Boldog évek?

"Anya, szerintem boldog évek elé nézek itt, a Balassiban!" - mondja így, szóról szóra, a velem szemben ülő nagylány, miközben turkálja az ebédjét. Mert nem éhes. Hanem izgatott, feldobódott. Én sem vagyok éhes. Nézem őt, és elmerengek: hogy lehet, hogy ennyit nőtt egy nap alatt?!?! Zolival visszatértünk erre este, a "könyvbekötés éjszakájának" elején. Hogy nagylány lett. De a szó legjobb és leggyöngédebb értelmében. Egy boldog, tettre kész, bátor és reményekkel teli, "kisgimnazista" nagylány. Aki úgy érzi, a helyén van.

Tulajdonképpen már egy jó ideje tudjuk, hogy jó döntés volt elhozni őt az előző suliból. Ez már azon meglátszott, ahogy búcsút vett a régi osztálytól. Mintha egy mázsás zsákot tett volna le, amit eddig a hátán cipelt. Aztán ott folytatódótt, amikor levelet írt. A leendő osztályfőnökének. Ugyanis az osztályfőnök is írt neki, amiben bemutatkozott, mesélt egy kicsit az iskoláról és arra kérte őt (és persze az összes osztálytársát), hogy írjon ő is (kézzel), meséljen magáról ő is (pompás, Zita "kedvenc" témája!!! :-) ) és többek között írja le azt is, hogy mit remél a Balassitól. Ez utóbbi kérdésre, Zitusunk, a levél végére, ezt a választ biggyesztette:
"A Balassitól egy jó osztályközösséget várok." Nos, ez teljesen meggyőzött minket arról, hogy valóban, eddig nem találta a helyét.

Hogy a Balassiban van-e a helye, az persze majd elválik. Mindenesetre, az évnyitóval és az első nappal mindent megtettek azért, hogy meggyőzzék az ott most kezdőket, hogy igen, ez álmaik iskolája. kedves és szép, nem ömlengős, viszont összeszedett volt az évnyitó műsor, sok humorral fűszerezve. A két új osztályfőnök egy csokor virágot, az osztályok egy-egy plüss "kabala-állatot", minden gyerek egy balassis kitűzőt kapott, no meg felvillantották olyan programok eljövetelét, mint Gólyabál, Luca napi vásár és (osztályszinten) saját kert-darabka művelése... Csak három órájuk volt, mindhárom osztályfőnöki. Körben ültek, nem padokban, fejük felett a nevükkel ellátott lufikkal és vicces és ötletes ismerkedő játékokat játszottak, miközben egy hosszú "használati utasítást" is kaptak a sulihoz.

Zita repdesve, a föld felett tíz centivel közlekedve jött ki, sorolta, hogy ki mindenkivel ismerkedett össze és ki mit csinál, mit szeret, hogy hívják, hány testvére van, mit sportol és milyen a szeme színe. Még szerencse, hogy kell egy kicsit autózni a sulitól (kb. 15-20 perc), így beszélhetett zavartalanul....

Nos, nem is kell mást kívánnom, mint azt, hogy az, amit Zita mondott, megvalósuljon! Hajrá Drága Nagylányunk!!!!