk. De ezúttal határozottan lebeszéltük róla. Miután a múlt hétvége is sűrű és fárasztó volt, a következő pedig extrán az lesz, kértük, hogy most lazítson egy kicsit. Persze, a maga "baloghos, sportos" módján ugyan, de azért sikerült neki. Az egész késői, közös, kényelmes reggeli után, mindenki játszott egy kicsit, majd összeszedtük magunkat, és elmentünk az Erzsébetligeti Uszodába. Ugyanis, mostanra már összeállt nagyjából a nyaralási tervezetünk, és abban szerepel pár nap Horvátországban, a tengerparton. Ezért aztán, időszerűnek láttuk, hogy az Ikrek is felhozzák annyira úszástudományukat, hogy teljesen vízbiztosak legyenek. Jöttek is, szívesen. A két Nagy kikötötte, hogy ők már nem oktatóhoz szeretnének menni. Ebbe beleegyeztünk, bár Emma úszásán még volna mit csiszolni - de majd csiszolnak rajta a jövő tanévben, amikor majd a sulival is mennek úszni. Most úgyis annyit mozog, edz, egész héten, hogy egy órácska lazítás a vízben pont elegendő. Úgyhogy Klára és Imola oktatásra mentek, Zoli és én leúsztuk a magunk ezresét, Zita és Emma pedig a szélső sávban úszkáltak, pancsoltak.

Az úszásból még időben hazaértünk ahhoz, hogy eleget tehessünk négyőjük azon kérésének, hogy biciklivel menjünk át Anyuékhoz, a hagyományos családi ebédre. A finom ebéd és némi ejtőzés után, hazatekertünk. Itt némi házi feladatírás bontotta meg a harmóniát, de nem sokáig, mert a szombati tanítási napra tekintettel, nem volt sok lecke. Ismét kirajzottunk a szabadba, ezúttal a kertbe. Zita és a Kicsik görkorcsolyát húztak (itt jött egy kisebb dráma: Emmára már nem jó az ő görkorija, de milyen jó, hogy jön a Húsvét, van mit kérni a Nyuszitól), én pedig Emmával játszottam egy igazából tengerpartra való, ütögetős játékot. Időközben, Zoli elszaladt a kertészetbe, és hozott pár, ültetnivaló fát. (Ugyanis jön hozzánk az Önkormányzat ellenőrzésre, hogy elegendőt ültettünk-e a pár éve kivágott utcai fa helyett - ehhez csak annyit, hogy ültettünk mi már többet is, az utcára, de mindig megfújták...).

A fa-ültetés nagyon feldobta a három Kicsit, akik serényen segédkeztek (nem tudom, hogy Zoli valóban nagy örömére-e... :-) ), és azóta is állandóan locsolnák a facsemetéket, abban bízva, hogy hamarosan már a termésüket is ehetik... :-) (Van köztük két gyümölcsfa is.) Remek alkalmunk nyílott így elmagyarázni nekik a dolgok menetét...

Sportos, tavasziasan izgága hétvége volt ez, anélkül, hogy bármi, igazán extra dolog történt volna. Szeretnék még ilyeneket. Mondjuk a következő hétvége nem ilyennek ígérkezik. Hanem inkább kissé bonyolultnak, ámde nagyon érdekesnek és izgalmasnak!