Katarzis

Már régóta megvan az a perverz meggyőződésem, hogy futni jó és hasznos. A hasznosságát futás közben ismételgetem vagy ismételgeTTem magamnak, a "jóságát" pedig inkább utána élvez(T)em. Hasznosnak tartom, mert szinte minden izmot megmozgat és fejleszt, mert erőnlétet ad, némileg alakot is formál, mert méregtelenít és mert rengeteg endorfint szabadít fel! "Jó" is, mert olyan kellemes érzés utána, kicsit fáradtan, mégis feldobódottan!  

Itt, Bogláron, minden évben "formába hozom" egy kicsit magam. Mert itt több időm van magamra is, és kevésbé fárasztanak le a napok, legyen az fizikai vagy idegi szinten. Itt napokig nem veszem elő az autót, hanem mindenhová bringával, illetve gyalog jutunk el. Itt hétvégenként van alkalmam Zolival teniszezni (most már két órán át is bírom, akár), a ping-pong asztalt is sokat használjuk, a vízben is sokat ugribugrizunk. És igen, van lehetőségem, időm, erőm és kedvem futni. Idén nyáron főleg.

Először úgy kezdtem, hogy amíg Emma teniszen volt (mert itt is jár egy tündéri, Klári nevű, edzőhöz), én is futkorásztam a tenisz környékén. Húsz perccel kezdtem, és öt percekkel növeltem. Egy idő után már nem a tenisz közben gyakoroltam ezt - mivel vagy Imó vagy Klára ragaszkodott ahhoz, hogy ő is gyakorolhasson a gyerekek számára ingyen fenntartott pályán - és pont az a jó itt, hogy még véletlenül sem kell elutasítanom az ilyen kéréseket, így inkább az Ikrekkel (vagy csak egyikőjükkel) "pötyögtem" egy kicsit, majd közösen csodáltuk Emma határozottan fejlődő tenisz-tudományát.

Szóval, most már esténként futok, amíg a lányok még a kertben szöszmötölnek és/vagy esti fürdenek, netán terítenek (mindezt persze minimum egy Nagymama kellemes társaságában). Mert az ötperces növelésekből eljutottam 50 percig és kb. 7,5-8 km-ig!!! Már erre is rém büszke vagyok, persze, noha még egy teljes óráig és 10 km-ig el szeretnék jutni, deeee, amiért billentyűzetet "ragadtam", az az a hihetetlen, legalábbis SZÁMOMRA hihetetlen érzés, mondhatni KATARZIS, ami elfog kb. 30 perc után! Mert onnantól úgy érzem, hogy már BÁRMEDDIG és BÁRMENNYIT tudnék futni. Egyszerűen "visznek a lábaim"! És amikor megállok végül, nem lihegek, nincs "fent" a pulzusom és fantasztikusan érzem magam! Érdekes, hogy ehhez már majdnem a negyedik X-ig kellett eljutnom, de örülök, hogy valaha is megtapasztaltam!

És hogy miért jött rám ilyen erővel a futhatnék? És miért pont egy órát céloztam meg? És miért 10 km-t? Nos, erről bővebben, de máshogy, majd nemsokára!!!!! Ugye Hella?!?! Ugye Vera?!?!

Addig is, "Szilvi anyó" tanácsa: fussatok, amennyit csak tudtok!!!!!!