Pages

2010. március 8., hétfő

Majd

...leírom, hogy miként is telt a hétvégénk. De előtte egy rövid eszmefuttatás. Pont erről a szócskáról, hogy "majd". Netán "mindjárt". Esetleg. "később". Aggódom, hogy túl sokszor használjuk, mi, szülők. És van két dal, melynek szövegei mindig arra buzdítanak, hogy ha törölni nem is lehet ezeket a kifejezéseket, de legalább ritkíthatjuk őket. Mert kell és muszáj. Hogy miért?
Íme az első dalszöveg, amit Zorán énekel nekünk magyarul. Gyönyörűen, "gombócot a torokba" módon.



Elég bénán sikerült beraknom, de azért itt van. Szóval.... Szinte feljajdulok, amikor a reggel korán eltávozó és az egyre későbbre tolt vacsorára hazaeső Zolitól hallom, ahogy ígérgeti: "Klára, most már tényleg találunk neked egy judozási lehetőséget, és MAJD én elhordalak!", vagy "Emmácska, akkor MAJD gyakoroljuk azt a helyesírást, jó?", vagy "Zita, MAJD megmutatom a nyáron, hogy hogyan kell kislabdát hajítani, jó?", és persze Imó is kap ezekből az ígéretekből. Amiket Zoli komolyan is gondol... Csak valahogy ritkán fér bele abba a szűken szabott korlátba, amit időnek hívunk. De persze, nem csak Zoli van így ezzel. Amikor kénytelen vagyok főzni, vagy matekleckét magyarázni, sokszor hallom magamat is, ahogy a Kicsiknek mondom: "MINDJÁRT jövök játszani, CSAK MÉG... megfőzök, kiteregetek, leckét íratok, stb..." Utálom... És akkor pedig teljesen kétségbe esem, amikor kiderül: nem jutott idő a beígért játszásra, akár a lecke, akár a teregetés miatt... És ők joggal reklamálnak....

És jöhet a másik dal, talán a legszívfacsaróbb az amúgy sem vidám Máté Péter dalok közül:


Igen, az a nyavalyás idő csak nem áll meg. És mikor ennek a két dalnak a mondanivalójára gondolok, akkor... hagyom a vasalást, és kimegyek dobálni a labdát a kutyának, leveszem a hőn áhított társast a szekrény tetejéről és leülök velük játszani, elmegyek az anyukáját nemrég elvesztett barátnőmhöz, hogy a kapujára rejtsek egy kis vigasztaló kedvességet, és nem mulasztom el megsimítani Anyukám hátát, amikor azt mondom neki, hogy "köszönöm, finom volt az ebéd", visszahívom a rég nem látott ismerőst, aki a véletlen találkozásunk során azt mondja, hogy "semmi jó nincs most vele", biciklivel megyünk az oviba, mert úgy szeretnék a Kicsik, ebéd előtt megyek a Nagyokért, mert megkértek rá, felolvasom Zitának este azt, amit kért, pedig ő már tényleg önjáró "esti mese" ügyben, befekszem Emma mellé este, mert ezt a mai napig igényli, Zoli elé teszem a vacsorát, mert jól esik neki, csak azért is szakítok egy órát a kávézásra hívó barátnőmre, virágot viszek János sírjára. És nap-mint-nap emlékeztetem magam arra, hogy fantasztikus életem, fantasztikus családom van, és ezt meg kell becsülnöm, meg kell köszönnöm a Sorsnak nap-mint-nap. Mégpedig úgy, hogy odaadom nekik azt, ami a legértékesebb: az IDŐT. A többi mind-mind mellékes.

7 megjegyzés:

ilgya írta...

köszönöm!

Unknown írta...

Ez is egy szép és elgondolkodtató bejegyzés volt.

JuditAu írta...

így van, én azonnal reagáltam is rá a blogomban, ha nem gond.. :)))
Köszönöm én is!

Valér írta...

Nekem ez függ kinn az étkezőben, Feri kapta tőlem egyszer.

Nincs időd!

Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű, szép világot,
A dús erdőt, a zúgó fákat
A csillagfényes éjszakákat,
A völlgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vígasztalni a szenvedőt!

S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész életed,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad, csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni.

SKY írta...

Szilvi, hogy Te milyen jó ember vagy!!!

kata írta...

Szilvi!

Az előző ikres bejegyzésedhez akartam írni korábban, hogy a mostanában olvasottak között a kedvencem, de gyorsan kiütötted az első helyről ezzel itt.

Fantasztikusak vagytok, szeretem a soraidat, tudom, már mondtam, de nem tudok betelni veletek.

És akkor még a Zolis írás! :)
Boldog névnapot Neki!

Kata

Szitya írta...

Kata!
Ez nagyon jól esett, köszi!
Szilvi