Pages

2010. szeptember 19., vasárnap

Beszámoló

Egy nem túl nyugodtan töltött éjszaka után, csak eljött a péntek reggel. Zoli elfuvarozta az összes csemeténket a megfelelő intézménybe, majd elvitt a tett színhelyére. Szerencsére, nem mentünk messzire, csak kerületen belül. És annak is nagyon örültem, hogy ismerős műt majd. Aki, nagyon kedvesen, kiült velünk cseverészni, és arra kért, hogy most is szervezzek síelést... De azt is elmondta, hogy órákon át tanulmányozta a CT-met, mert igazán különleges eset vagyok... És nem lesz hosszú. És nem kell félni, biztos a keze... Közben egy csomó papírt kitöltöttem, amelyekben elárultam egy rakat információt magamról, többek között azt, hogy "ájulásra hajlamos" vagyok, és amelyekben tájékoztattak mindenféle komplikációs lehetőségekről, amiket persze mind el kellett fogadnom... Rutineljárás, protokoll, persze, de engem mindig megrémiszt....

Egyszer csak szólt Béla, a "biztos kezű" fogorvosbarát, hogy akkor beadja a helyi érzéstelenítőket. Vagy hat adagnyi szuri volt neki odakészítve.... Amiket szuperprofi módon döfködött belém, szinte nem is fájt. Zoli ezt - ki tudja miért - még végigasszisztálta, és férfiasan bevallotta: ő itt most nyúlcipőt húzna, törjön inkább az állkapcsa magától...

Végül, ekkor Ő tényleg elment, de csak azért, mert azon projekt számára volt egy sorsdöntő tárgyalása, amin már hosszú hónapok óta dolgozunk. Lelkifurdalása volt, de Béla is megnyugtatta, hogy majd ő hazaszállíttat engem. Végszóra aztán bejelentkezett a mi Jolly Joker Lacink, hogy majd ő értem jön!

Egyszer csak odajött egy kedves, mosolygós hölgy, "Gyere Szilvi, kezdünk!"... majd a fejemet látva, még egyszer rám mosolygott: "Naaa, nem lesz semmi baj!"

A műtő olyan volt, mint egy űrbázis. A szék szuperprofi, velem szemben a saját fogazatom "kivetítve" egy képernyőre.... Altatósok, asszisztensek és a mosolygós szemű Béla, egy maszk mögé rejtve... Már előtte elmagyarázták, hogy ez egy úgynevezett "éber altatás" vagy mi a manó lesz, ami azt jelenti, hogy reagálni fogok a kéréseikre (pl.: nyissam nagyobbra a számat, vagy ilyesmik), de nem fogok semmire sem emlékezni, kellemetlenségekre meg főleg nem. Nem nagyon örültem az éberségi perspektívának, de ez nem kívánságműsor volt...

Végül is, pár meghatározó pillanatra emlékszem (igen, arra is, ahogy próbálják kiszedni a fogamat, meg pl. a varrásra), de valóban nem rémálomként. Csak az egész csapat kedvessége maradt meg élénken. És egyszer csak felkeltettek, hogy megyünk röntgenre. És odamentem (igaz támogatva és kissé kótyagosan), de a saját lábamon. Utána még hajlandó voltam vissza is ülni a kínszékbe, sőt, még azt is megnéztem, hogy mit szedett ki belőlem Béla.... Hát egy gyönyörűség, mondhatom...

Aztán már a váróban voltam, egy nagy jégtömlőt szorítva az arcomra. Lacit is riasztották már közben, úton volt. Amikor megérkezett, még elláttak pár jó tanáccsal: ne egyek-igyak tejet és tejterméket (a bennük lévő baktériumok miatt), beszéljek és egyek (persze a másik oldalon), sőt, mossak is majd "fogat" (vagy inkább foghelyet) a sérült területen is - ehhez adtak egy speciális fogkefét. És, ígérték, jól be fog dagadni, úgyhogy jegeljem, amennyit csak tudom. Kaptam még fájdalomcsillapító és antibiotikum receptet, és már mehettünk is...

Itthon, anyósom "vett át" Lacitól. Szinte egész délután aludtam-bóbiskoltam a kanapén. Az én folyton veszekedő lánykáim (közül a három fiatalabb) pedig a lehető legnagyobb egyetértésben és halkan játszottak a kanapé mögötti szőnyegen.

Nos, igen csak feldagadtam, ez tény. Először úgy gondoltam, hogy majd lefotózom magamat öniróniából, de annyira ronda vagyok, hogy erről mégsem szeretnék emlékképet. Enni alig tudok, mert a számat is alig tudom kinyitni. Így aztán mikroszkópikus falatokat gyártok magamnak, és azokat próbálom elfogyasztani. Általában hamarabb elfáradok (én, meg az állkapcsom), mint ahogy jóllakom, ezért aztán már két napja folyamatosan éhezem, első éjszaka még aludni is alig tudtam a korgó gyomromtól.

Még hozzátenném, hogy amilyen zseniális fogorvosom van, még felhívott este, hogy megkérdezze, hogy-s-mint vagyok. És elmondta, hogy "tényleg nagyon durva volt". Meg azt is, hogy nagyon erős csontjaim vannak, és ez tette lehetővé azt, hogy ne törjön szét az állkapcsom. No, ez legalább egy megnyugtató hír. És szerintem Béla pedig nagyon rendes, hogy még így utánam érdeklődött - mert mindezt elmesélhette volna varratszedéskor is (mert az is lesz, igen, sajnos...).

A gyerekek érdekesen reagálnak. Persze, mindegyik sajnál, de ki-ki a maga módján. Zita megkérdezte, hogy két hét múlva milyen nyavalyát tervezek be magamnak, mert úgy tűnik, hogy mostanság ez nálam a ritmus, és aggódik, hogy akkor is lesz valamim, amikor neki az első vívó-versenye lesz az idényben.... Egyébként pedig, ugye, ilyen fejjel nem megyek ki majd emberek közé? És meddig lesz ilyen fejem? Emma annak örült, amikor először sikerült elmosolyodnom, de azért látok rajta egy egészséges viszolygást is... Klára úgy gondolja, hogy ha a lábaimat masszírozza és percenként azt mondja, hogy "Anya, olyan édi vagy!", az majd segít. Mindenesetre jól esik, az biztos... Imó pedig azt ismételgeti, hogy "Szegény Anya, szegény Anya!"

A nagymamáknak ismét köszönettel tartozom. Anyu az egész családot ellátta ennivalóval, több napra is, Jutka ("mama") pedig a jelenlétével könnyített sokat - ezúttal Zoli dolgán. És Zoli is derekasan helyt állt eddig. Pedig nála sokszor az a reakció az én nyavalyáimmal kapcsolatban, hogy az aggodalmát egy sértettségbe burkolja, mintha haragudna, hogy ilyesmi történhet velem. De ezúttal azt látom, hogy most nagyon félt, aggódik és sajnál egyszerre. És most türelmesen hozza-viszi a gyerekeket oda, ahová kell, és oda is, ahová nem kell (pl. tegnap délután a parkba a jó időnek megörülvén, vagy ma délelőtt is az Ikrekkel, hogy a Nagyok tanulhassanak békében - immáron az én felügyeletemmel). Szüleim, Bátyámék is nagyon aggódtak. Sok barátunk hívott-írt. Teljesen meghatódtam - és megijedtem: ennyire súlyos ez a dolog?! És persze, egyáltalán nem utolsósorban, nagyon jól esett az összes üzenet, amit ti, kedves olvasók, írtatok!

Igyekszem tényleg sokat pihenni (ez a Cataflam mellett úgyis kötelező), sokat borogatni magamat, és ellenállni annak a kísértésnek, hogy nekilássak a rengeteg tennivalónak. Nagyon utálom a tükörképemet, meg az egész körülményes létezést, de tudom, hogy majd elmúlik, csak a nálam még raktáron is csak kevés mennyiségben fellelhető, türelmem van fogytán...

És a következő bejegyzéseimet már nem magamról fogom írni, ígérem, mert nem akarok "unalmassá" válni, vagy "önzőnek" tűnni. És a jobbnál-jobb témák pedig itt toporognak, hogy végre a billentyűzet kisegítse őket a tudatomból. Viszont, amint mosolyképes leszek, azért majd közzéteszek egy fotót magamról.

18 megjegyzés:

khase írta...

Szia, huuu nagyon durvan hangzik ez a beavatkozas, de örülök, hogy tul vagy rajta! Gyors gyogyulast kivanok es azt, hogy mielöbb lemenjen a dudor az arcodrol! Varratszedes mikor lesz?
Szep napot meg!

Ancsi írta...

Szia Szilvi, örülök, hogy túl vagy a műtéten. Remélem napról-napra jobban is leszel! Ne felejtsd el fújni a sebet ha majd tudod. ( first-tel) Jobbulást neked! puszi Anikó

Hella írta...

Örülök, hogy minden rendben ment! Jobbulást és szebbülést! :)

Szalma család írta...

Ez nem kicsit volt izgalmas! Örülök, hogy túl vagy rajta és hogy jó kezekben voltál!
Mielőbbi ducitalanságot és gyógyulást kívánunk?

Eniék

Dius írta...

Örülök, hogy túl vagy rajta. És örülök, hogy legalább azon nem kellett izgulnod, vajon milyen orvoshoz kerülsz.
Mielőbbi gyors gyógyulást kívánok, minél hamarabb szerethesd újra a tükörképedet, de legfőképp a fájdalmak múljanak el hamar.
Drukkolok.

SKY írta...

Szilvi, ma is kikiáltalak a nap hősének!
Tedd a legkedvesebb fényképet magadról az ágyad mellé (remélem pihensz...), azt nézegesd, a tükörképed pedig hamarosan épp olyan lesz.
Puszillak
Kinga

Maculi írta...

Szilvi, örülök, hogy túl vagy rajta, hogy minden rendben van. Gyógyulj meg gyorsan!
Tavaly nekem is ki kellett húzni a bölcsesség fogamat, és kb. 1 hétig vízben főtt zabpelyhet ettem, banánnal, és fahéjjal. Ezt a bébikanállal simán be tudtam tolni az arcomba, rágni nem kellett, csak nyelni. A fahéj meg kifejezetten jó a sebgyógyulásra.
sok puszi, Macu

Edit írta...

Szia!

Örülök, hogy mindenn rendben ment! Én tuti összepisiltem volna magam félelmemben - bár nekem inkább a legnagyobb gondom az lett volna, hogy segítség nuku.....:-(
De örülök, hogy ilyen összetartó családod van, és a lányaid isteniek :-))
sokezer puszi, és gyógyulj meg minél hamarabb :-)

Puszi
Edit és Gergő

Vivien írta...

Szia Szilvi,

hát nem mondom, jó kis meglepetés fogadott a mi kellemesen eltöltött bánki hosszú hétvégénk után... :S Az előző bejegyzésedet most csak félig sikerült elolvasni, nincs most több időm rá, de pótolom.

A lényeg, hogy örülök, hogy jól vagy, sikeresen eltávolították a "szépséget" a fogad alól. Más nem számít. Ilyenkor eszembe jut, hogy én sem mentem vissza a szülés utáni féléves kontrollra, mert... minek, úgysincs semmi baj... DE belátom, valóban törődnünk KELL magunkkal, hiszen nem csak magunkért vagyunk felelősek.

Gyógyulgass, pihenj amennyit tudsz, tudom, ez nem sok idő Neked, de azért próbálj meg!

Puszi, a Lányoknak is!

Vivien

Szitya írta...

Kedves "khase"!

Varratszedés most pénteken. A bölcsességfog melletti fog elvesztését pótolandó implantátum majd kb. fél év múlva... Mennyi "nyalánkság" vár rám, ugye???

Szitya írta...

Ancsi!

Amióta ki tudom kellőképpen nyitni a számat, azóta használom!!!!

Szitya írta...

Kinga!

Nagyon jó az ötlet, és igazán "kingás"!!!! Köszi és puszi!

Szitya írta...

Macu!

Az az izé rettenetes lehetett! De a fahéj jótékony hatására így felhívtad a figyelmemet! majd kitalálok valami fahéjas pépet!!!
Köszi!

Szitya írta...

Edit!

Hát, én is remegtem kellőképpen. De van az Életben ez a hihetetlenül bosszantó uraság, "akit" muszájnak hívnak... Na, azért vetettem magam alá a dolognak! :-)

Szitya írta...

Hella, Eniék, Dius és Vivi!

Köszönöm!!!!

Judit írta...

Drága Szilvi! Nagyon vigyázz magadra, gyógyulj meg villámgyorsan!

sedith írta...

Aztamindenit, Szilvi! HOgy miken mentél át! És én most megint nem jártam erre az utóbbi napokban! Hálistennek, hoyg minden a legnagyobb rendben zajlott, azóta, remélem, már sokkal jobban is érzed magad! A dolog ismerős: éppen két éve volt nekem is szájsebészeti műtétem, bár az csak "egyszerű" bölcsességfog kiműtése volt. Én viszont anno a te szavaidnak éppen az ellenkezőjét írtam: "Kedden kissé gyanúsan néztem szét az eléggé lerobbant, na jó, mondjuk úgy: nem éppen 21. századba illő kórházi váró-folyosó láttán, de más választásom úgysem lett volna. Az orvos hozzáállása viszont kompenzálta a hiányosságokat."

Hát, akkor vigyázz magadra és tényleg hagyd a házimunát, most az a fontos, hogy teejsen feléülj, megerősödj Aztán újult erővel kezdesz mindent...

Jaj, a bőrödön már van valami változás?

Szitya írta...

Edith, kedves!
De jó, hogy ismét feltűntél nálam! Már kezdtem szomorkodni, hogy a munka miatt még egy jó "pletykára" sem ugrasz be! :-)

Puszi