Bulizni vitt minket a lányunk

Zita még kicsi. Fejben mindenképpen, szerintem. Méretre már lassan apai nagymamáját is utoléri, a lába pedig már régen lehagyta őt. Azt hiszem, ő most valamilyen átmenetet él meg. Gimnáziumba került. Az tény, hogy ettől most már "egészen nagyokat" is lát, viszont visszaminősült apróba. Az egyik tanár (akit Zita imád, pedig a leírás alapján igencsak csipkelődő humora van) "ovisoknak" hívja őket....
A vívásban sem tiszta a helyzete. Ugyanis, ő tavaly még teljesen "kategórián kívül" - vagy "alul"???? - versenyzett. Elvileg, a vívóversenyek (kardban mindenesetre) "gyermek" kategóriával kezdődnek. Van elvileg "bambi" is, de nekik gyakorlatilag sosem rendeznek külön versenyt. Nos, az elmúlt idényben a bambik is a '98-asok voltak, a "gyermekek" meg a '97-esek. Egy kis fejszámolással láthatjuk, hogy Zita, a maga '99 decemberi születésével, akár gyakorlatilag három évvel idősebbekkel vívott (és volt is ilyen: volt olyan ellenfele, aki '97 január 1-jén született). Ez a korkülönbség, ebben a korban, rengeteget számít. Tehát, így, hogy Zita a "gyermek" mezőny közepén végzett, egész jó. De még a bambi sem az övé volt, ott pedig az első harmadban fejezte be az elmúlt (számára nem is teljes) szezont. Mindezt azért taglalom ilyen hosszan, hogy kiderüljön: a klubban is jóban van a nála több évvel idősebbekkel is. Idéntől már nem együtt - és egymás ellen - versenyeznek, de attól még a sportbarátság maradt. Nos, ennek keretében hívta meg Zitát Vanda, a vagány klubtárs, egy "vívóbulira", a "közeli" Biatorbágyra.

Nekem pedig "kirándulhatnékom" volt - még akkor is, ha tudom, hogy az őszre beterveztünk pár csábító célpontot. Így azt találtuk ki, hogy elvisszük Zitust Biatorbágyra, és onnan mi, öten, átmegyünk Etyekre, meglesni a nagyon vonzó hangzatú "Kezes-lábos fesztivált". A honlap sok szépet ígért, gondoltam megér egy próbát. Még az időjárás is kegyes volt hozzánk, hiszen mindez szombaton történt.

Nos, a fesztivál hírverése jobbra sikerült, mint maga a fesztivál - szerintem. Már eleve eléggé körülményes bejutni, mivel Etyeken kívül kell leparkolni, és utána egy buszjáratot lehet igénybe venni, ha nem akar valaki 2-3 km-t gyalogolni. Nos, mivel velünk tartott egy Imola nevű "valaki", így a gyaloglást már helyből kizárhattuk.... Jó, jó, nem esik le a gyűrű az ujjunkról egy kis buszozás miatt. Csakhogy... Akkor talán nem kellene mellé egy olyan rendszert bevezetni, hogy aki letesz 10 000 Ft kauciót, az mégis bemehet autóval, ha megígéri, hogy egy órán belül visszamegy (ha nem.... oda a kaució!!!). Mert így aztán mégis vannak autók, és mégsem engedhetjük a gyerekeket szabadon szaladgálni.... Na, mindegy. Biatorbággyal ellentétben, Etyek nem ragadott magával. Ezért aztán nem mondhatom, hogy "festői" környezetben lett volna a fesztivál.

Kissé szétszórva, a faluban, így a hangulatot némileg elakasztva, zajlott a dolog. Mi persze a gyerek-részleget céloztuk meg. Ahol végülis a három ifjabb leányunk kézműveskedhetett egy kicsit (nemezeltek meg kiflit gyúrtak élesztő nélküli kenyértésztából.... amit kisütöttek, de hát megenni, na azt nem volt ajánlatos...), de valahogy nem dobta fel őket túlzottan. Mondjuk, a későbbi fejlemények ismeretében, ez Emma részéről érthető is volt. Volt viszont egy zseniális momentum: a Ládafia Bábszínház előadásában megnézhettük a "Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj" című mesét. Tipikusan olyan műsor volt, amin gyerek és felnőtt egyaránt jól szórakozik! Nos, ezután már indulófélben voltunk, még a szemerkélő eső is erre biztatott minket. Szóval, a "kezes-lábos" mellé pipa került. Nem voltunk csalódottak, de egyszer elég volt. A tanulság az, hogy a jó hírverés, a majdnem "sulykolás" lehet a siker titka, semmi más...

Visszaevickéltünk Biatorbágyra. A Kicsik elaludtak a kocsiban, így azt gondoltuk: csak beugrunk Zitáért. De ahogy megállt az autó, felpattantak a szemek, és egy kis rágcsa reményében, mind kijelentette, hogy be akar menni. Hát akkor nosza. A házból dalolászás hallatszott. Már az ajtóban "elkapott" minket a házigazda, hogy azonnal menjünk be, üljünk le, énekeljünk (karaoke...) és döntsük el: melyikünk vezet. Önként jelentkeztem... Úgy éreztem, hogy a fájdalomcsillapítókra elfogyasztott alkohol nem biztos, hogy jót szült volna. Pláne, ha még egy mikrofon is van a közelben....

És így belecsöppentünk a buliba. Szülők és gyerekek együtt mulatoztak, énekelt ott mindeki bátran, hangminőségtől függetlenül... Egészen fura volt az elején, de aztán rájöttem: csak szokatlan. Nagy szerencsénk, hogy ez a szülői gárda végtelenül kedves, a maga sokszínűségével együtt. Kicsit aggódni kezdtem, amikor Zoli borospoharát újratöltötték.... féltem, hogy egyszer csak megragadja a mikrofont és többé el sem engedni. De addig inkább csak a kórusban vett részt vagy beszélgetett. Amikor már Zolit is elkapta volna a hév, kiderült, hogy Emma nagyon nem érzi jól magát, így sajnos, egy huszárvágással véget vetettünk a bulizásnak. De Zoli többször is kifejezte azon reményét, hogy ebből majd rendszer lesz... :-)

Szóval köztes állapot. Még együtt bulizunk. De ez már nem zsúr. Valahogy mégis kerek az egész. Remélem, hogy az átmenet hosszan tart majd és zökkenőmentes lesz....

A vívás pedig.... Nos, kíváncsiak vagyunk. Zitus májusi versenye nem nagyon sikerült, túlszorongta magát.... Minden képessége megvan arra, hogy jól menjen neki. De ez fejben dől el nagy részt. És ott még "gyúrnia" kell. Mi, mindenesetre bízunk benne és szurkolunk. Ha pedig elakad, akkor majd ott leszünk neki.