"Törődj magaddal!"

"Törődj magaddal!"
Igen, ezt sutyorogja a Garnier (????) reklám hangja, nap-mint-nap. Az elmúlt hónapokban az volt az érzésem, hogy ezt zakatolja valaki - vagy valami - az agyamban is.

Az egész a bőrproblémámmal indult. Olyan piros-pattanásos-ronda lett az egész arcom, hogy mindekni feljajdult, aki meglátott. Ez tavasz közepe felé lehetett. Míg az előző alkalommal, a hasonló kinézetű bőrömre gombát diagnosztizált a bőrgyógyász, ezúttal kegyetlenebb volt az ítélete: rosacea, mondta, egy sima ránézésre. Majd felírt egy olyan gyógyszert, amitől már a kiváltáskor megroggyant a térdem. Ugyanis ilyet még nem láttam: a dobozon hatalmas betűs figyelmeztetés a magzatkárosító hatásról és felhívás arra, hogy  még a szedést követő hónapokban se akarjunk teherbe esni. Bevallom őszintén, a családbővítés nem szerepel a terveink között, mindazonáltal, egy ilyen figyelmeztetés elég jól jelezte a gyógyszer pusztító mivoltát.

Szép lassan utánanéztem a diagnózisnak, és szinte depresszióba estem: gyógyíthatatlan - kongott sokáig a fejemben. Csak egy kicsit kezelhető, de idővel durvul.... stb. Nem, nem és NEM! Ezt döntöttem el magamban. Továbbá úgy gondoltam, hogy ezt egy szempillantás alatt meg sem lehet felelősen állapítani, azok alapján, amiket olvastam a betegségről.

Tehát elkezdtem "törődni magammal". Tudatosan NEM hagytam magamat felbosszantani egy csomó hétköznapi apróság miatt. Leálltam a kávéról, zöld teára váltottam. Bort se, sört se fogyasztottam többet (noha, azelőtt se vedeltem literszám...). És elmentem egy allergológushoz. Illetve nem "egy allergológushoz", hanem Budapest egyik legjobbjához, aki történetesen az utcánkban lakik, és aki volt olyan jó, hogy esténként törődött velem, ingyen és bérmentve, puszta jószándékból. Ennek már lett is eredménye, a bőröm sokkal szebb lett, noha egy alap pirosság és jópár hatalmas pattanás az államon maradt.

Elmentem egy biorezonancia vizsgálatra. Ott a nőgyógyászati részleget, a gerincemet és a nyakam környékét hozták ki lestrapáltnak, no meg a májamat, de annak a rosaceára szedett gyógyszer lehetett az okozója. Így aztán mentem tovább. Közben eljött a nyár, nyugodtabb tempóra váltottunk, elkezdtem rendszeresen mozogni, viráot vettem a vázákba és párszor masszíroztattam. De a bőrnyavalya maradt. Elmentem a nőgyógyászhoz. Ott ugyan talált kezelendő problémát, de semmi hormonálisat, ami a bőrt magyarázná. Ő azt javasolta, hogy fogorvoshoz és fül-orr-gégészhez is menjek el, az esetleges lappangó gócok miatt. A nyavalyámból azért kigyógyított, viszont eltanácsolt az esetleges candida-diétától, amire már kezdtem elszánni magamat.

A fogorvost jelöltem ki első versenyzőnek.... Be is ültem ártatlan mosollyal, és szurkoltam, hogy találjon valami olyasmit, ami megmagyarázná a bőrproblémát és kezelése után végre megszűnne a nyomorom. Nos, talált. Tanácsára ugyanis egy panoráma-röntgent készített, ahol, hogy finoman fogalmazzak, "kiderült a turpisság".... Annyira, hogy azt kérte: ha visszajövök a szájsebészetről (!!!), akkor majd vigyem vissza a röntgent, mert ő eddig ilyet csak tankönyvben látott, pedig tizenéve praktizál... Hogy mit talált? Egy akkora cisztát a bal alsó - rosszul nőtt - bölcsességfogam alatt, hogy azt csodálta, hogy az állkapcsom még egyben van.... És igen, a bőröm valószínűleg ettől néz ki, úgy, ahogy... A műtét sürgős. És mi történt volna, ha - konkrét fogászati panasz hiányában - nem megyek el hozzá?! Nos, mondta, akkor valószínűleg egyszer csak teljesen eltört volna az állkapcsom... Ajajj....

Kiszédelegtem tőle, és szerencsére hamar eszembe jutott, hogy ismerek én egy szájsebész-fogorvost. Többek között nekik is szerveztem a januári síelést.... Másnap már nála voltam. A röntgen láttán ő is elképedt, majd elküldött CT-re. Ahogy kielemezte a CT-t, újra beszéltünk: hát igen, ő sem látott még ilyet, ez hihetetlen, ez bődületes, ő sem érti, hogy mitől van még állkapcsom... De majd hívjam vissza, ha már beszélt az altatóorvosokkal. Mert azt hamar leszögeztem: én egyszer már "végigélveztem" egy helyi érzéstelenítéses fülműtétet és teljesen úgy éreztem magamat, mintha néhány oldalt téptek volna ki Karinthy "Utazás a koponyám körül" című művéből, úgyhogy ezt a "gyönyört" még egyszer nem kérem... Amikor már türelmetlenségemben visszahívtam, humorosan megjegyezte: "az imént is a CT-det nézegettem: nem bírok betelni vele... azt tudod, hogy fotózni fogunk a műtét alatt?!?!" "Jó, majd mosolygok... "-morogtam. Még elmondta, hogy ha már "ott van", kiveszi a felső bölcsességfogamat is. Készüljek fel arra, hogy nem nagyon fog fájni a műtét után (csak nagyon fel fog dagadni), mert szinte semmit nem fog "fúrni-faragni", mivel NINCS MIT, annyira "felzabálta" a ciszta a csontomat. Ezért aztán a csontpótlás fog sokáig tartanai (és fog sokba kerülni, az alapanyag drágasága miatt...). Aztán pedig fél évig kímélnem kell....

Zoli ma elvitt vacsorázni egy jót. Ugyanis a műtét holnap reggel lesz. Kéretik szorítani nekem! És remélem, hogy senki sem gondolja úgy, ahogy a Garnier konkurense, a l'Oréal mondja: "...mert megérdemled!"


Ráadás: ha már reklámok és a hozzájuk kötődő élethelyzeteim... Egy kissé stresszesre sikerült délutánon Emmát teniszre kellett volna vinnem - ahová, leszögezem, IMÁD járni. Viszont ő átöltözés helyett inkább kutyázott egy kicsit, mert sehogy sem tudom őt meggyőzni arról, hogy az idő nem egy elasztikus dolog, még számára sem... Amikor már végre elindultunk - megkésve -, akkor tartottam neki egy kissé ingerült (nem ordibálós!!!) hegyibeszédet arról, hogy én tulajdonképpen nem poénból kérlelem őt arra, hogy öltözzön át és hogy el kell indulnunk, hanem azért, mert időre oda kell érnünk valahová... Emmáról - látszólag - eléggé leperegnek ezek a -"hegyi" vagy bármilyen - beszédek.... Most is inkább a rádióra figyelt, ahol kb. ez a (reklám)szöveg ment: "Éjjel nem tud aludni, nappal pedig fáradt, ideges? Sedacur (???) Forte!...." KÖZÉPSŐ (!!!) leánykám a legbűbájosabb hangján, az őszinte segítési szándékkal megtöltve azt mondta:
"Na, Anya, ilyen kell neked!"....

(Hát, gógyszer helyett ez pont elég volt! Akkorát nevettem, hogy az összes mérgem és idegességem elszállt...)