Pages

2010. szeptember 12., vasárnap

Logisztikai fejvesztés

Nos, eljött az idő, asszonytársaim, hogy tanácsért járuljak elétek! Mert az igazság, noha fáj, mégis az, hogy valahogy nem sikerül. Nem sikerül úgy megszerveznem magamat, hogy meg is legyen minden és jusson mégis idő magamra, a lazításra. Kicsit leírom, hogy mit miként próbálok, és aztán várom a javító tippeket!

1. Étkeztetés
Nincs mese, főzni és sütni, tálalni, teríteni, leszedni, mosogatni KELL, muszáj. Napi szinten sokszor. Mondhatnám, rengetegszer. Néha, amikor mindenki itthon van naphosszat, úgy érzem magamat, mint egy jól menő étteremben: főz, terít, tálal, mosogat, leszed, főz, terít, stb... Igyekszem heti menüket összeállítani, megtervezni előre. Felírom, bevásárolok. Aztán, valamiért, valahol, megdől az egész. Pl. mégsem marad másnap ebédre Zitának. Pl. lebetegszem, mint a múltkor. Vagy bármi. Vagy a mennyiséget nem találom el jól, vagy nem jól építem fel a menüsort, vagy nem tudom, hogy mi a bibi. Vágynék arra, hogy legyen egy-egy napom, amikor csak minimális időt töltök a konyhában....

2. Mosás-teregetés-vasalás
Az örök körforgás. Never ending story, mondaná a művelt nemmagyar. Nincs mosókonyhánk, így, ha esik az eső, a szárító a könyvtár-zene-tanuló szoba dísze. Nincs is ezzel baj. Mert legalább jól takarja azt az irgalmatlan vasalatlan-hegyet, ami mögötte gyülemlik. Mert bár igyekszem vasalás-barát módon teregetni és továbbra is azt tartom, hogy jobb egy gyűrött pólójú gyerek, mint egy olyan, amelyik szenved attól, hogy az anyja vasal, ahelyett, hogy vele játszana, mégis összejön előbb-utóbb egy csomó oylan darab, amihez kell a forró eszköz. Akár azért is, mert nem volt időm akkor kiteregetni, amikor lejárt a mosógép, és így odalesz a vasalás-barát szemlélet. Szennyes mindig rengeteg van, száradó ruha is és vasalatlan is. Hol a bibi?

3. Takarítás
Nos, Húsvétig aranyéletem volt, bevallom. De azóta.... Igyekszem egy fix napot kijelölni takarításra, heti szinten. De valamiért sosem érek a végére. Valahogy csak irtó ritkán jön össze az, hogy az egész házon fáradt örömmel tudom végighordozni a tekintetemet, mert minden tiszta. És hogy tisztaság ÉS rend is legyen, na, az a legkeményebb! Most értem csak a végére az augusztusra tervezett nagytakarításomnak. Most éppen csillog minden ablak és csempe, no meg a bútorok és egyebek, de a konyha ismét szalad. A rendszeresített nap pedig sosem jön össze igazán. Mert akkor van megbeszélés. Mert akkor kell szervízbe vinni az autót. Mert aznapra nem maradt ebéd Zitának. Mert, mert, mert....  Mi a megoldás?

4. Szervezés-tervezés
A délutánjaink persze különóradúsak, tanulással terheltek, de azért igyekeztem úgy, hogy mindenkinek legyen laza délutánja, legyen játszóterezésre alkalma. Én sokszor sofőrködöm, de ugyanilyen sokszor Anyu is segít. És Jutka "mama" is, persze, a jelenlétével. Minden napra külön tervet készítek, kit hová, mikor és ki. Ezen kívül, az extra dolgok ügyében (ebédbefizetés, sportorvos, szülői, kirándulás, tisztasági csomag és bármi más...), üzemel egy tábla az étkezőben, krétával.... Van még egy "családi tervezős" naptárunk is, havi beosztással. Azt is vezetem. Néha mégis kimegy ez-az a fejemből. Néha (ha! nem is olyan néha!) mégis futunk-szaladunk; sőt!... elkésünk. Miért?

5. Munka
Mert hogy - szerencsére - az is van. "Deadline"-üzemeltetésű vagyok: úgy dolgozom igazán jól, gyorsan és hatékonyan, ha már egészen közel lebeg a fejem felett Damoklész kardja. Ez a hozzáállás természetesen nem segít abban, hogy nyugodt, megtervezhető és élvezhető életritmusunk legyen....

Az állatokat a csajok látják el, tekit én tisztítom (havi egy), kutya piszkát Zoli, a nyulakat (akik külön vannak, mert igazi nőből lévén, jól összevesztek...) Emma. Zolié a kert.

+1: Valahogy azt a meggyőződésemet kellene levetkőzni, hogy mindent nekem kell és lehet csak megcsinálni, és hogy mindig mindent be- és el kell vállalni.... Igyekszem kis "cukorkákat" ígérni magamnak, ilyen pl. a netezés, blogolás, "ha már mindenhol beágyaztam, ha feltettem a levest főzni, ha..., ha..., ha..."

Nos, ez a harci helyzet. Valahogy sosem vagyok elégedett a háztartással, a kajával, a gyerekekkel töltött idő mennyiségével (és néha minőségével) és valahogy sosem megy a lelkifurdalás nélküli lazítás. Na, most is mennem kell. Vár a vasárnapi ebéd (amit amúgy Anyukám szokott nekünk tálalni, de most nincs itthon) elkészítése, a leckeíratás és Klára új (csillagászati-időjárásos) könyvének beígért tanulmányozása...
Ötletek várok!
Előre is köszi!

37 megjegyzés:

Hella írta...

Kaját én rendelni szoktam, ha mindenki itthon van. Ha nem, akkor a gyerekek az oviban esznek, Krisznek pedig rendelve van. Én meg elvagyok azon, amit lelek. :)

Ha zavar a száradó ruha látványa, akkor javaslom a szárítógépet. Én is ezen agyalok. Van mosókonyhánk, de ebben az időben, amikor még nem fűtünk, de már meleg sincs, nehezen szárad ... :S

Hát, én vasalás párti vagyok és időnként azt hiszem, hogy a Himaláját kell kivasalnom, mert annyi gyűlik össze. Erre nincs ötletem igazából. A szárítógép nem tudom, hogy mennyire gyűr vagy sem.

Esetleg be lehet szerezni egy ipari vasalót, amivel sokkal gyorsabban lehet haladni. :)

De 6 főre mosni, teregetni, leszedni, vasalni, elrakni ... nem lehet egyszerű! Nem irigyellek.

Egy általános megoldás lehet, ha meg tudod fizetni: bejárónő. :)

Mea írta...

Haah!Megértelek!Mesélhetnék milyen mindez egyedül egy 200 nm-es házzal,kerttel,Pest mellől bejárván a dugóban Pestre suliba,stb..
Mesélhetnék,hogyan szabadulnak fel rejtett energiák,képességek..
Mesélhetnék hogyan adtam egyre lejjebb felfokozott tisztaságmániám az évek alatt,amikor is még a zoknikat,bugyikat is vasaltam...
Tanácsom:az elfogadás,nem lehet mindig mindent tökéletesen.Aztán a kiegyensúlyozottság,mert ha az megvan,minden megy simán.
Néha megengedetten egy kis kikapcsolódás nekünk is(lelkiismeretfurdalás nélkül),mert csodákra képes,akár 1 óra feltöltődés.
És a nagyobbacskák bevonása is jó dolog.pl. nálunk a múltkor a nagyobbik nyelvtan kerületire,a kisebbik olvasás felmérőre készült.A kicsi diktálta a szavakat,így Ő gyakorolta az olvasást,a nagy pedig a helyesírást,én meg felmostam.A nagy 1.lett a versenyen,a kicsi 5-össel tért haza.És nagyfokú humorérzék,ami elengedhetetlen!

Maimoni írta...

Szilvi, első lépésben ajánlom, ha szabad: http://praktikaksokgyerekhez.blogspot.com/2008/10/nlatok-rend-van.html

Névtelen írta...

Szia,
En is a gyerekek bevonasat javaslom a hazimunkaba. Mi kozosen mosunk, terigetunk es hajtogatunk (12,10,7,2 evesek a csemeteim)
Gyakran megkerem oket, hogy felsoporjenek es felmossanak.

Ez persze azzal jar, hogy nem lesznek a dolgok tokeletesek, amit en sokaig nem szerettem.
Nem mellekesen nagyon sokat tanulnak belole.
Megagyazas: felkeles utan minden gyerkoc megagyazza a sajat agyat.
Delutanonkent rendet tesznek a szobajaikban.
Persze a 2 evest meg nem vonom be intenziven. Neki pl az autoit kell elpakolnia jatszas utan.

Van mosogatogeped? Rengeteget segit. Minden gyerek es felnott be tudja pakolni a sajat piszkos tanyerjait es azutan ez egyik nagyobb csajszi ki tudja pakolni a tisztakat.
En minden elvegzett dolog utan adok valami kis extra dolgot nekik, amiben elore megegyezunk. Pl. O valaszthatja az esti mesefilmet, sakkozhat egy plussz orat a szamitogepen stb.
Napi 1-2 feladatot el szoktak vallalni a gyerekek.
Sok sikert! Majd szamolj be a fejlemenyekrol,
Yvette

Borzsi írta...

Szia! Nekem "csak" 3 gyerkőcöm van, de én is átérzem ezt a folytonos rohanást,kapkodást. Ami nálam most beválni látszik az az előre főzés és kaják lefagyasztása. Hétvégi váráslás után rászánok 1-2 órát és előre megpucolom a zöldségeket, adagonként lefagyasztom, húst bepanírozom, fasírtot is előkészítem. Tegnap főztem egy nagy fazék bolognai szószt, azt is adagokban fagyasztottam. Így hétköznap csak köret kell hozzájuk, mert hamar elkészülnek már. Így nyerek napi 1 órát magamnak, amit eddig a konyhában töltöttem. Próbáld ki, hátha neked is bejön. Sajnos a mosás, takarítás nekem is így megy, nekem a hétfő-szerda-péntek az ilyen napok,kedd-csütörtök szabad délelőtt a kicsi lányommal: játszunk, baba-mama klubba járunk,pihenünk. Dolgozni délutáni alvásidejükben és este-éjjel szoktam. Remélem megtalálod a neked megfelelő napi ritmust!

Lepkevár írta...

Úgy látom, már minden használható ötletet leírtak előttem. :)

Nálunk a mosás-szárítás a legnagyobb mumus, ebben az átmeneti se meleg-se hideg (fűtés nélküli) időben jól "berohadnak" a ruhák a szárítón. Nálunk 3 db szárító van folyamatos forgalomban, de kevés. Pedig "csak" 3 gyerkőc van. Szárítógépen már gondolkodtunk, de szinte mindenki lebeszél róla.

Én általában nagyobb adagokat főzök, így mehet a fagyasztóba is. Ha éppen nincs semmi, és időn/kedvem sincs főzni, akkor rendelünk. A kölykök olyankor visítva üdvözlik például a pizzát. :)

A vasalást már feladtam. Akkora ruhakészletünk van, hogy képtelenség lenne. Mindig csak azt vasalom ki, amit épp felveszünk. Az éjszakáimat nem vagyok hajlandó ilyesmire pazarolni.

A takarítás még nem forrta ki magát, mert tavasszal költöztünk egy nagy kertes házba a harmadekkora lakásból. Próbálkoztunk takarítónővel is, egyszer volt egy nálunk, de bevallom, hogy engem zavart. Nem szeretem, ha mások rendezik az én portámat. Amúgy szerencsés vagyok, mert a férjem rengeteget segít, a két kezemen meg tudnám számolni, hogy az elmúlt 6-7 évben hányszor fogtam porszívót a kezembe, mert az az ő feladata.

A konyha általában nálunk is szalad. Most először lett egy mosogatógépünk is, amit először nem szerettem, de most már egyszerűen imádom. :)

De tényleg, ha téged nem zavar, és egyéb tekintetben is megoldható, akkor a bejárónő tuti tipp. :)

Szitya írta...

Hella és Lepkevár!

Takarító néni, egy tündér és maga a szupermegbízhatóság Húsvétig volt. Azóta nem tud lenni, sajnos. Bár, ha úgy veszem, ha a válságból mi csak ennyit érzünk meg, az egész jó... Tudod, Hella, hozzátok hasonlóan, a svájci franc szárnyalása nekünk is fáj...

Szitya írta...

Borzsi!

A te módszered álla legközelebb ahhoz, amit én is mindig eltervezek. De itt jön a probléma a mennyiséggel, no meg azzal, hogy valahol egyszer csak meg kéne találni azt az idősaávot, ahol mindezt meg tudom valósítani. Be is kukkantottam Hozzád, nagyon tetszett, majd visszatérek!
Üdv,
Sz.

Szitya írta...

A szárítógép nem férne el... Egyszer volt, kombinálva mosógéppel, az büdössé tette a ruhákat....
A gyerekek bevonása tényleg jó tipp. A játékok elpakoltatása alap, csak hiába a rendszerezem és szortírozom időről-időre a játékhalmot, ők már nem a kijelölt dobozba-kosárba-fiókba teszik vissza, hanem csak úgy "halmozzák". Az meg borul, előbb-utóbb. Treíteni, leszedni, beágyazni segítenek. de azt már nem hallják meg, hogy a legnagyobb segítség az lenne, ha ... felakasztanák a kabátot érkezéskor, ha eltennék a cipőiket, ha a levetett ruháik nem maradnának ott, ahol éppen levették, ha a mosdóra csöppent fogkrémet iziben lemosnák, stb... Szóval, ha nem generálnának extra teendőket.
A rendelős kajától kissé idegenkedek, no meg hat főre rendszeresíteni, az elég húzós...

Szitya írta...

Móni!
Nem működik a link!

Vera írta...

szia Szilvi!

Én is jövök majd "okoskodni", csak meg kell találnom az "idősávot"... :-D

Névtelen írta...

Szia, nagyon ismerősen hangzik a gyerekekkel kapcsolatos logisztika, állandó előretervezés :)
én a leírtakkal ellentétben a szárítógépet (külön, nem mosógéppel egyben készülék!!) csak ajánlani tudom. Nálunk a férjemet nagyon zavarta a teregetett ruha látványa mindenhol, így meglepett vele. Tudom nem lesz kevesebb tőle a villanyszámla, férőhely is kell hozzá, viszont alig kell vasalnom utána. Persze a mosógépből nem csomóban, hanem valamennyire kirázva, valamennyire kezdetlegesen hajtva teszem át a ruhákat. Ha a program végén "azonnal" - nem 4-5 órával később - kiszedem a ruhákat, gyönyörű, puha, sima cuccot kapok! Csak hajtogatnom, szekrénybe tennem kell. Biztosan előfordult már veletek, hogy bennmaradt egy papírzsepi valamelyik zsebben! Ezt a szöszölős bosszúságot is megoldja a szárítógép, mert a ruhákról leszedi a szöszöket, tényleg! Így míg mosom a 2. adagot, szárad az 1. és így tovább. Egyébként nálam is bevált a gyerekek (5, 7 éves lányok) bevonása a házimunkába, a szobájukat maguk pakolják-takarítják és van még pár állandó dolguk, pl. főzésnél pucolás, kisbevásárlás a szomszédos boltból, saját ruháik szekrénybe pakolása stb...
Le a kalappal előtted, örömmel olvasom írásaidat, további sok sikert! agasbogas

Maimoni írta...

Szilvi, kipróbáltam, nekem működik...

Dius írta...

Szia.
Megint "okoskodnék" én is, bár most kifejezetten Te kérted.
Igaz, lehet, hogy ezt is elnyeli majd a blogger, mert a múltkori óta már írtam neked valamit, aztán jól nem jelent meg, én meg úgy döntöttem, tán a sors szólt közbe... így nem írtam újra.
Szóval.. logisztika. Nálunk az vált be, hogy iskolaidőben rendelünk a gastroyaltól (csak kettőnknek kéne főznöm). Napi maximum ezer forintból eszünk főtt kaját, igaz, nem többfogásosat, de finom, meleg, és időt, energiát takarítunk meg vele.
Vasalás: már csak amit nagyon muszáj, és azt is akkor, mikor fel kell venni. Tehát bekerül minden szépen hajtogatva (lehetőleg ahogy leszedem a szárítóról) a szekrénybe, és ha kell, legfeljebb reggel rászánok tíz percet arra a pár pólóra, vagy épp az ovis ágyneműre.
Mosogatás-rendrakás: a leginkább bejövős projekt az, ha mindent azonnal a helyére rakunk, a mosogatnivalót is nem éppen környezetbarát módon folyamatosan tüntetem el, vagy a mosogatógépben, vagy folyó víznél mosogatok.
Takarítás: általában hétvégén, és ami belefér egy-egy alkalommal.
De ezek mind olyan dolgok, ami mindenkinek nagyon egyénre szabott, mi az, ami még belefér a kupiba, mi az, ami már nem.
Kisebb-nagyobb kosarak is beválhatnak, ha abba gyűjtesz össze mindenfélét, ami szanaszét hever, és esetleg valahova el lehet tüntetni egy mozdulattal. Kevesebb energia, viszont rend van öt perc alatt.
Olyan meg mindig akad, mikor az ember pont az ilyen aprólékos dolgokkal tud elszöszölni.
Amivel viszont sokat segíthetsz önmagadon, ha elfogadod, nem vagy robot, ember vagy, akinek nem fér bele mindig minden az idejébe. Nem kell mindent tökéletesen megcsinálnod ahhoz, hogy mások elfogadjanak. Hidd el, mindenki olyannak szeret, amilyen vagy. Nem azért, mert mindig szép rend van, hanem azért, mert Te vagy Te.

Szitya írta...

Jaj, Dius!
Ez már megint olyan kedves volt és bensőséges! Köszönöm!
és a tanácsokat is!

Szitya írta...

Kedves Ágasbogas! (ha jól sejtem, "zugolvasóm")

A végén még meggyőzöl (meggyőztök) a szárítógép ügyében! Biztos igazad van abban, hogy a mosogéptől elkülönített gép másként szuperál!
Köszi!
Sz.

Judit írta...

Hát Szilvi, én sokat gondolkodtam, hogy mi lehet a megoldás, nekem is az jutott először eszembe, hogy a gyerekeket bevonni. De aztán seszembe jutott az is, hogy mennyi külön programjuk van... Engem befogott anyukám a vasalástól kezdve a zoknimosásig, fürdőszobatakarításig sok mindenbe, de egyáltalán nem panaszképpen mondom, utólag azt mondom, hogy semmi bajom nem lett tőle! Üljél le velük, és beszéljétek meg, hogy egyedül ezt nem tudod menedzselni, okos, ügyes jobbkezek kellenek, ha már Neked nem adatott meg a legalább 3 pár kéz alapból... :)

Szárítógép: tényleg szuper, nem büdösít, sokkal gyorsabban letudja az ember a mosási mizériát, és ha kirázva, kicsit összehajtogatva teszem be a gélpbe a nedves ruhát, valóban nem lesz gyűrött! Én is szeretem! Próbáljatok neki helyet szorítani (nálunk a falra van felszerelve a mosógép fölé, itt ez elég nagy divat. nem centrifugáz, úgyhogy nem rázza le magát a falról.)
És persze az is igaz, hogy el kell fogadni, hogy négy kiscsajszi mellett nem lehet rendet tartani, fogadd el, hogy nem oylan tragédia, ha állandóan szalad a ház, ha mellette meg kacagástól hangos! ;)

Szitya írta...

Judit!
Már többször "leültem" velük... Szépen elmagyarázom, hogy ez így nem jó, ahogy csináják, és segítségre is szükségem van.... Ilyenkor rám néznek, nagy komolyan, megértenek mindent, fogadkoznak, ígérik.... és másfél napig oda is figyelnek erre.... Aztán...
Persze, pár "morzsa" marad. Ilyen pl. az állatok etetése és tisztán tartása vagy némi belső harc után a terítés, de a pizsama továbbra sem sétál vissza az ágyba és a hajgumikat sem szerelték fel mágnessel, hogy az évek óta a fürdőszobában "mosolygó" kosárkákba kerüljenek..
Szárítógépet pedig most már tényleg felveszem a karácsonyi listámra... .-)

Maimoni írta...

Mármint, úgy működik, hogy másolás/beillesztés. Kicsit le vagyok lassulva.

Maimoni írta...

Ja, még a szárítógép: nekem van, de nem nagyon használom, mivel rengeteg áramot fogyaszt. Télen néha muszáj üzemeltetni, mert különben lépni sem lehetne a lakásban a sok száradó ruhától, tehát ilyenkor be szoktam kapcsolni húsz percre, ekkor jól felforrósítja a ruhákat, és ha így teregetem ki azonnal - tehát még forrón -, akkor 90%-át nem kell vasalni. Egyébként nagyon ritkán vasalok. Szinte csak a férjem ingeit.

Szitya írta...

Móni!
Kimaradt pár betű.., de megtaláltam a blogodon!
csak annyit, hogy a "gyorsan bedobálunk mindent egy kosárba/szekrénybe/dobozba, stb..." megoldástól engem a hideg ráz, mert akkor pikk-pakk összekutyulódik a lego a plüssel és a kirakóssal, no és akkor semmit sem lehet utána normálisan használni, a rengeteg játék fele értelmét veszti a halom alján...
De a bejegyzés édes!

Most akkor mi legyen?!? Szárítógép vagy sem?!?!

Névtelen írta...

Szia,
Zugolvasó újra jelentkezik :) Nyáron, melegben, ha ráér kint száradni a cucc én sem használom a szárítót, spórolok a vilannyal (szerencsére van lehetőségem a teraszon szárítani), de ősszel-télen, nedves időben, ha sürgős a ruha jó szolgálatot tesz. Na most már tényleg erről ennyit, még a végén azt hiszed fizetett szárítógép ügynök vagyok :)
ágasbogas

Névtelen írta...

Tudod Szilvi azt mondjak, hogy kb 3 het alatt valik valami szokassa.
Tehat ha a gyerekek 1.5 nap utan feladjak, akkor emlekeztesd ra oket es par het utan szep megszokas lesz belole. Addig meg sokkal tobb duma az emlekeztetgetesek... :)
Yvette

Szitya írta...

Rendben, Yvette! Ezt teljesen el is hiszem! Pl. a nyulaknál bevált már... :-) (mármint a nyulak etetése és tisztítása ügyében). Kitartóbb leszek - vagy legalább is megpróbálok az lenni, a saját jól felfogott érdekemben!
Ágasbogas! pedig jó ügynöke lehetnél!!! :-)
Köszi még egyszer!

SKY írta...

Szilvi, úgy írnék én is, de most azt hiszem csak biztatlak, hogy végy egy szárítógépet, és add lejjebb az elvárásokat magaddal szemben. :)
Nagyszerű édesanya vagy és nagyszerű ember. A többi nem lényeges, úgyis megoldod.

A szárítógép nálunk a garázsban van. Többszörösen jó, hiszen nem használom állandóan, nem foglal helyet a lakásban, viszont van és az ágyneműknél, törölközőknél, vagy törülközőknél nagyon bevált. Illetve ha nagyon kell sietnem.
És nem gyűr, csak ha napokig nem veszem ki, vagy ha nagyon megtömöm... :)

Ölellek szeretettel, és köszönöm a megjegyzéseket odaát, nagyon nagyon sokat jelent!!!
Kinga

Szitya írta...

Drága Kinga!
Hihetetlen, hogy arra is van (lelki)erőd, hogy nekem írjál!
Köszönöm! (sajnos nincs garázsunk, ahová a gépet tehetnénk, de azért agyalok... :-) )
És KÖSZÖNÖM MINDEN KEDVES HOZZÁSZÓLÓMNAK is!
Pár hónap múlva visszatérek a kérdésre, hogy levezessem, mi hogyan jött be!

Maculi írta...

Szia Szilvi!
Szárítógéppel kapcsolatban már mindent leírtak a lányok, asszonyok. Nekem is van, igaz öszvér verzióban, de nagyon szeretem, és télen rendszeresen használom is. Vasalást nem szeretem, ezért mosás után szépen összehajtogatom a ruhákat, mintha eltenném a szekrénybe. Kicsit pihentetem, és csak utána teregetem. Szép sima lesz minden.
Esetleg vasárnap, vagy amikor van időtök, készíthettek a lányokkal egy heti, ki mit csinál beosztást. Mondjuk hétfőn Zita felsöpör, kedden a kicsik összeszedik a hajgumikat stb.
A játékok tárolódobozára tegyetek jeleket, és akkor mindenki tudja, hogy abba csak baba mehet, másikba csak lego.
Takarítást úgy oldom meg, hogy a heti gyors körbepucoválásba mindig bevállalok egy nagyobb dolgot is. Mondjuk kimosom a függönyöket. Így általában megúszom a nagynagygiga takarítást.
Nagyon sok teendőd van, emelem kalapom előtted.
Klassz csaj vagy!
puszi, Macu

Szitya írta...

Szia Maculi!

Köszi, hogy te is bejelentkeztél!
Ezt az mosogépből összehajtva kivevős dolgot a mi drága Erzsikénk, több-mint-takarítónénink csinálta. Most már értem, hogy miért! Ki fogom próbálni!
És igazatok van, mind !(volt aki szóban fejtette ki erről a véleményét...)Komolyabban be fogom osztani a gyerekeknek, hogy miben KELL segíteniük!

Maculi írta...

Ősi nemvasalós család a miénk:) De Mamusznál olyan éle van az abrosznak, mintha órákig vasalta volna, pedig csak hajtogat.
Amit még tegnap elfelejtettem írni, mentségem, hogy este 8-ig ültem szülőin, lehet kapni, szakszerű nevét nem tudom, ápiszban olyan táblát, amire filctollal lehet írni, és lemosható, speckó toll, de sima vizes szivaccsal letörölhető. Na ezt valami jól látható helyre kéne kitenni a heti beosztással.
puszi, Macus

Szitya írta...

Macu!
Azt meg én nem írtam: ilyen táblánk (is) van....
Ma Zita megtanulta a mikrót használni, önállóan megmelegíteni a saját ebédjét és időre, pikkpakk elfogyasztotta. Kis lépés ez egy embernek, de mekkora a mi családunknak...
Tudom, hogy erre vezet a jó út, csak olyan kacskaringós, hogy néha kedvem van "levágni" egyenesre, azaz: "majd én..."

Vera írta...

Én is rengeteget agyalok ezeken a dolgokon, hogyan tudnék mindent hatékonyabban csinálni.
Nekem fontos, hogy minden rendszerben legyen, minden átlátható legyen, tehát én abszolút doboz és kosár párti vagyok, ahogy sok előttem szóló is. Most is vannak dobozaink, de egyelőre nem nagyon merek beruházni többre, csak ha átköltözünk. akkor viszont minden dobozba, iratrendezőbe, stb. kerül, és a lányok is tudni fogják, hogy mibe mi került (Janit pedig készítem lelkileg a nagy dobozvásárlásra, ő meg készül anyagilag...:-D). Egyébként Kinga a hétvégén magától összepakolt szelektálva, tehát minden a helyére került, mert rengeteget papoltam neki, hogy az fontos. Ez persze egyszeri eset volt, véletlen, mi is gyakoroljuk a rendrakás rendszeresítését.

Ha egyszer beállítjuk a végleges pakolós rendszerünket, lehet, hogy a több, kisebb-nagyobb "szelektív" doboz mellett egy "átmeneti dobozt" is rendszeresítek, amibe lehet vegyítve pakolni, aztán én vagy együtt később helyükre rakjuk. a hajcsatokkal ez már nagyjából működik: van egy-két kosárka a nappaliban, és mindig kérem (főleg) Kingát, hogy abba tegye bele. Nem kell a fürdőbe vinni, csak egy helyen legyen. Én meg időnként kiviszem, rendezem, mert nem szeretem, hogy néhány hét alatt egy csatnak sincs párja. nem zavar, ha máshol találok csatot, szólok neki, hogy hova kell tenni, és akkor odaviszik. Előbb-utóbb ez is olajozottabban fog működni.

Szárítógépet én is szeretnék, már most szerettem volna, de mi most eltáncoljuk az erre szánt pénzt másra :(, eddig én is jót hallottam róla, inkább sakkoznék, hogyan ne legyen nagy a villanyszámla, mint hogy zsinórban veszítsük el a ruháinkat büdösödés miatt (jó néhány külföldről ajándékba kapott pólót, ami fontos volt). PEdig tényleg szellősen teregetek, két állványra (nemsoká érkezik a harmadik szárítógép helyett), két "zsinórra", hogy közte is szellőzön, csak így lassabban haladok a mosással, viszont kevesebb ruha esik áldozatul
.
Vasalás: én sosem vasaltam, anyukám sem, nagy hajtogatós "dinasztiából" származom. :-D Ennek ellenére az utóbbi időben sokat küzdöttem a vasalás megoldásával, mert csak szebb úgy a ruha, de hiába.
Aztán olvastam ezt a sok hozzászólást, és ez segített a megoldásban: felhagyok a vasalással, hajtogatom a ruhákat, és felvétel előtt vasalom ki kicsit. Úgyhogy én már nagyot profitáltam a beérkező ötletekből... :-D
Takarítással én is apránként haladok. Elsődleges a földszint, a fenti szobák általában ritkábban kerülnek sorra, de akkor is próbálom beosztani, hogy melyik szobát porszívózom. Zita türelme is véges, muszáj apránként csinálnom. Egyben még sosem takarítottam ki a házat, szerintem a jövőben sem fogom. Ha sikerül, kétnaponta végigszaladok porszívóval a földszinten, ha nem, akkor annyi, ahol több a por, szösz, azt felseprem, egyszer felmosok, de volt, hogy ez is elmaradt, az étkezőasztal körül pitty-putty feltörlést alkalmazok, ha szükséges. nálunk sokszor szükséges, de egy kis vizes ronggyal feltörlöm a foltokat.

Főzés terén is most próbálok reformokat hozni: beiktatni valamikor nagyobb adag főzést, és fagyasztani, vagy ha tudom, hogy takarítani akarok, aznapra rendelek. Gastroyal nekünk is bevált, hosszútávon unalmas volt, de néha jó megoldás, és finomakat főznek (a leveseik pl. nagyon ízlettek, és az nem drága) Rövid a délelőttöm, főzni, takarítani, Zitát szórakoztatni nem megy együtt, hamar ebédidő van, általában az egyikre tudok csak koncentrálni. Emellett elgondolkoztam már, hogy anyósomat megkérem, hogy ha elvinnénk neki hozzávalókat, megfőzne-e esetleg olyan nagyobb adag kaját, amit le tudunk fagyasztani. szerintem egy jó adag pörkölt elkészítése neki időben beleférhet, nekem viszont délelőttöket menthet egy-egy fagyasztóból kivett adag. Ő nem tud beugrani hozán napi szinten segíteni, ilyen formában viszont tudhat, csak kell egy kis útmutatás, irányítás.
bocsánat az elnyúlt hozzászólásért!
Most pedig megyek hajtogatni. :-)

Vera írta...

Én is rengeteget agyalok ezeken a dolgokon, hogyan tudnék mindent hatékonyabban csinálni.
Nekem fontos, hogy minden rendszerben legyen, minden átlátható legyen, tehát én abszolút doboz és kosár párti vagyok, ahogy sok előttem szóló is. Most is vannak dobozaink, de egyelőre nem nagyon merek beruházni többre, csak ha átköltözünk. akkor viszont minden dobozba, iratrendezőbe, stb. kerül, és a lányok is tudni fogják, hogy mibe mi került (Janit pedig készítem lelkileg a nagy dobozvásárlásra, ő meg készül anyagilag...:-D). Egyébként Kinga a hétvégén magától összepakolt szelektálva, tehát minden a helyére került, mert rengeteget papoltam neki, hogy az fontos. Ez persze egyszeri eset volt, véletlen, mi is gyakoroljuk a rendrakás rendszeresítését.

Ha egyszer beállítjuk a végleges pakolós rendszerünket, lehet, hogy a több, kisebb-nagyobb "szelektív" doboz mellett egy "átmeneti dobozt" is rendszeresítek, amibe lehet vegyítve pakolni, aztán én vagy együtt később helyükre rakjuk. a hajcsatokkal ez már nagyjából működik: van egy-két kosárka a nappaliban, és mindig kérem (főleg) Kingát, hogy abba tegye bele. Nem kell a fürdőbe vinni, csak egy helyen legyen. Én meg időnként kiviszem, rendezem, mert nem szeretem, hogy néhány hét alatt egy csatnak sincs párja. nem zavar, ha máshol találok csatot, szólok neki, hogy hova kell tenni, és akkor odaviszik. Előbb-utóbb ez is olajozottabban fog működni.

Szárítógépet én is szeretnék, már most szerettem volna, de mi most eltáncoljuk az erre szánt pénzt másra :(, eddig én is jót hallottam róla, inkább sakkoznék, hogyan ne legyen nagy a villanyszámla, mint hogy zsinórban veszítsük el a ruháinkat büdösödés miatt (jó néhány külföldről ajándékba kapott pólót, ami fontos volt). PEdig tényleg szellősen teregetek, két állványra (nemsoká érkezik a harmadik szárítógép helyett), két "zsinórra", hogy közte is szellőzön, csak így lassabban haladok a mosással, viszont kevesebb ruha esik áldozatul
.
Vasalás: én sosem vasaltam, anyukám sem, nagy hajtogatós "dinasztiából" származom. :-D Ennek ellenére az utóbbi időben sokat küzdöttem a vasalás megoldásával, mert csak szebb úgy a ruha, de hiába.
Aztán olvastam ezt a sok hozzászólást, és ez segített a megoldásban: felhagyok a vasalással, hajtogatom a ruhákat, és felvétel előtt vasalom ki kicsit. Úgyhogy én már nagyot profitáltam a beérkező ötletekből... :-D
Takarítással én is apránként haladok. Elsődleges a földszint, a fenti szobák általában ritkábban kerülnek sorra, de akkor is próbálom beosztani, hogy melyik szobát porszívózom. Zita türelme is véges, muszáj apránként csinálnom. Egyben még sosem takarítottam ki a házat, szerintem a jövőben sem fogom. Ha sikerül, kétnaponta végigszaladok porszívóval a földszinten, ha nem, akkor annyi, ahol több a por, szösz, azt felseprem, egyszer felmosok, de volt, hogy ez is elmaradt, az étkezőasztal körül pitty-putty feltörlést alkalmazok, ha szükséges. nálunk sokszor szükséges, de egy kis vizes ronggyal feltörlöm a foltokat.

Főzés terén is most próbálok reformokat hozni: beiktatni valamikor nagyobb adag főzést, és fagyasztani, vagy ha tudom, hogy takarítani akarok, aznapra rendelek. Gastroyal nekünk is bevált, hosszútávon unalmas volt, de néha jó megoldás, és finomakat főznek (a leveseik pl. nagyon ízlettek, és az nem drága) Rövid a délelőttöm, főzni, takarítani, Zitát szórakoztatni nem megy együtt, hamar ebédidő van, általában az egyikre tudok csak koncentrálni. Emellett elgondolkoztam már, hogy anyósomat megkérem, hogy ha elvinnénk neki hozzávalókat, megfőzne-e esetleg olyan nagyobb adag kaját, amit le tudunk fagyasztani. szerintem egy jó adag pörkölt elkészítése neki időben beleférhet, nekem viszont délelőttöket menthet egy-egy fagyasztóból kivett adag. Ő nem tud beugrani hozán napi szinten segíteni, ilyen formában viszont tudhat, csak kell egy kis útmutatás, irányítás.
bocsánat az elnyúlt hozzászólásért,
Most pedig megyek hajtogatni. :-)

Vera írta...

Bocsánat a kétszeri közzétételért, vicceskedett a blogger... :-D

Maculi írta...

Lányok, a ruha bebüdösödése simán lehet az öblítő miatt.
Csundi, már biztos röhögni fog rajtam, de én esküszöm az ecetre.2 módon is szoktam használni. Picit öntök a mosóporra is, és öblítő helyett is ezt teszem a gépbe, oda persze higítva. Nem lesz ecetszagú a ruha, hanem száradás után olyan új illata van. Ha valaki ragaszkodik mégis az illatokhoz, akkor pár csepp illóolajat adhattok hozzá. Én ezt inkább csak ágyneműnél használom. Jó kis levendula, hogy korán menjenek aludni a gyerekek:)

Na látod Szilvi, menni fog ez, ügyesek a lányok!

Mariann írta...

Húhhh
Szia Szitya!
Én mikor még kicsik voltak és otthon voltam, játékösszerakáshoz kitaláltam (rengeteg Legonk volt) egy megoldást. Varrtam egy kb 1.20 átmérőjű körre egy másfél két centis szegélyt, majd 15-20 cm-ként lukakat raktam bele és bezsinóroztam. Erre aztán, mint egy szőnyegre ültek legózni a gyerekek, a kész műveket kiállítottuk, a maradékot meg zsupsz behúztuk a zsinórral egy motyóba és eltettük.
De nem vigasztallak ez csak egy apróság, azért volt óriási rendetlenség, játékszétdobálás, és vasalásbarát teregetés ide- vagy oda, 3-4 órás heti vasalás. Sok erőt, egészséget, és + vasalódeszkát a négy lánynak.
Üdv. MAriann!

sedith írta...

Hát, én szoktam vasalni, mert Istvánnak rendszeresen kell, ... de mindig csak akkor vasalok, mielőtt fel kell venni. Esetleg este, ha reggel idejében kell. Még csak ketten voltunk és próbáltam tündérkedni: kivasaltam az ingeket, vállfákra tettem, majd jól bezsúfolódtak a szekrénybe, és mikor fel kellett venni, kezdhettem elölről. Akkor azt mondtam: a franc fog kétszer dolgozni. Ágyneműt nem vasalok. Úgyis addig ér valamit, amig reáfekszünk egyszer! Abroszt is csak az ünnepi fehéreket vasalom.

Takarítás: erről nem is mondok semmit. Sokszor olyan kupi van mostanában, hogy magam előtt is szégyellem. De majd mi is belejövünk az új életbe, és akkor hátha kerül helye mindennek, azaz, hátha ez is "pontra lesz téve".:D:D:D

Főzés: telejs átalakuláson egy át mostanában. Szokom az előrefőzést, ami kicsit nehezen megy. Próbálok olyan ételeket csinálni, amiket jól lehet melegíteni és akkor előre elkészítem telejsen. A krumplis ételeken kívül szinte minden jól bírja a fagyasztást: pörköltek, főzelékek, levesek. Jó dolgom volt mostanában, mindig aznap főzött friss ételeket ettünk, de régebb sokat fagyasztottam. Pl. bablevest most is mindig hatalmas adagot készítek és adagonként teszem a fagyóba. Esetleg próbálj meg egytálételszerű fogásokat készíteni, így nem kell két fogás, és mindenképpen hamarabb megvagy. Pl. paprikás krumpli. Csinálj egy hatalmas adagot és ha marad belőle, de már nem elég még egy étkezésre mindenkinek, varázsold át levessé. És akkor már csak valami könnyű második kell mellé, pl. diós tészta, ami annyi idő alatt készül el, amenyni alatt kifő a tészta.

LÁnyok bevonása: szerintem mindenképpen kell, és tényleg kitartónak kell lenni. Nálunk Boró még kicsi és önfejűbb is, mint Kriszta, úgyhogy nehezebben haladunk, de Kriszta már eleve úgy kér le bizonyos játékokat, hoyg anyukéám, de megígérem, hoyg összeszedem! A tieid már "nagyok", számukra már akár élvezet is lehet egy-egy házimunka. Valami játékot kellene kitalálni nekik (mármint az a bizonyos házimunka valamilyen játék része legyen) a jutalom mellett.

Mosás, teregetés: nehezen megy, és a mostani időszakban, mint mindenkinél, még rosszabb a száradás szempontjából. Szárítóra pedig még nem értünk meg, sajnos.

Mosogatás: mosogatógéppel. Meg is bolondulnék már, ha nem lenne!
sokat nem segítettem, Szilvi, de legalább hátha vigasztal a tudat, hoyg én si sorstárs vagyok. :)
Puszi

Névtelen írta...

nekünk van egy teljesen új szárítógépünk, ami a megadott adatok alapján nem fér be hozzánk, a mélysége a gyártó szerint 56 cm, a valóságban 64 cm


http://tesz-vesz.hu/show_item.php?item=1257228335