Pages

2010. március 13., szombat

Levél a távolból

Pontosabban küldemény. És a nagyon távoli távolból.

Zsenge ifjúkoromban, pont a 21. születésnapomat is belefoglalóan, egy kerek hónapot töltöttem Ausztráliában. Régi nagy álmom vált ezzel valóra, és ez az utazás is olyan volt, mint egy hónapon át tartó álom. Vagy tündérmese. Hihetetlen, de tényleg csak és kizárólag jó dolgok történtek velünk. Velünk, mert egy aranyos német barátnőmmel, Stefanieval voltam ott. Így aztán, ha szóba jön Ausztrália, nekem rögtön mosolyoghatnékom támad.

Még "babaszobás" koromban találtam rá Judit blogjára, aki éppen akkortájt költözött ki a messzi kontinensre. Persze rendszeresen olvastam, mert nagyon szórakoztatóan írt az általam nagyon kedvelt országról, népről (bár személy szerint, nekem valamiért sosem volt vágyam ott is élni). Aztán eltűnt a babaszobás porondról, és csak jóval később akadtam rá mostani blogjára, amit azóta is rendszeresen olvasok és mindenkinek ajánlok. Judit kedvesen keveri az ausztrál érdekességekről való híradást a saját életük apró és nagyobb történéseinek szórakoztató elmesélésével.

Úgy látszik, hogy az Ausztrália iránti szeretet "genetikailag kódolt", mert Zita lányom már szinte rajong ezért a távoli helyért. Először angol órán ismerkedtek meg mélyebben az ország jellegzetességeivel, aztán persze a Minimaxon ment "Bindi" sorozat is sokat segített. Szóval egy jó ideje a koalákért rajong, Ausztráliáról tájékozódik ott, ahol tud. Nagy kedvence az általam anno összeállított fényképalbum lapozgatása, és nagyszabású terveket sző arról, hogy majd ő is gyűjt és megdolgozik azért a pénzért, amiből aztán tud repülőjegyet venni és költőpénzt vinni Ausztráliába. Ugyanis azt is elmeséltem neki, hogy egyetemistaként elég sok "mellékest" vállaltam (korrepetálás, baby-sitterkedés, nyári munka) ahhoz, hogy megteremtsen ennek az utazásnak a lehetőségét. És, becsületére váljon, ő sem úgy tervezi, hogy tőlünk kérné a rávalót... :-) Egyszer, valamelyik "ausztrál beszélgetés" során, megemlítettem neki, hogy szoktam olvasni Judit blogját. Jaj, az őt is érdekli, meg is néztünk pár képet!

Mikor már a számítógép háttérképének is az Ulurut állította be és folyton a koalákról, kengurukról és wombatokról beszélt, úgy gondoltam, hogy tehetnék valamit, ami igazán felvillanyozná! Ezért aztán vettem a bátroságot, és egy pofátlan kéréssel fordultam Judithoz: megtenné-e, hogy küld a lányaimnak egy ausztrál állatos képeslapot, mert azzal hihetetlen nagy örömet okozna? Judit szinte "postafordultával" (mármint internetes posta fordultával!!! :-) ) jelezte, hogy ment a képeslap, "meg egy kis meglepi is". Azt saccolta, hogy kb. másfél-két hét telik majd el, mire megérkezik.

Hát, csütörtökön megérkezett! Este a két Naggyal értem haza (az Ikrek a zeneoviban dalolásztak, ahová hős nagymamájuk, Anyukám fuvarozta el őket), és megtaláltuk az értesítőt küldemény érkezéséről. A címzettek leánykáim voltak. Hú, már ettől nagy izgalomba jöttek a csajok, hiszen mindig ők nyitják ki a postaládát és sűrűn zsémbelnek, hogy nekik soha nem ír senki.... Juj, mi lehet ez? Én mosolyogtam, mondtam, hogy sejtem.. Na, nem hagytak békében, rávettek, hogy azonnal menjünk el a Postára érte. Így aztán újra autóba szálltunk, és hamarosan a Postán kígyózó hosszú sorban toporogtunk, türelmetlenül. Közben próbáltak találgatni, hogy ki küldhetett és mit. Mondanom sem kell, nagyon távol jártak a megoldástól!!!!

Végre megkaptuk a "küldeményt". Addigra már megegyeztek, hogy Zita viszi, Emma pedig kibontja az autóban. Persze Zita hamarosan felfedezte az "Australia" feliratot a bélyegzőnél, így felsikkantott! Juj de jó!

Direkt vittem fényképezőgépet....
Emma bontotta:

Zita pedig eksztázisban:

A meglepi négy kis "szütyő", táskácska, amelyek Ausztráliát "reklámozzák": kis rajzokkal, feliratokkal, koalával. Zita szinte révületben volt a váratlan kincstől. Persze ő nem is tépte le a cédulát sem, hiszen azon egy " I love Australia" felirat volt.

Amikor megjöttek a Kicsik, az örömködés folytatódott. Ezt Judit nem tudta, de Klára igazi táska- és szütyő-őrült, így ő az ő kis kékével ment aludni is, és rengetegszer elismételte: "Anya, mondd meg a barátnődnek, hogy nagyon-nagyon-de-nagyon köszönöm!!!!"

Hát, Judit: NAGYON-NAGYON-DE-NAGYON KÖSZÖNJÜK!!!!!!!! Igazán kedves volt tőled ez a gesztus! Azóta mind a négy lány az ausztrál táskákkal jár, egy tapodtat sem tesznek nélkülük. Nagy örömet okoztál, hálás vagyok!

1 megjegyzés:

Kinga írta...

Dejó volt olvasni ezt a bejegyzést!!!
Kinga