Reggeli készülődés

Zoli elég döbbent fejjel nézi iskolás lányai reggeli készülődésének finisét. Már felöltöztek. Itt az első bökkenő: miért húz Zita a cicanadrágszerű valamire egy sortot? Miért tesz fel egy kendőt a rövidujjúhoz is? És miért akar mindehhez még egy -igenis nagyon menő! - kötött sapkát is feltenni??? Mindezt Zoli fejéről olvasom le.... És akkor még nem is tudja, hogy a szobában már lejátszottunk egy kisebb játszmát. Ugyanis csak nehezen tudtam meggyőzni Zitust arról, hogy hiába klassz a vadiúj kötött lábszármelegítője, a beígért huszonfokokra az túlzás. És igen, a csizma is.

Anyukámék tegnap tértek haza Genfből, és ez ilyenkor felér egy kis születésnappal a csajok számára. Betty "mama" ugyanis rendszeresen leszállítja nekik az aktuális "divat" néhány darabját. Elvileg azokat hozza, amiket én előzőleg felsorolok neki, mint hiányzó darabokat. Így jutott most például a két Kékszemű fantasztikus sífelszereléshez. (Tegnap az is hosszas kérlelést igényelt, hogy Emmát rávegyen: ne akarjon abban aludni....) De a szükségesekhez "valahogy" mindig társulnak "otthagyhatatlan" darabok és "szükséges felesleges homik" is. Mint például a lábmelegítő. Szóval, nem csoda, ha egy ilyen fantasztikus szállítmány másnapján még nehezebb a lányok "józan" eszére hatni....

Az öltözés után a lányok fésülködni, "frizurázni" kezdenek. Zita haja nem csak dús, fényes és gyönyörű, de újabban egy kicsit már kunkorodik is - tündéri. De persze, mint minden nőstényember a Földön, ő sem elégedett azzal, amit neki osztott a Sors - és amiről mi, "többiek", úgy gondoljuk, hogy nagyon örülnénk, ha ilyen lenne a mi hajunk...  Így aztán újra és újra legyártja, a laikus számára teljesen egyforma, copfjait, dühöng, majd újrakezdi. Mellette Emma küzd. Nála ünnepnap, ha hajlandó fésűt is használni frizura-készítéshez. Ha viszont igen - ahogy ma is - akkor a lehető legteljesebb alaposságra törekszik... Újra és újra végighúzza búzakalász-színű haján a fésűt, lelógatja a fejét és úgy is fésüli, felemeli, megrázza, és újrafésüli.... Végül, csinál egy ugyanolyan copfot, csattal kiegészítve a fufrunál, mint amilyet az összes többi napon is visel.

Zoli - nem idegesen - inkább kissé idegenként, csak áll és vár.... Végre, kabát és táska is rajtuk, csattannak a puszik és kibilleg a két iskolás. Zoli hozzám hajol utoljára. Súgom is neki:
"- Szerintem, ameddig nem firkáltatják össze magukat mindenféle maradandó rajzzal és nem lyuggatják tele a testüket, továbbá nem lóg ki sem a popsijuk, sem a mellyük, addig inkább ne szóljál semmit!"

Zoli nyugtázza, hogy valószínűleg igazam van, és kilép ő is az ajtón.....