Pages

2010. augusztus 7., szombat

Az én lányaim...

... néha úgy viselkednek, hogy felajánlom nekik: én egy kicsit elmegyek, ők meg valahogy rendezzék el egymást. Olyan "darwinosan". De aztán persze, sosem futok világgá.

Cserébe viszont megélhetek olyan pillanatokat, mint ez a mai.

Tegnap este panaszkodtam Zolinak, hogy már a harmadik napja fáj a fejem, egyre jobban. Ezt meghallották a csajok, mire Zita és Emma, majd hozzájuk gyorsan csatlakozva, az Ikrek is mondták: "Anya, te csak feküdj le korán, és aludj, ameddig bírsz, mi majd bevisszük neked a reggelit!"
Kisebb huzavona után, Zoli kicsikarta belőlük, hogy majd szólnak, ha már a kávét kell készíteni, mert ahhoz be kell gyújtani a gázt, azt meg még nem engedjük nekik.

Ma reggel ajtónyikordulásra, majd pusmogásra, később a befurakodó kávéillatra, némi csörömpölésre ébredeztem. Hamarosan már közvetlen az ajtó előtt hallottam őket, ahogy csöndben próbálták egymást igazgatni: "te nyisd ki, én viszem, én tartom, de óvatosan, na, gyerünk" - vagy valami ilyesmi...

És ott álltak az ágyam mellett. "Meglepetés!" - skandálták együtt. Pedig nem is volt az... :-), mégis milyen jó volt! Majd egymás szavába vágva sorolták, hogy ki mit adott hozzá a reggelim elkészítéséhez...

Olyan jó volt őket látni, együtt mind, reménykedve, hogy ezzel örömet okoznak nekem, és talán a fejfájásomat is elhessegetik... Teljesen meghatódtam. De már mentek is kifelé: "Anya, reggelizz csak meg nyugodtan, és maradj addig az ágyban, ameddig csak jól esik!"....
Hát, maradtam, olvasgatva, kávét kortyolgatva, falatozgatva. És szép lassan, a fejfájásom is elpárolgott.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Aranyosak! :)

Remélem, a fejfájásod már a múlté!