Premier

Mostanában tele van az a túl kicsi fejem egy csomó gondolattal, gondolkozással, problémával és az esetleges megoldásaikkal, tipródással, tervezgetéssel, munkával és sok minden mással. Persze, a fejem sosem üres - hm, remélem... - de most valahogy túlzsúfolt lett. Így történhetett az, hogy kilökődött belőle egy létfontosságú témakör, egy alapvető "gondolnivaló". Mégpedig az ebédebefizetés. Suliba, oviba. Hét és fél éve hordok különböző számú gyereket oviba (és négy éve már suliba is), de még sosem fordult velem elő, hogy ne figyeltem volna oda erre. Még pótbefizetésre sem került sor sosem, mert ha nem is voltam véletlenül itt, megkértem mást. De most? Nihil. Fel sem merült bennem a dolog. Még úgy sem, hogy majd biztos csak a jövő héten kell... Nem, nyaraltunk és ennyi.

Hozzátenném, hogy Zoli, aki olvashatja az itthoni e-maileket, nemes egyszerűséggel NEM nyitotta meg Emma osztályfőnökének kedves, figyelmes e-mailjét, ami az ebédbefizetést juttatta eszébe azoknak, akik esetleg, hm, hm... Mert ha Zoli szól, akkor nyilván beugrik, hogy hoppá, akkor az ovi is! De nem. És nekem sem ugrott be semmi sehová.... :-)

Szóval, tegnap este, belekukkantva az itthoni e-mailekbe, rémület töltött el: sem Emmát, sem az Ikreket nem fizettem be (mert azt tudtam, hogy Zitát még nem kell - lehet, hogy ez zavart be)!!! Ugyanis a sulis befizetés kedden és szerdán volt, az ovis hétfőn.... Kattogott az agyam, hogy hogy fogom én ezt megoldani. Tudom, hogy rettentően sűrű, munkás, szeptember vár rám: mit fogok csinálni, ha a Kicsiket már 12 előtt haza kell hordanom, ráadásul meleg étellel is kell várnom őket, majd még különböző turnusokban ebédeltethetem a sulisokat is?!?!

De fohászaim meghallgatásra találtak.... Reggel, amikor próbáltam egy csapást vágni a tornyosuó csomagok között - szomorú mementói egy jó hosszú balatonozásnak - megcsörrent a telefonom. Egy ismerős anyukát "kapott el" a suli fantasztikus portás nénije, hogy hívjon fel engem: ha azonnal odaszáguldok, még befizethetem Emmust...

Latolgattam a lehetőségeket: a négy lány szinte meghökkentő egyetértésben barbiezott az egész nappali területén - hálóingben... Mire mindenkit összeszedek, az nem az "azonnal" kategóriába tartozik... Zitát már hagytam itt pár percre egyedül, egyszer Emmával is. Na de mind a négyet?!?! Mindegy, muszáj lesz! És akkor megtörtént a címben említett premier! Itt maradt a négy Balogh-lány egyedül!

"El kell szaladnom befizetni az ebédet, itt maradtok egy picit, jó?"- kérdeztem óvatosan...
"Ez az!!!"-kiáltották kórusban.
Zitát kineveztem "pótanyukának" és meghagytam, hogy ha bármi gond van, hívjon fel.
És már ott sem voltam!

A suliban gyorsan végeztem, de az ovi-ügy még jobban nyomasztott, mert már hallottam olyanról is, hogy ha nincs befizetve a gyerek ebédre, akkor be sem mehet egész hónapban... Na, az kéne még! Hogyan oldanám meg?!? Közben egy kicsit fortyogtam magamban: már mióta járnak oda a gyerekeim, ha nem mentem befizetni, miért nem eresztenek meg egy telefont?

De ezt a fortyogást pillanatok alatt visszavontam magamban.... Ugyanis azért nem hívtak, mert.... Amikor odaálltam a vezetőnő elé, hogy "Van egy kis problémám...", ő szélesen rám mosolygott és azt mondta: "De mi azt megoldottuk! Megelőlegeztük magának!!!! Hú, teljesen elhűltem! Milyen rendes és kedves dolog ez!!!! Mondta, hogy ezt meg szokták így tenni, főleg azoknál, akikkel ez eddig még sosem fordult elő... Hát, nagyon hálás voltam! És bizsergetően jó érzés volt, hogy van ilyen is, nem csak bürokrácia és vállvonogatás!

És hogyan viselkedtek a premier szereplői? Nos, a ház nem égett le, a darabszám stimmelt érkezéskor is, és vér sem folyt.... Nem fogok ebből rendszert csinálni, de kivételesen örültem annak, hogy már elég nagyok és megbízhatóak ahhoz, hogy ezt különösebb gyomorrángás nélkül megtegyem!